Bocsárdi László tizenhét éve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetője, az utóbbi nyolc évben az intézmény igazgatója is. Munkáinak művészi színvonala, vezetői tehetsége és tudatos társulatépítése a szentgyörgyi színházat a romániai magyar színjátszás élvonalába emelte. Az összeforrott társulat megteremtésének összefüggéseiről, színházi szolgálatról, a társulat frissen tartásának lehetőségeiről és az újonnan szerződött fiatal színészekről beszélgettünk.
– Miként toboroz fiatal színészeket a csapatba?
– Tavaly és tavalyelőtt is voltam Marosvásárhelyen, ott láttam azt a két embert (Derzsi Dezső és Kónya Ütő Bence), akit lehívtam Sepsiszentgyörgyre. Mindkettejükben felfedeztem valami titkot, ami miatt szükségét látom, hogy kibontsam őket. Ugyanúgy, mint amikor elolvasok egy szöveget, és valami megrendít benne. Elkezd érdekelni, hogy mitől rendültem meg, mi hatott rám: műsorra tűzöm, és megpróbálom kibontani a mélységeit. Ágicát (Benedek Ágnes) régóta követem. Nyilván, az is rendkívül fontos, hogy mint típus hiányzik a szentgyörgyi társulatból. Fontos, hogy mindenki, akit meghívok, könnyen helyzetbe kerülhessen a továbbiakban is. Szempont, hogy a társulat minden színésze folyamatosan új helyzetnek legyen kitéve, új szempontok szerint kelljen dolgoznia, más típusú szerepeket kapjon, mint amiket már eddig sikeresen megoldott, hogy tudjon tovább bontakozni, fejlődni, és kíváncsian várja a következő munkát. Ez ad energiát és frissességet a színésznek, ezáltal pedig a társulatnak.
– A szakmai felkészültség a legfontosabb a választásban?
– Nem, amikor keresgélek, nem a szakmai felkészültség a legfontosabb számomra, hanem annak megérzése, hogy az illetőnek van-e titka, illetve saját mondanivalója a világról. Fontos az alázat a színház iránt, hogy szolgálatként élje meg saját helyzetét. Tudjon halálkomolyan játszani. Erős tűrőképességgel rendelkezzen, és ne egyből a gázsi iránt érdeklődjék.
– Mikorra érik be a fiatal színész?
– Azok a jó társulatok, ahol a frissen végzettek inaskodnak, és majd később kapják az egyre nagyobb, bonyolultabb feladatokat. Nem szerencsés sürgetni az időt. 35–40 éves kora előtt ritkán válik valaki igazán erős színésszé, amikor eljut odáig, hogy mondanivalója legyen, és azt képes is legyen kifejezésre juttatni. Húszas éveiben a színész ügyes, kedves, tehetséges, de művészileg legtöbbször még nincs kibontakozva, kockázatos ráépíteni egy előadást. Aki időnap előtt folyamatosan erején felüli feladatokat kap, valószínű, hogy rövid idő alatt elveszíti tehetségét, és ezen az állapoton nem lesz könnyű továbblépnie.
– Hogyan működik a társulatépítés?
– A társulatépítés logikája bonyolult kérdés, ahhoz, hogy arról beszéljünk, fontos körüljárni a színházcsinálás logikáját, ugyanis összetartoznak. A színház alapvetően játék, egy időben zeneinek és – akár a gyerek esetében – nagyon komolynak kell lennie. Egy ideje úgy fogalmazok, hogy a színház az örömszerzés egyik lehetősége. Amikor a nézők előtt kibontunk, körüljárunk egy problémát, amiről különben tudnak, de eddig nem látták át összefüggéseit, akkor az örömet szül számukra. A művészet képes arra, hogy az asszociációk által leleplezze a valóság különben rejtett arcát, hogy létrehozzon olyan összetett képeket, amelyek által a nézők átélhetik vagy újra átélhetik bizonyos pillanatok mélységeit. Ebből a mélység iránti vágyból kell munkája közben táplálkoznia egy színésznek és egy társulatnak. Erre a mélységre kell rávezetni egy társulatot, amikor annak építését végezzük.
– Miként tudnak beilleszkedni a társulatba a fiatalok?
– Nyilván, bonyolult helyzet az, ha egy csapatban vannak tapasztalt és pályájuk elején levő vagy éppen kezdő színészek. A társulatépítő számára az egyik legfontosabb feladat az, hogy ez utóbbiakat szervesítse a társulat nagyobbik, már tapasztaltabb részével. A legfontosabb eszköz erre az újak motiválása. A színészeknek tudatában kell lenniük a színház fontosságának és erejének. Annak, hogy nem ők a legfontosabbak, hanem a Színház, amit nekik alázattal szolgálniuk kell. Alázat nélkül nem tud továbblépni egyikünk sem. Aki elkezd túlságosan magával foglalkozni, az megáll a fejlődésben.
– Fontos-e, hogy időnként új színészekkel bővüljön a társulat?
– Igen, fontos a társulat életében, hogy időnként megjelenjenek új arcok. A fiatalok megjelenése arra készteti a vezetőt, hogy újra megfogalmazzon alapvető gondolatokat. Ez viszont frissen tartja az idősebb színészekben is a motivációt, amelyre mindenkor szükségük van. Pilinszky azt mondja: a hit természetéből fakadóan olyan, hogy a megszerzése nem jelenti azt, hogy végérvényesen a tiéd marad. Ha nem gyakorlod, elveszted. Ha nem imádkozol rendszeresen, újra és újra magadra maradsz. Aztán persze újra rátalálsz, amennyiben újra keresni kezded. De fontos bekapcsolódva maradni. A színész életében is elérkezik a pillanat, amikor úgy érzi, hogy befutott, és már csak magával kezd foglalkozni. Elkopik a motiváció, a színház iránti alázat, elvárásai lesznek, és lassan eltűnik a kíváncsisága. Az ilyen színész, mivel szüksége lesz cinkostársakra, sajnos, a társulata bomlasztó elemévé válhat. Nekem mint társulatvezetőnek az az alapvető feladatom, hogy frissen tartsam az emberekben a színházba vetett hitüket. Különben bármilyen erős, sikeres legyen is egy társulat, fennáll az önelégültség, az elfásulás veszélye. Ilyenkor hiába jönnek új tagok, őket is egykettőre bedarálja, megfertőzi a polgári közhangulat. Az ilyent egy pályakezdő észre sem veszi, és nagyon pórul járhat.
Benedek Ágnes: Mivel szentgyörgyi vagyok, és a Tamási Áron Színház által szerettem meg a színházat, örülök a felkérésnek. Néha kicsit izgulok, ha a jövő évadra gondolok. Csíkszeredába már befészkeltem magam minden értelemben, és nehéz váltani. De azért kíváncsi vagyok, mi vár rám otthon.
Kónya Ütő Bence: Nem könnyű egy kiforrott színházi közegbe beépülni, egy olyan helyre, amin fiatalként "csodálkoztunk". Az a kérdés futkározik folyton bennem, hogy én mit tudok majd hozzátenni egy ilyen színház(/közösség) életéhez. Nem aggaszt, csak ösztönöz.
– Mi a legfontosabb a színész számára?
– A hozzáállás. Ez nem egy olyan hely, ahol a munkádat nyolc órában mérik. Itt gyakran át kell tudni lépni a saját korlátaid határát úgy, hogy közben ne őrülj bele. Vissza is kell tudni jönni a normalitásba. Ezt pedig csak komoly, hosszú ideig tartó edzéssel lehet elérni. Aki mindenáron rögtön a csúcsra igyekszik, nagyon könnyen lezuhanhat. Fiúka, a jó színházat csak hosszú távon lehet megteremteni – így mondta Tompa Miklós több tíz év tapasztalat után. Ez alól természetesen kivételt képeznek a középszerűek, mert ők az első pillanattól kezdve ugyanazon a szinten teljesítenek. Azok a társulatok válnak jelentőssé, amelyekben a hangadók olyan művészek, akik hajlandóak nagyon messzire elmenni a munka során, nem kímélve sem idejüket, sem energiájukat, és ezt elvárják a társulat többi tagjától is.
Lejegyezte: Bartha Loránd
.jpg)
