Az idő behatárolja mindennek a létét, de az idő múlását másképpen érzékeljük mi, emberek, és másként nyilvánul meg a természet. A hegyek hatalmas méretükkel és mozdulatlanságukkal az időtlenséget sugallják, a növények, állatok pedig jól összehangolt zenekarra emlékeztetnek, amelyben mindenkinek megvan az előre kijelölt szerepe, és mindenki tudja a belépés pontos időpontját.
Mi a sok ezer év civilizálódási folyamatában eléggé elveszítettük az időérzékünket, így az óra és más eszközök segítenek betartani az időpontokat, határidőket a munkában. Szabad időnkben azonban ismét a belső óránk veszi át a szerepet, és ebből sokszor igen érdekes dolgok adódnak.
Van, aki továbbra is beosztó marad, és így maga szabja meg, hogy mire mennyi időt szán, van, aki belefeledkezik valamibe, azaz elhúzza az időt, van, aki spontán módon reagál a helyzetekre, és mindenre annyi időt szán, amennyi neki jólesik, van, akinek kezében szétfolyik az idő, és pontosan a korlátok hiánya miatt nem jut ideje semmire.
Különbségek vannak a férfiak és a nők időérzékelésében is, s bár már sok mindent eltakart, átformált a civilizáció, ez így is nyomon követhető.
Édesapám jut eszembe, aki a munkájában olyan pontos volt, hogy utána lehetett volna igazítani az órát, de ha néha összefutott az úton egy kedves ismerőssel, bizony eltelt egy jó óra is a beszélgetéssel. Hazaérve még ő csodálkozott az idő múlásán. Édesanyám ellenben mindig résen volt, hogy most kell befőzni a laskát a levesbe, hogy ne ázzon el, és finom legyen, most kell melegíteni az ételt, most érkeznek szerre a családtagok.
Ez a reagálási mód akár általánosítható is: a férfiak könnyen ottfelejtik magukat egy pohár sör társaságában a haverokkal, egy sakkpartin, egy leszaladok újságért, anyukám alkalmával. A nők pedig várják, hogy mikor érkeznek vissza, és közben szépen vezetik az otthoni életet.
Az ősembert látom, amint egy kurjantással elrohan a társai után, akik mamutot vettek üldözőbe, míg a párja egy csecsemővel a karján és két kisebbel, akik a lábába kapaszkodnak, rakja a tüzet, hogy el ne aludjék.
Igaz, hogy születésünktől megvan mindnyájunknak a nemek szerinti feladatunk, de az idők változtak, és a tüzet nem elég most már csak az egyiknek őriznie, mert az én időm a te időd is...
