Megszakítottam utamat egy kiadós pihenésért, jókora nyár eleji sétákért, és hogy megérdeklődjem, hol nyújthatnám be újrahonosítási kérelmemet a szükséges okiratokkal, hitelesített fordításokkal, melyik kerület anyakönyvi hivatalánál.
Kedves rokonom a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) Üllői úti irodájához irányított. Kissé fenntartással fogadtam a tanácsot – a mindenkori, korosabb hivatalnok képe rajzolódott elém, aki fanyalogva tologat néhány iratot ide-oda, majd unottan újabb okmányokat, nem létező irományokat követelve utasít ki a hivatalból. Időpontot sem tudtam szerezni (a Hivatal honlapja nem biztosít erre lehetőséget), és mivel vasárnap érkeztem, telefonon vagy személyesen sem érdeklődhettem, tehát hétfő reggel csak úgy odamentünk, sorban állásra, tumultusra számítva.
Kellemes meglepetés ért: a kapus kedvesen utasított az emeletre, ahol az iroda bejáratánál egy végtelenül kedves fiatalember fogadott, gyorsan átnézte a kezemben levő néhány iratot (anyakönyvi kivonat, házassági levél hitelesített másolata és ezek hitelesített fordítása), majd az előtte lévő asztalról kiválasztott három nyomtatványt, elmagyarázta, mit kell kitöltenem, és udvariasan asztalhoz ültetett, írószert is felkínálva. Tágas irodában voltunk, az egyik oldalon tíz ablak mögött fiatal tisztviselőnők várták az érkező kérelmezőket. A teremben kényelmes asztalok az ügyfelek számára, mindenik négy székkel. Tíz perc alatt kitöltöttem a szükséges nyomtatványokat, sorszámot kértem az automatától, és máris ülhettem le az egyik ablakhoz. Kedves hölgy vette át az irataimat, mosolyogva érdeklődött, honnan jöttem, milyen volt az utam. Mindent rendben talált, elbeszélgettünk a szülőföldről, gyermekekről, elmondtam, milyen kellemes meglepetés volt számomra ez a hivatal, hivatalnokaival egyetemben. Kedvességük, udvariasságuk, segítőkészségük, mosolygós arcuk. Ugyanannyi fáradságba kerül, mintha nem így viselkednénk – válaszolta, és egy ív fehér papírt nyújtott át, írnám le néhány sorban az önéletrajzomat. Erről megfeledkeztem, de sebaj, volt rá idő, amúgy is csak vázlatszerűen kellett. Arra a kérdésre kellett még válaszolnom, hogy hol szeretném letenni az esküt, Budapest melyik kerülete lenne legmegfelelőbb számomra. (A második kerület mellett döntöttem, barátaim, rokonaim laknak ott.) Rövid félóra után elhagytam az épületet, és örömmel tapasztaltam, hogy megváltozott az unott, kötekedő tisztviselőkről a véleményem.
Megérkeztünk Európába, én is visszatérhettem HAZÁMBA. Mindenkinek, ki újrahonosítási kérelmet szeretne benyújtani figyelmébe ajánlom ezt a címet.
Dezső János, Sepsiszentgyörgy