Bálványosfürdőn két tucat képzőművész, az Incitato alkotótábor résztvevői számára Daragus Attila, a bálványosi Daragus-birodalomként emlegetett turisztikai, vendéglátó-ipari komplexum gazdája biztosítja az alkotómunkához szükséges feltételeket. Az Incitato szervezői és résztvevői hálásak is a nagyvonalú támogatásért, amellyel az országos ismertségű turisztikai szakember magát a tábort is megmentette, hisz az Incitato mentorának, a jó emlékű Tóth Ferenc mérnöknek váratlan halála s a kézdivásárhelyi Fortyogófürdő körüli peres fortyogások, a fürdőtelep leépülése után sokan azt hitték, hogy a fürdőteleppel együtt szétesik az alkotótábor is.
És akkor dobta be a mentőövet Daragus Attila, a bálványosi fejlesztések lelke, akinek ebben a választási ciklusban Torja polgármestereként még több lehetősége nyílik a művészetek felkarolására. Teszi is a dolgát, hisz lételeme a cselekvés-cselekedtetés. Nemrég Apor Péter-szobrot állíttatott a nagyközség parkjába, ugyanott felállították a világ legnagyobb emlékkopjáját, a község bejáratához hatalmas méretű székely kaput terveztetett, és látványosan megváltoztatta, vendégfogadásra alkalmassá tette Bálványosfürdőt.
Mindennek következménye, hogy a turisták, a kirándulók, az alkotóművészek elismeréssel beszélnek róla. De természetesen megfogalmazzák – és ha megfelelő befogadó közegre találnak, el is mondják – kifogásaikat, amelyekből egész csokorra valót lehet összeállítani. A művészetpártoló, építkező vállalkozóval azonban nem közlik észrevételeiket. Nem akarják megsérteni, hiszen hálásaknak illik lenniük támogatójuk iránt. Ennek következménye, hogy az apró pörsenések az építkezésben, térrendezésben tályogosodni kezdhetnek. Így aztán kialakul egy olyan ellentmondás-láncolat, hogy a tehetséges és eredményes vállalkozó rendelkezésére egész értelmiségi testületek állnak, akikkel konzultálva nemcsak csodákat, hanem maradandó értékeket is teremthetnének. De ahelyett, hogy ízléseligazodásban kamatozódnék a körülötte kialakult művész- és szakembergárda ízlésvilága és tudása, elindul az üzletember háta mögötti pusmogás, élesedik az egymás közötti élcelődés.
Az Incitato-tábor résztvevőinek vissza-visszatérő témája volt az idén az Apor Péter-szobor. Az alkotás betájolása, és főleg az arcmás túldimenzionált talapzata. Érdekes, hogy a kifogások elsősorban nem a táborban jelenlévő Miholcsa József alkotóművésztől érkeznek, hanem kollégái eresztenek el egy-egy csípős megjegyzést. Olyan ez az talapzat – hajtogatja valaki –, mint egy túlméretezett ágyneműtartó. Jellemző, hogy a talapzat, a szobor felé vezető természetes kőlapokkal fedett sétányok kőfaragászati munkája kifogástalan. Ha a talapzat méretei a portrészoborral arányosak lennének, akkor mindenki emlékezetesen szép alkotásról beszélne, és a megfelelő méretűre szabott talapzat kevesebb pénzbe és munkába is került volna. Egyszerűen konzultálni kellett volna az alkotóművésszel.
Ugyancsak az Apor Péter parkban látható a világ legnagyobb kopjafája. Ez viszont amellett, hogy az élcelődés tárgya, a természetes méretekből kiforgatva önmaga karikatúrájává válik, az eget szurkáló felkiáltójellé, hogy a grandomániás törekvések meddig érhetnek. A kopjakolosszust kipányvázó huzalok miatt azt a benyomást kelti az oszlop, mintha egy fából faragott rádióátjátszó-torony lenne.
A grandiózus megoldásokat keresés így csap át aztán a grandomániába. Egyébként ez jellemző nem csak a torjai, hanem más települések monumentális székely kapuira is. Valóságos polgármester-járvánnyá vált, mintha a normálishoz közelebb álló méretek helyett abban versenyeznének, hogy ki állítja fel a megye, Székelyföld vagy a világ legnagyobb székely kapuját. Az arányaikból kiforgatott monstrumok aztán önmaguk karikatúrájává válnak. Rendszerint a "pusztába" – a településtől távolabb – kihelyezett kapuk mögött nincs "élet", azaz élő világ. A kapu eredeti helyén a portára, az életre, épületekre, fákra és cserjékre nyílik.
Az itt kipécézett jelenségek minden esetben arra vezethetők vissza, hogy a hatalmat birtoklók nem veszik igénybe a környezetükben élő képzettebb emberek hozzáértését, nem alapoznak ezek ízléskultúrájára. Mert a száz és egynéhány méteres túrós puliszka, az óriáskenyér vagy a vízelvezető csatorna hosszúságával és méreteivel vetélkedő kürtőskalács vásári érdekességként elfogadható, és – szerencsére – felfalható, de az égig érő kopjafa ott éktelenkedik majd évtizedekig.
Az általam is nagyra becsült Daragus Attila kapcsán mondtam el mindezt, de másokhoz is szólva, mert Torja és Bálványos mindenes emberét fogékony és receptív férfiként ismerem. Tapasztalatból. Mikor sok évvel ezelőtt a dálnoki kempinget "Gheorghe Doja"-ként hatalmas pannókon hirdette, egy általam jegyzett fulmináns jegyzet miatt nem megsértődött, hanem azt kérdezte: "Most mit tegyünk?" – Cserélje le az egészet – mondtam. – Ennyi az egész? – kérdezett vissza. – Ennyi.
És azóta, legalább a szülőföldjén, Dózsa visszaváltozott Dózsává.
