Kovács András Ferenc új verseskönyve, a Bohócöröklét*, alcíme szerint impromtukat és divertimentokat tartalmaz. A zenei formák bravúrosan és átszellemülten idézve fel a preklasszikus és a barokk zene nagy korszakát. A nagy zeneszerzők bármilyen alkalomra képesek voltak írni, bármiféle kihívásnak eleget tenni, dacosan, felejthetetlenül. Alkalmakra íródó, sokszor bravúros, játékos, szarkasztikus, máskor viszont melankolikus, nosztalgikus rögtönzések sorakoznak köszöntők, tisztelgések életművek előtt.
Ahogy a költő is jelzi, 2003 és 2009 között íródtak. Tudniillik ebben az évtizedben KAF sok másféle verset is írt, folytatta alteregói, heteronimái – Lázáry René Sándor, Calvus – kiteljesedő életművét, megjelentette a Kavafisz-átiratokat és apokrif Kavafisz-verseket is tartalmazó nagy könyvét /Hazatérés Hellászból, 2006), egy orosz költői alakmás verseit (Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatéka, 2010), sok kisebb-nagyobb gyermekverskötete és másfajta verseket is tartalmazó gyűjteménye is megjelent (Téli prézli, 2001, Aranyló vitézi órák, 2002, Fattyúdalok, 2003, Tengerész Henrik búcsúzik, 2003, Überallesbadeni dalnokversenyek, 2005, Álmatlan ég, 2006), szarkasztikus limerickeket (Porcus hermeticum, 2004) és éterien lebegő haikukat (Idő madárkönyv, 2006) is közzétett. Szonettkoszorúval tisztelgett József Attila élő emléke előtt (Szabadvendég, 2005) és a törékeny japán versformákat variáló vázlatkönyvével (Sötét tus, néma tinta, 2009) teljesítette ki az évtized gazdag termését... Ez a rögtönzéseket tartalmazó kötet a ráadás...
Mindez azt mutatja, hogy az egyik legtermékenyebb erdélyi magyar költő számtalan húron játszik, empatikusan variálja a versformákat, s úgyszólván nem ismer lehetetlent. Persze, mondhatnánk Eliottal, minden vers tulajdonképpen alkalmi vers. KAF könyvhetet megnyitó verse eléggé borongva idézi a korszakot, ahol az irodalom, s főként a vers elveszíti súlyát. "Szép a könyvhét, mert a könyv hat, / S minden oly egyöntetű – / Könyvözönre könyvközöny csap, / S könyvkötésre könyvtetű. /Kezdet és vég egymást éri, /S egymást folyton felcseréli, / Bárminő felkavaró, / A Hiába s a Való...." A vers az egyik elmúlt évekbeli könyvhét megnyitóján hangzott el a Vörösmarty téren, s bravúrosan szőtte bele az egyebekben szikrázóan szarkasztikus, nyomasztóan keserű, de helyeként elandalítóan nosztalgikus versbe – rögtönzései tanúsága szerint KAF mesterien ért a hangulatok keveréséhez – Kölcsey költeményét, a Vanitatum vanitast.
A kötetben születésnapi köszöntők is sorakoznak, felértékelődnek a barátságok, a kapcsolatok, és a játék, de van egy ötrészes, a Dsida által kedvelt antik formákban íródó ciklus is, amely az angyali árny emlékét idézi, de úgy, hogy a versfők első betűi felülről lefele olvasva is üzennek: Ave Dsida Jenő, adieu... Gyönyörűek a Tóth Árpád és Jékely Zoltán verseit idéző költemények és a Fellininek ajánlott címadó vers (a Bohócok című filmre célozva) megfogalmazza a játékosan komoly, derűsen borongó versek fő üzenetét, tanulságát talán: "A bús bohóc, s a víg talán csak egy, / kit tarka mennye ránt, vagy bűnbe még alább nyom, / S ha balja jobbra tér, a jobbja balra megy, / S az űr porában egy lyukas talp, béna lábnyom..."
*Kovács András Ferenc: Bohócöröklét, Magvető, 20011. A borító Bodor Anikó munkája.
