Illyefalva címere – a koalíciós kormány önmagával sem ért egyet

Mitől ez a nagy félelem? Egyesek még mindig nem tudják elfogadni azt a történelmi valóságot, hogy a román uralom 91. éve után is létezik Székelyföld tömbmagyarsága? Riogatnak, funárokat szólaltatnak meg, tízezer éves román nemzetről papolnak.
Mivel a történelmi Székelyföld Észak-Erdély területének alig egynegyede, egész Erdélyének is tíz százaléka, és földrajzilag a magyar határtól három-négyszáz kilométerre fekszik, teljesen érthetetlen az a felindulás, égzengés, amely uralja azok lelkét, akik hazafinak és felkentnek érzik magukat arra, hogy a huszonegyedik század elején gyűlölettől elvakultan vagdalkozzanak, beszéljenek minden olyan alkalommal, amikor székely autonómiáról, közösségi jogokról van szó. A honféltők hosszú órákon át, egymás szavába vágva fecsegnek, nagyotmondásban túllicitálják egymást, arcátlanul ostorozzák a székely autonómia gondolatát is.

A vörös posztó
Micsoda pimaszság az, hogy a székelység vezetői nem akarják elfogadni Székelyföld egyharmada, a tiszta székelylakta Nyárád mente és Marosszék, azaz a mai Maros megye elcsatolását, amelyet – a régiósítás ürügyén – a román államfő szeretne valósággá változtatni. Milyen szemtelenség ez – gondolják a tévében szereplő korifeusok –, amikor e feldarabolással óriásit lehetne előre­lépni az etnikai arányok megbontásának göröngyös útján. Milyen arcátlanság az, hogy e nép ragaszkodik a megmaradását biztosító közigazgatási keretekhez, a három megye különállásához, illetve egy régióba kapcsolásához! Micsoda pimaszság a nagy régiók ellen rúgkapálni! Milyen dolog az, hogy a hétszázezer székely nem akar önként, dalra fakadva betagolódni a román nyelvi közösségbe! Ajaj, ezt ép ésszel is nehéz felfogni, mert ha beolvadnának a nagyromán kultúrába, akkor egyenlőek lehetnének a románokkal!
Ennek el nem fogadása a románosításban érdekeltek számára vörös posztó. Érthető, hogy miért kapott a Székelyföld négyszer nagyobb vörös színt az említett térképen! Az önkínzás mesterei felrajzolták az ördögöt a falra, akarám mondani, a térképre! Mert mivel is lehetne jobban riogatni az egyébként jobb sorsra érdemes románságot? Mivel lehet ébreszteni a hazafias lelkeket, szíveket? Mindenáron mozgósítani kell a hazafiakat arra, hogy a székelyek önálló gondolkodásra képtelen egyedeit időben leállítsák, mert azok még arra vetemedhetnek, hogy Románia szívéből, az ősi dákoromán területből egy soha nem létezett, Székelyföldnek nevezett területi autonómiát kanyarítsanak ki! Márpedig az elmúlt kilencven év azt mutatja, ha fel lehetett számolni Erdély magyarságát, egy részét integrálni a románságba, más részét szórvánnyá, kisebbségbe hajtani és előkészíteni őket a nagy beolvadásra, akkor e sikertörténetnek folytatódnia kell! Nem lehet megengedni, hogy a statisztikákban, a román alkotmányban, a hivatalos okmányokban nem létező székelyek, az "úgynevezett" Székelyföld népe önkormányzatot nyerjen. Mindezt akkor, amikor a román politikai elit annyi áldozatot hozott az ország homogén jellegének megteremtéséért! Amikor ennek biztosítására eladták a szászokat, a román hadsereg a dicső marsall parancsára legyilkolta a zsidók százezreit, amikor a moldvai és a havaselvi románok millióit áttelepítették Erdély magyar és német városaiba. Amikor hagymakupolás templomok százai épültek a magyar településeken is. Amikor a háromszázezer főre becsülhető csángómagyarságnak alig húsz százaléka tud magyarul. Mindezt történelmileg tekintve rövid idő alatt!
Mivel sikeresen megváltoztak az etnikai arányok, eszményien gyorsan kiépülőben a nagy román álom, az alkotmányban emlegetett homogén nemzetállam, akkor nem szabad megengedni a székelyeknek még Székelyföld nevének a használatát sem, nemhogy Székelyföld megmaradásának közigazgatási keretet biztosítani. Nos, láss csodát, most, a teljes egység és színromán állam megvalósulása küszöbén, annyi kínkeserves küzdelem után – az utolsó órában – arra kell rádöbbenni, hogy azok a nyavalyás székelyek nem férnek a bőrükben, nem válnak köddé, nem tűnnek el, nem takarodnak el e földről! És micsoda dolog, hogy ha már otthon maradnak, nem simulnak be az ősi, a Funar által tízezer évesnek nevezett nyelvi közösségbe! Hallatlan! Pedig az elmúlt két évtizedben alkalmazott elszegényítési taktika mellett Székelyföldről illett volna minden székely fiatalnak önként világgá mennie!
Mitől félnek?
Nos, ki tudná megmondani, hogy milyen gondolatok suhannak át azok fején, akik a székelyektől féltik a román nemzetet? Érthető a gondolkodásuk, ha egyszer az alkotmány kimondja, hogy a román állam egységes, homogén nemzetállam, akkor nincs apelláta! Honnan veszi a bátorságot két és fél megye székelymagyarsága arra, hogy Székelyföldet emlegessen? Milyen alapon mondja magát székelynek egy nép, amikor a statisztika sem tud a létezéséről? E fránya székelyeknek egyszer és mindenkorra meg kell érteniük, vagy románná válnak, vagy kussolnak, de a törvény szent betűi nem csorbulnak.
Ha a Székelyföld nevű régió létezne a románok ősi földjén, akkor a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Fóruma nem vitte volna törvény elé az illyefalvi címer kérdését. Márpedig oda vitte, ezzel építve az együttélés, a megbékélés szellemét. A brassói táblabíróság nemrég született döntése nyomán 2011. június 29-én a román kormány arra kényszerült, hogy az illyefalvi címer magyarázó szövegéből törölje a Székelyföld megnevezést. A címer magyarázatában szereplő, alig nyolcszáz éves Székelyföld és Barcaság megnevezéseket tehát ki kell cserélni az "ősrégi", a negyvenhárom éves múlttal rendelkező Kovászna és Brassó megye megnevezéssel. A címerátminősítés lényege: Románia a hivatalos okmányokban sem fogadhatja el e régió Székelyföldként való említését.
Lehet, hogy sokan vannak, akik még Székelyföld nevétől is félnek, babonásak, és hisznek a szómágiában. Ezek szerint nem szabad az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik! Nos, ebben van valami, de akkor érthetetlen a sokat emlegetett, vörös színre festett térkép! A tévében színészkedő politikus urak elfelejtették, hogy Székelyföld még akkor is létezett, amikor még az okmányokban nem szerepelt Havaselve (1330) és Moldva (1359) neve, mert azokat ugye csak a XIV. század derekán jegyezték le először. Mindezt akkor, amikor a székely ispánt már 1235-ben emlegetik.
E politikus urak kierőszakolhatják azt, hogy Székelyföld nevét a román demokrácia nagyobb dicsőségére töröljék a hivatalos okmányokból, törvényszéki döntéseket is hozathatnak, leverhetik a székely megyehatárokra kitett pannókat is, amelyeken e név szerepel, de tudniuk kell, ha a szükség úgy hozza, könnyedén, tucatjával és több nyelven (is) tudjuk sorolni azokat a középkori okleveleket, amelyekben szerepel e vérlázító megnevezés. Íme néhány példa: 1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland.

Meddig lehet feszíteni a húrt?
Ami pedig a székelyek életképtelenségét illeti, ne feledjék el a hőzöngő hazafiak azt se, hogy a székely nép a magyarokhoz való csatlakozás után, Magyarországon belül is területi önkormányzattal bírt! A magyar krónikák szerint a magyarok a székelyeket egyenlő társnemzeti jogokkal ruházták fel, és így nyertek bennük egy olyan megbízható népcsoportot, amely ezer éven át önzetlenül védte Kelet-Magyarország, Erdély határait. Ennek ellenére jól megvoltak magyar gyámkodás nélkül is. A székelyek 1876-ig saját törvényeikkel, közigazgatási szervezetben élték mindennapijaikat. A XVI. század derekáig pedig minden székely nemes embernek számított, ilyen jogállást az akkori Európában is nagyítóval kellett volna keresni!
Ne feledjék el az urak azt sem, hogy a székely nép nem követel politikai elszakadást, önálló államot, bár mint népet e jog megilletné, lévén, hogy nem nemzeti kisebbség, hanem nép. Ha a történelmi Székelyföld őshonos székely népének lehetővé teszik a teljes jogkörű területi önigazgatást Románia keretében, akkor Románia egy becsületes szövetségest fog nyerni! Ha e kérdést megoldják, akkor az tovább nem okoz fejfájást senkinek! De amíg annak becsületes megoldásáról hallani sem akarnak, addig igenis, ez létező góc, olyan, amely mindenki számára káros! Ha ezt még tévés hőzöngésekkel is tetézik, akkor az ott hazafiaskodók nem szolgálják a békés együttélést!
Úgy tűnik, e hazafiak számára felfoghatatlan, hogy mennyire rossz érzést kelt egy népet nem létezőnek nevezgetni, amikor az látja a tévéadásokat, hallgatja a pocskondiázást! Érzi az acsarkodás, a fenyegetőzés, az intolerancia mögött a székely nép felszámolásának szándékát, a kollektív jogoktól való megfosztásra törekvést. El lehetne gondolkozni azon is, hogy a XXI. században meddig tűrheti egy nép a jogfosztottság ilyen szintjét, amelyben még szűkebb szülőhazája, a Székely­föld nevét sem használhatja!
Mit gondolnak a hangadó szélsőségesek, akik a románságot az intolerancia útján akarják tartani: meddig lehet elvárni a székely néptől, hogy szótlanul tűrje megaláztatását? Mit gondolnak, meddig lehet játszadozni a székely nép megsemmisítését jelentő régiósítási tervekkel, Székelyföld feldarabolásának gondolatával? Meg kell érteniük, ha tetszik, ha nem, Székelyföld létezik és létezni fog!