Az egyáltalán nem zavarta őket, hogy ugyanennek a párthatározatnak egy másik passzusában pontosan azt taglalták, a megyésítés éppen a gazdaságilag lezüllesztett térségek felemelkedését célozza.
A gazdaságfejlesztési maszlagot némely magyarok is szajkózzák, mintha a régiósításnak nem éppen a gazdaságilag elmaradt térségek átlagos szintre emelése lenne a célja. Há­romszék esetében a brassói bekebelezés a zsellérsorsunkat ígérné a több százezres megaváros árnyékában, amelynek szolgákra lenne szüksége. A most meglévő, kulturális politikai és intézményrendszer brassói alárendeltsége akarva-akaratlan az elsorvadáshoz vezetne. Mircea Geoanăhoz képest Gheorghe Scripcaru brassói polgármester elképzelése, miszerint nem dőlne össze a világ, ha a székelyföldi régiót nevén neveznék, és korlátozott jogkörökkel önállóságát biztosítanák, a kérdés normálisabb megközelítése. De a kutya éppen itt van eltemetve: a korlátozott jogkörök megszorításában. A Székely­föld táblákat kirakhatnók, de mögöttük a valóságban nem lenne saját birtok s akaratérvényesítés.
A románság hangadóinak többsége a legbornírtabb képtelenségeket szajkózza, Geoană szerint "a Székelyföld-vita hamis és anakronisztikus". Ennek létét is tagadja, múltját is törülné, a most elfogadott magyar alkotmányt "poszt-Trianon-retorikának" minősíti, mert abban a magyar nemzet fogalma szerepel. Ezt az a politikus mondja, akinek az alkotmánya "egységes román nemzetről" beszél, azaz tagadja az őshonos nemzetiségek létét, valós, államalkotó létezését. Annak ordibálása, hogy egyetlen román kormány sem lesz hajlandó Székelyföld létét elismerni, számunkra haszonnal is járhat – mert hátha ez az önmagát andalító álomba ringató, passzív magyarságot kiviszi az utcára, ami elengedhetetlen lépésnek tűnik ahhoz, hogy mi önmagunkra és a nagyvilág ránk felfigyeljen. Az egymás pocskondiázása és lejáratása helyett. S ahelyett, hogy egyesek a "sem Bukarest, sem Budapest nem parancsol nekünk" köldöknézést választják.