De most maradjunk Váncsa Albertnél. Oszlopos tagja volt a megye első B-osztályos férficsapatának (1969-ben a Tudománynak), rá egy évre (1970) edzőként a Tudomány női csapatát felvitte a B-osztályba, a Sportiskola női együttesét az iskolás divízióba...; a Kárpátok női csapatából A-osztályos együttest "varázsolt", egy év múlva kiesett a csapat, újra visszavitte, aztán újra kiesett és újra visszavitte; az Akaratból B-osztályos csa­patot faragott, aztán a sorban a Keres­kedelem következett, melyet 1989-ben vezényelt fel az A-osztályba, s úgy, hogy a rendszerváltás ott érte a csapatot, méghozzá a hetedik helyen... Folytathatnám eredményei felsorolását, de megállok, mert Váncsa Albert egy új csapat megalakításán fáradozik.
– Fáj, bánt, hogy a városnak – mondja –, Sepsiszentgyörgynek nincs B-osztályos férficsapata. Fáj, amikor látom, hogy egykori tanítványaimnak – Palkó, Deák, Szép, Fekete... – nincs, hol játszaniuk; fáj, hogy másoknak, mint Forreiternek, Samoilănak, Baczónak el kellett menniük máshová az A-osztályba, mert nekünk nincs felső osztályban szereplő csapatunk; fáj, hogy a most végzettek – Bokor, Kuti, Moaşa – hasonló sorsra jutottak, vagyis menniük kellett. Tarthatatlan állapot. Úgy gondoltam, miután visszakaptuk az egykori Iparo­sott­hont, életre hívunk egy férfi kosárlabdacsapatot. Az otthonnak valamikor az volt a hivatása, hogy a sepsiszentgyörgyi iparosok kulturális és sporttevékenységét biztosítsa a Korvin, majd az Akarat egyesület segítségével. Miért ne élhetne a jövőben is egykori rendeltetésének?... Él­tünk a város sport­pályázatainak lehetőségével, és nyertünk. Amit adnak, az elegendő lesz az induláshoz. Az együttes neve: VABOVA. Ne kérdezd, hogy mit jelent, mondom: Váncsa–Váncsa. Természe­tesen az indulásig módosulhat. Na de addig is, úgy tervezzük, hogy egyesüljünk az Is­kolás Sportklubbal és a kézdivásárhelyiekkel, mert ily módon könnyen összejön a szükséges tizenötös keret, méghozzá úgy, hogy nem kell idegenből hoznunk játékosokat. Nem akarunk idegen tollakkal ékes­kedni, feszedezni. Itt, a városban, a megyében éppen elég a tehetség, rájuk kell figyelnünk, s teret biztosítanunk, hogy megvalósíthassák álmunkat.
– Elegendő lesz az a pénz, amit pályázat útján kap a csapat?
– Igyekszünk támogatókat, szponzorokat is szerezni főtámogatónk, a város mellé, szeretnénk, ha segítene a város abban is, hogy heti két-három edzéslehetőséget biztosítson az új sportteremben.
– És hol játszaná bajnoki mérkőzéseit a csapat?
– Nagyon szeretnénk, ha megnyitná ajtaját a Szabó Kati Sportcsarnok, szívesen vállalnánk a kettős mérkőzések ránk háruló szerepét, vagyis előmeccset játszanánk az A-osztályos leánycsapat találkozója előtt.
– A székhely pontos címe? Kérdezem, mert nem mindenki tudja, hol az egykori Iparosotthon.
– Sepsiszentgyörgy, Csíki utca 21. szám.
– Gondolom, most a keret összehozásán dolgoztok. Mikor kezditek el az edzéseket?
– Mivel sok, nagyon sok tanítványom volt, remélem valamennyien igennel válaszolnak a hívó szóra, rövid időn belül összeáll a keret, és kezdhetjük az edzéseket, hogy aztán az elvárások szintjén tudjunk szerepelni például a B-osztály erdélyi csoportjában.
– És csak kosárlabda-szakosztálya lesz az egyesületnek? Mert tudtommal a 21. szám alatti udvarban volt például tekepálya is...
– Távlati tervünkben szerepelnek más sportágak is. Az igényektől függően.
– Csíki utca 21. Mintha most lett volna, hogy pingpongoztunk az épület egyik termében, s azon járt az eszünk, kinyittatjuk a tekepályát is. Aztán, ahogy egyre jobban lendületbe jött az új megyeközpont sportélete, lassan-lassan megfeledkeztünk az Iparosotthonról... Milyen jó, hogy Váncsa Albertéknak eszébe jutott. Az egykori Otthonban újra otthonra lelhet a sport, egyelőre a kosárlabda.
Úgy legyen! (áros)