Jelszavak jutnak eszembe a falra hányt szavak tömege után. Mert egy kőműves, képzőművész megtervezi a művet, és tudja, annak épp úgy és olyan haszonnal kell kivirulnia, a terv szerint.
Nálunk, betűvetőknél ez valahogy másként megy: mindig késik az aratás.
Marx azt mondotta: a legértékesebb tőke az ember. Nos, a marxista ideológia hálóiban vergődő országok csúnyán megtapasztalták, hogy soha olyan olcsó nem volt az ember, mint akkor.
Hogyan is állunk a legújabb demokráciában? Iszonyú kánikula, Sepsiszentgyörgyön a Bánki Donát utcát sem kíméli. És állanak tucatszám és hónapokat a taxisofőrök a teniszpálya falának árnyékában. Forró a fal is, árnyéka csípőig, ha ér. A kocsik pedig kinn a napon, azt is tapasztaltam sokszor, hogy ha beül az utas, légszomjat kap azonnal, csapzott lesz, folyik róla a verejték ki a vasútállomásig.
És 32, 35 fokos veszett s veszejtő hőségben állnak a kormányzók: sehol egy szál fű, egy fa. És a rosszullét kerülgeti őket. Beugrik egy infarktus, avval annyi. Vége a napozásnak...
Akár egy különös szekta tagjai, állanak szótlanul izzadva a fal mellett. Megsajnálom naponta őket, most megszólítom – először – egyiküket. Ide fasor kellene, vagy valamilyen tetőzet, hiszen itt megbolondulnak a napon... Egy asszony is taxizik, vezet, izzad...
Lesújtó a beszámolója. A városban 230 taxi járkál, áll. És minden taxis fizet a városnak 75 lejt havonta "parkolási díjként". Mondja, abból telne arra is, hogy meg ne bolonduljanak a hőségben, valami szín, árnyék, fasor...
Kérdem, szóltak-e már ez ügyben. Legyint: minek?
Viszem hát emitt a szótlanság üzenetét: itt kihull hol az egyik, hol a másik, jórészt nyugdíjas kormányzó! Ez az állapot itt a fal mellett tikkadozva, tarthatatlan.
Gondozott, csinos a város. Ám ez nem elég, itt, ebben az utcában semmiképp sem.
