Megsegíti az EU elesett tagjait, új technológiához és infrastruktúrához juttatja Afrika elmaradott országait. Úgy tűnik, Kína szívesen segít mindenkin, az önzetlenségnek azonban ára van: a kínai segítséget az EU egysége bánhatja, Afrikát pedig új módszerrel "szabadítják meg" ásványkincseitől.
Bevásárolja magát a magyar államadósságba, ígérte, és jelentős befektetésekről szóló gazdasági megállapodásokat írt alá Orbán Viktor miniszterelnökkel az elmúlt hét végén Magyarországon járt kínai kormányfő, Ven Csia-pao. Magyarország a legfrissebb uniós tagállam, amellyel a kínai kormányfő ilyen jellegű egyezményeket kötött. A kínai vezetők már többször végigturnézták a megroggyant gazdaságú európai államokat: Spanyolországban januárban legalább 6 milliárd eurónyi államadósság felvásárlását ígérték meg, illetve 5,3 milliárd euró értékben kötöttek üzleti megállapodásokat; Portugália adósságába 1,1 milliárd euró értékben vásárolták be magukat, tavaly ősszel pedig Görögországnak is megígérték, hogy jelentős mennyiségű államkötvényt vásárolnak.
Kína persze nem adja ingyen a segítséget. Miközben megerősíti, hogy támogatja az EU erőfeszítéseit a költségvetési válságba sodródott tagállamai megsegítésére, kölcsönös haszonnal kecsegtető stratégiát ajánl, amelynek keretében azt szeretné, hogy az EU lazítson a csúcstechnológiás termékek Kínába irányuló exportjára vonatkozó korlátokon, és kiegyensúlyozott, fenntartható kereskedelmi kapcsolatokat javasol. Még több kínai befektetést ígér, cserébe modern mezőgazdasági, csúcstechnológiai, energiatakarékos és környezetvédelmi területeken vár együttműködést, amelyet a befektetési környezet javításával, átláthatóbbá tételével, a szellemi tulajdon hatékonyabb védelmével segítenének.
Aszimmetrikus kapcsolatok
Az ázsiai óriás valóban érdekelt az EU gazdasági stabilitásában, hiszen a legnagyobb piaca. A kapcsolat azonban nagyon aszimmetrikus – figyelmeztet Timothy Garton Ash, Európával foglalkozó oxfordi történészprofesszor. Kínának sokkal könnyebb befektetni és exportálni Európába, mint fordítva. Kína olyan állam, ahol a befektetésekről is gyakran politikai alapon döntenek, az EU viszont egy 27 tagállamból álló alakulat. "A lehetőség az oszd meg és uralkodj elvének érvényesítésére rendkívül nagy" – mondta Garton a BBC-nek.
Szerinte a kínai befektetések 30 százaléka Portugáliába, Spanyol-, Olasz- és Görögországba irányul, olyan gyengélkedő gazdaságokba, ahol hatalmas szükség van a kínai pénzre és az ottani befektetőkre. Ezzel szerinte kialakulhat egy kínai lobbi az EU-n belül, amelynek tagjai "nagyon vonakodnak majd Kína érdekeivel szemben szavazni", legyen szó akár a gazdasági versenyt érintő szabályozásról, akár a dalai láma emberi jogairól. "Pénzügyi szempontból Kína a világ tűzoltójává vált. Ugyanúgy működik mindenütt, ami Európa esetében a csúcstechnológia, Afrika esetében az árucikkek" – mondta a Christian Science Monitornak José Ignacio Torreblanca, az European Council on Foreign Relations kutatója. Szerinte Európának nincs más választása, mint ezt elfogadni.
Afrikai módszerek
A Council of Foreign Relations (CFR) amerikai kutatóintézet szerint jóllehet, sokan gondolják úgy a nyugati államokban: ahelyett, hogy Kína Afrikában liberalizálná a piacokat, helyre tenné az árakat, és elősegítené a demokráciát, valójában feltétel nélküli segélycsomagokat osztogat nyersanyagokban gazdag országoknak, és ezzel támogatja a pária rezsimeket. Közelebbről megvizsgálva már nem ilyen egyszerű a kérdés. Kína, amely az elmúlt évtizedekben képes volt saját társadalmának jelentős részét kiemelni a nyomorból, specifikus tapasztalatait alkalmazza Afrikában. Saját érdekeit gyakorlatiasan és figyelmesen érvényesíti saját és a sikertelen nyugati afrikai segélyprogramok tapasztalatai alapján.
Az 1970-es években Kína számottevő valutamennyiség híján természeti nyersanyagait cserélte be infrastruktúrára és modern technológiára. A Japántól kapott infrastruktúráért és technológiáért olajjal és szénnel fizetett. Ezt a módszert követi Afrikában is, csak itt ő adja a technológiát és az infrastruktúrát nyersanyagokért cserébe. Legalább hét afrikai országgal kötött ilyen jellegű megállapodásokat, összesen 14 milliárd dollár értékben. Angolában olajért cserébe utakat, vasutakat, kórházakat, iskolákat, vízműveket építettek kínai társaságok. Kongóban olajért, Ghánában kakaóbabért indítottak vízierőmű-beruházást.
Kölcsön vagy segély?
A CFR szerint ezek piaci kamatozású kölcsönök, tehát nem lehet rájuk segélyként tekinteni. Mégis előnyösek, mert biztosítják, hogy a nyersanyagban gazdag, ám elmaradott országok legalább nyersanyagaik egy részét fejlesztési befektetésekre költsék. A megállapodásokban kikötik ugyanis, hogy a nyersanyag ellenértékét bizonyos beruházásokra kell költeni. Ráadásul az afrikai kormányok is egyre kedvezőbb alkukat kötnek. Rögzítik például, hogy egy kínaiak által újonnan felépített üzem milyen mértékben alkalmazzon helyi munkaerőt vagy beszállítókat, vagy maximalizálják a kínai alkalmazottak arányát. A Kongói Demokratikus Köztársaságban például hárommilliárd dolláros vasútépítést finanszíroznak rézzel, ám az infrastruktúra-fejlesztési munkák 10–12 százalékát kötelező kongói cégeknek adniuk, és legfeljebb 20 százalékos lehet a kínai munkások aránya. Azt is kikötötték, hogy a fejlesztések értékének legalább fél-egy százalékát a dolgozók továbbképzésére kell fordítani.
A másik eszköz a különleges gazdasági övezetek kialakítása, azoknak a térségeknek a mintájára – például a senzeni –, amelyek jelenleg a kínai gazdaság motorjainak számítanak. Ezzel tudják kiszervezni az otthon már kevésbé versenyképes és megtűrt, gyakran szennyező iparágakat. A CFR szerint ezek a zónák talán szennyezést, alacsony fizetéseket és hosszú munkanapokat jelentenek majd a hétköznapi embereknek Afrikában, de olyat nyújtanak, amit nagyon akarnak ezek az államok: munkalehetőséget, új technológiákat, infrastruktúrát. Ezek segítségével bekapcsolódhatnak a világgazdaságba, és nem kell megmaradniuk egyszerű nyersanyagforrásnak. (az origo.hu nyomán)
