Manapság, mikor feltarthatatlanul fogy a székelység és élettere, sokkal nagyobb szükség van a magyarság ébresztésére, mint volt százötven évvel ezelőtt. Június végén ébresztjük a kétszáz éve Nagyajtán született Kriza János költőt, néprajzkutatót és legfőképpen azt a népköltészeti gyűjtőt és elméleti szakírót, akinek a magyar néphagyomány és a magyar nép megmentése első rangú életfeladata volt haláláig.
Nagy ívű pályája volt Nagyajtától Kolozsvárig Krizának. Életútja azon az Erdővidéken indult a bölcsőtől, mely vidék a Székelyföld részeként bővelkedik nemzetépítő nagyságokban. Csak Baróti Szabó Dávidot, Bölöni Farkas Sándort, szárazajtai Ajtai Abód Mihályt említjük most, hálával adózva munkásságukért. De adott ez a nép katonai főtiszteket, vezérlőket, híres népművészeket, és adott olyan értékű népköltészetet, melynek számbavételét első rangú feladatnak tekintette Kriza János is. Hadd idézzük a másik nagy székely, a lengyelfalvi báró Orbán Balázs gondolatait a szülőfaluról, Nagyajtáról: "Nekünk mindegy, milyen eredetűek s milyen vallást követnek a nagyajtaiak, nagyrészt unitáriusok, de elég az nekünk, hogy mind egy szálig igen derék és jó öntetű székelyek".
A kincses Erdővidék Kriza Jánosa is ilyen jó öntetű székely maradt egy életen át. Tudományokkal foglalkozó, népköltészeti kincskereső és azt föllelő pap, püspök, író volt, hívséges, indulatban sem szegény fia volt nemzetének. Ebben a hűségben is a nemzetért való cselekvés állott a szeme előtt mindig. Néprajzkutató, költő volt, műfordító. Az unitárius egyház fölismerve hatalmas tudását, püspökének tette, vezette az egyházat Kriza tizennégy esztendeig jó tisztességben.
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, vezető munkatársa a Kisfaludy Társaságnak. Azt is mondhatnánk, hogy ami egyházi és világi elismerés volt, azt mind elérte. Csak azt a legnehezebben, hogy művei, gyűjteményei támogatást kapjanak a kinyomtatásra. Igen, ebben is elődje volt sok mai írónak a nemzeti oldalon. Élete fő műve mégis a népköltészet, a népdalok, balladák, mesék összegyűjtögetése volt, mielőtt azok feledésbe, veszendőbe kerülnének. Ő mondotta, össze kell gyűjteni a porba hullott vadrózsákat a jövendőbeli nemzedékek számára. Akkor még ki tudták mondani írástudók azt a szót, hogy nemzedék, ma már csak generációt ejtenek, hadd könnyezzen sírjában Erdélyi János, Kriza, Kazinczy és annyi más nemes nemzeti halottunk...
Tudjunk hűek maradni nemzeti múltunkhoz – ez volt legsúlyosabb parancsolat Kriza részéről is, és érvényes ez bizony mindmáig. Igaz, manapság újra kell tanulnunk a magunk, parancsokra letiltott múltját, mert elragadták azt tőlünk Habsburgok, szovjetek, kommunisták és idegen csepűrágók, hogy porba hullnánk magunk is.
Kriza tanult Nagyajtán, ma is áll első iskolaépülete, tanult Torockón és Székelykeresztúron, Kolozsvárt és Berlinben. Igen jól tudta és vallotta, hirdette is, hogy a magunk kincseit csak akkor tudjuk menteni, ha megismerjük más népek kultúráját is. Tanult bölcsészetet és teológiát, jogtudományt meg idegen nyelveket. Aztán lehajolt – tán fölemelkedett! – népe, nemzete kincsestáráig, rendet akarván ott is teremteni a székely magyar népköltészet avatott püspökeként.
Nem szabad felednünk Kriza elődeit és azt sem, hogy ő társakat is vett maga mellé, igen sok gyűjtőmunkatársa volt, másként ezt nem is lehetett volna végeznie. Egyedül nem bírhatta volna fölmarkolni az óriási népköltészet kincseit, oly gazdag lévén az. Így állhatott össze örök emlékeztetővé a Vadrózsák nevű gyűjteménye. Egyik leghűségesebb munkatársa volt Péterfi Sándor.
Kriza kezdettől nagy méretű gyűjteményről beszélt. Tudván tudta, hogy a nagy népköltészeti anyagnak nem szabad csupán rostált, kis választékát könyvben kiadni. A gyűjtemény monumentális munka és könyv lészen. Csokrokat mások is gyűjthettek és gyűjtöttek is, ám Kriza óriási koszorúban gondolta el a gyűjteményt.
Erdélyi János 1846-ban adta ki a maga gyűjteményének első kötetét, Népdalok és mondák címmel. Könyvéről ő is így ír: "Óhajtom pedig, szerezzenek e dalok annyi örömet mindenkinek, mint szerzének vala nekem, s terjedjenek el minél több kézbe, palotától kunyhóig." Így jelent meg az első nagy gyűjtemény – Kriza munkája, a Vadrózsák első kötete előtt tizenhét évvel. A gondolat, a terv hála Istennek nem Krizával indult. Az is igaz, hogy Kriza sokkal hamarább fogott gyűjtéshez, mint tette Erdélyi és a Kisfaludy Társaság, ám a kiadás pénz híján igen lassan haladt.
A magyar népdalkincs részbeni összegyűjtése, a balladák különböző tájegység és tájnyelv szerinti jegyzése, például a Kádár Kata vagy a Kőmíves Kelemenné esetében, szintén hatalmas lépést jelentett a szerteágazó népköltészet megismertetésében.
Kriza is írt tanulmányokat a magyar népköltészetről meg a gyűjtési munka módjairól, az összevetésekről, mintegy eligazítván az olvasót, az oktató-tanító embereket a témában a maga módján. Horger Antal professzor írta egy helyen: "A mesék szövege igenis felhasználható a székely nyelvjárás-tanulmányokra, mert száz és ezer bizonyítékunk van arra, hogy Kriza tőle telhetőleg azon igyekezett, hogy mentől tökéletesebb székelységgel szóljon bennük."
A magyar, székely-magyar népköltészet gyűjtésébe bekapcsolódtak arisztokraták és egyszerű deákok is. Ezzel azt is akarjuk jelezni, hogy nem egyik napról a másikra lobban föl e kincs iránti érdeklődés. Így kerülhetett bele John Bowring angol gyűjtő antológiájába is a magyar népdal néhány remeke – angol nyelven. Bowring (úgy tudom, mintegy tizenhat nyelven beszélt) egyik imádója volt a magyar nyelvnek. Ő mondotta azt is, hogy egyetlen európai nyelv sem vetekedhet a magyarral gazdagság, kifejezőerő szempontjából, szinonimarendszerét is tekintve. Mint mondotta, a magyar nyelv egyetlen tömbből áll, és annak évezredek sem árthattak, míg pl. a l6. századi angol nyelvet ma egyetlen angol sem érti meg.
Kriza János nagyszerű munkásságának örök értékéből semmit sem von le, ha megállapítjuk, hogy hála Istennek nem volt úttörő. Munkatársai, utódai is fölnéztek azonban rá éltében is, és mind a mai napig példaérték az ő tevékenysége a magyar nyelvért és a magyar népköltészetért.
Meg kell említenünk hatását a 20. század tudósaira, gyűjtőire, Faragó Józsefre, Konsza Samura, Albert Ernőre, Kallós Zoltánra, hatását a magyar népdalkincs és a magyar nyelv ápolására. Ő fölszedegette a porba hullott vadrózsákat, megtisztogatta azokat, és könyvek lapjaira menekítette-mentette.
A porba hullott kincsek mellett ma is találunk szemetet. Állítom és állítjuk, bizonyítom és bizonyítjuk, hogy soha ilyen szemetes nem volt még a magyar nyelv, mint napjainkban. És ebben legfőképpen vádolhatóak az írástudók és igénytelen közírók meg közbeszélők – a felelőtlenek és műveletlenek. Kriza János tisztogató munkája ma is sugározhat fényt az ápolók és ápoltak nyelvhasználatára.
