A térkép tarka palettáján

a Pest színét ne is keresd,

a magyar színt ne is keresd.

Fekete ruha ma Magyarország,

s piros kokárda Budapest.

Egyedül voltunk, egyedül éltünk,

egyedül halunk mostan meg.

Egyedül a történelem lesz,

aki még ismer. (Más elfeled.)

De az is csak azt: Magyarok —

voltunk.

S a temető-térképeken

majd fertőtlenítik hullafoltunk

s a színehagyott neveket.

Mert ezzel a névvel már tízszer

is éltek,

s nevünk alatt még hány megél!

Kisjánosoknak kisjánosokról

senki a fene nem regél.

Mert ahhoz ármádia kellett,

rendjel-kolomp, egyenruha —

de annyinak, mint Pesten a

kövek,

nyomát nem őrzi meg puha

futóhomokja az időnek,

rólunk csak együtt szól, ki szól.

S a legutolsó kirohanásra

nem csépelt nevek zörgésére,

hanem ,,Magyarok" szent igére

ugrunk majd ki a föld alól.

Sok tépett zászló s vasgerincek

és a Mont-Blanc is meghajol...

(Bp, 1956. XI. 14.)