A Ceauşescu meghatározta nemzetiségpolitika és ezen belül a magyarságpolitika fontos mérföldköve volt az 1968-as esztendő. Akkor olyan nagy jelentőségű kül- és belpolitikai eseményekre került sor, amelyek aktiválták a párt nemzetiségpolitikáját.
Az ország közigazgatási átszervezését, az ezzel járó gazdasági és politikai változtatásokat, elitcserét és Románia aktív külpolitikai szereplését csak egy stabil és "pacifikált" hátországgal lehetett elképzelni. Ebben a folyamatban fontos szerepet kapott a nemzetiségekkel szembeni viszony rendezése is. E rövid időszak alatt három, az erdélyi magyarság szempontjából (de más nemzeti kisebbség számára is) fontos esemény zajlott le: a közigazgatási reform, találkozó a magyar értelmiségiekkel és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozása.
1967-ben Ceauşescu hatalmi pozíciójának konszolidálása és a pártvezetés gazdasági-társadalmi átalakítási koncepciójának gyakorlatba ültetése végett újabb lépésre, a területátrendezési, közigazgatási reform megszervezésére szánta el magát. A reform több szempontból is fontos szerepet játszott a párt gazdaság- és társadalompolitikájában. A tartományoknál kisebb, átláthatóbb és könnyebben megszervezhetőbb megyék gazdasági szempontból a hatékonyabb, decentralizált iparfejlesztést hivatottak szolgálni. A reform során lezajló átszervezések ugyanakkor egy nagyméretű kádermozgást is eredményeztek, amely során a pártvezetés olyan elitcsoportokat helyezett pozícióba, amelyek lojalitására hosszú távon is számíthatott. A reform ugyanakkor propaganda- és tömegmobilizációs szempontból is fontos szerepet kapott, hisz a lokális elitek és a lakosság mozgósítása, véleményük részleges meghallgatása és elfogadása a helyi jellegű döntések meghozatalában nagymértékben emelte a párt népszerűségi indexét.
Az 1968-as közigazgatási reform előkészítése és lebonyolítása a párt nemzetiségpolitikájában is fontos szerepet játszott. A megyésítés előkészítése nemzetiségpolitikai szempontból tovább követte azt az ötvenes évektől működő elvet, miszerint a nemzetiségi kérdés Romániában megoldódott, tehát a kisebbségi lét sajátosságait nem kell külön érdekként megjeleníteni. Országos viszonylatban a megyésítési előkészületek alatt az első fázisban a nemzetiségi kérdés csak annyiban merült fel, hogy a jövendőbeli decentralizált megyei intézmények majd biztosítják a megfelelő sajtót és iskolahálózatot az ott élő nemzetiségiek számára.1 Mindezek ellenére az ún. nemzetiségi kérdés mégis meghatározta az előkészületeket, főleg a Székelyföld vonatkozásában. A Székelyföld-kérdés mint adminisztratív és mint gazdasági kérdés jelent meg. Az adminisztratív kérdés lényege az volt: a közigazgatási módosítások lehetővé teszik-e a jövőben, hogy a döntő többségében magyarok lakta Székelyföld nagyobb része egy közigazgatási egységet képezzen. Másrészt az előkészítő viták során középpontba került a térség kétségbeejtő gazdasági helyzete, a beruházások, az ipari fejlesztések hiánya, amelyek a régió gazdasági elszigetelődéséhez vezettek.2 Az első tervezet a Székelyföldet az Udvarhely-Csík elnevezésű, "nagy székely megye" és Maros megye között osztotta volna fel úgy, hogy a régió nagy része a 7459 négyzetkilométer kiterjedésű Udvarhely-Csík megyéhez került volna. A tervezett megyehatár északon a Gyergyói-medencével kezdődött, délen pedig Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonokkal zárult. Megyeközpontként az ebben a tervezetben központi fekvésű, de Udvarhelynél és Sepsiszentgyörgynél kisebb Csíkszeredát jelölték meg. A "nagy székely megye" 364 196 lakost számlált volna egy közel 95 százalékos (342 044 fő) magyar többséggel.3
Az előkészítési viták jegyzőkönyveit vizsgálva három érvrendszer bontakozott ki: visszaállítani a térségben a régi, 1950 előtti megyéket, egy nagy székely megyét létrehozni, valamint a kis székely megye (Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonok Brassóhoz történő csatolásával) mellett szóló érvrendszer. E három vélemény képviselői a párt egymástól jól elhatárolható ideológiai törésvonalait képviselték. Ezek közül a legfontosabb a Ceauşescu–Drăghici vita, amely a Dej utáni hatalmi szerkezet kialakítása körül forgott. Ceauşescu 1965 után jelentős energiákat fordított arra, hogy meggyengítse, eltávolítsa pozícióikból a Dej-korszakhoz kötődő lehetséges politikai ellenfeleit. Ebben a küzdelemben az egykori belügyminiszter és az első titkári tisztség Dej halála utáni egyik potenciális várományosa, Alexandru Drăghici jelentette a legnagyobb veszélyt Ceauşescu számára. A Drăghici–Ceauşescu vita és nézeteltérés határozta meg a közigazgatási reform körüli előkészületeket is.4 A viták során a nemzetiségi kérdésben egy harmadik, kevésbé markáns, nemzeti irányvonal is feltűnt (pl. Iosif Banc5, Aldea Militaru6, Virgil Ioanovici7), amely határozottan elutasította a nemzetiségi különérdek figyelembevételét és a nemzetiségekkel szembeni paktumpolitikát. Ők határozottan ellenezték a nagy székely megye létrehozását. A pártvezetés több fontos tagja (Gheorghe Apostol, Leonte Răutu, Gheorghe Maurer, Chivu Stoica, Fazekas János) egyértelműen a Ceauşescu által képviselt, kompromisszumra kész irányvonalat támogatta.
(folytatjuk)
Novák Csaba Zoltán
1. Részletesebben lásd: Novák Csaba Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968. In: Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Szerk: Bárdi Nándor–Simon Attila. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 455–421. o.
2. Uo.
3. Ahogy ezt egy későbbi beszédéből megtudhatjuk, a nagy székely megye létrehozását Fazekas János javasolta az Országos Pártkonferencián. Az elhangzott javaslatok konkrét tervezetbe való ültetését Ceauşescu jóváhagyása tette lehetővé. ANIC, fond CC PCR Cancelarie, dos. 191/1967, 20. f.
4. A Drăghici-csel történő végső leszámolásra röviddel a közigazgatási reform után került sor. 1968. április 22–25. között zajlott le az RKP plenáris ülése, amelyen a korábban elítélt pártaktivisták rehabilitációját vitatták meg. Ezen az ülésen, a Dej-korszakban elkövetett politikai visszaélések vádja alapján, fosztották meg Alexandru Drăghici-et is minden párt- és állami funkciójától.
5. Iosif Banc a MAT megszüntetése után létrehozott MMAT első tikára volt 1960-tól. 1965-től a Minisztertanács alelnöke, majd mezőgazdaság-ügyi miniszter volt. Az ő nevéhez köthető a hajdani MAT-nómenklatúra nemzetiségi összetételének megváltoztatása.
6. Aldea Militaru 1962–1965 között a Brassó Tartományi Tanács első titkára, majd 1967 és 1972 között a KB szervezési osztályának vezetője volt.
7. Virgil Ioanovici a Bukaresti Egyetem geológiaprofesszora volt.
(Novák Csaba Zoltán történész Székelyföldben megjelent tanulmánya alapján)
