Evelin egy nagyvállalatnál dolgozott, lassan már huszonöt éve. A bérszámfejtő osztályon kezdte, de jó szervezőkészsége, kedvessége révén más munkakörbe került: termékbemutatókat, konferenciákat szervezett, jött, ment, intézkedett. Imádta ezt a munkát, ez jelentette számára a társadalmi életet, az önmegvalósítást. Még este, a vacsoránál is a napi eseményeket mesélte humorosan.
A leépítés, az átszervezés számára ismert, de távoli fogalom maradt, őt nem érinthette, hiszen mindig jól végezte munkáját, főnökei is elégedettek voltak vele.
Egy nap aztán változott a tulajdonos, a főrészvényes, ami főnökcserét eredményezett, és ez beindította a ,,lavinát". Az Evelin munkakörét frissen végzett lányra osztották, ő meg azon vette észre magát, hogy egy íróasztal meg egy számítógép maradt a birodalmából.
Megbántva érezte magát, úgy gondolta, hogy kijátszották, holtvágányra állították. Nem tudta elfogadni a dicstelen állapotot, jobb szerette volna, ha munkanélküli, mert úgy legalább kivívta volna mások sajnálatát, a családja együttérzését, és jogosult lett volna a panaszra.
Ahogy teltek a napok, csak sorvadozott. A dinamikus, vidám, jól ápolt nőből hallgatag, befelé forduló, szürke ember lett.
Otthon először semmiségnek vették a dolgot, hadd beszélje ki magát, majd elmúlik alapon, hiszen megmaradt a vállalatnál. A régi munkatársak némelyike még haragudott is rá, hiszen közülük párat leépítettek.
A család és a barátok akkor kezdtek aggódni, amikor Evelint már nem érdekelték a hétvégi szórakozások, kirándulások sem, az ebéd egyre összecsapottabbá vált, és tornyokban állt a mosatlan.
A család összeült, hogy megtanácskozza a dolgot, és eldöntötték, hogy ők kezdeményezik a változást. A gyerekek elmosogattak, az apa gyorsételt rendelt, és így várták haza a munkából. A nagyobbik gyerek ,,véletlenül" hazahozta az iskolai pályaválasztási tesztlapot, amely az egyén képességeire, jó tulajdonságaira világított rá. Evelin észre sem vette, és engedett a kísértésnek, ő is megoldotta a tesztet. Kiderült — amit már mindenki tudott, amire csak neki kellett a bizonyíték —, hogy ő az emberi kapcsolatok fenntartásában igazán jó, a mozgalmas munka neki megfelelő.
A barátnője segített a régi fonalat felvenni: fodrászhoz vitte, egy kis vásárlásra, tereferére. Aztán a biztatások hatására beiratkozott egy képzésre, melyen továbbfejlesztheti képességeit, és amelyet most már igazolni is tud.
Élete ismét megtelt tartalommal, és újra vidám hangulatúak lettek a vacsorák.
