2009-ben a fogyatékosok számára felavatandó sepsiszentgyörgyi Írisz Ház emlékünnepségén megjelent a kortárs magyar grafika és rajzfilm egyik nagy alakja, a különben Barótról, Erdővidékről elszármazott Gyulai Líviusz, és egy nemes, alig méltányolhatóan nagyvonalú, mert szokatlan gesztussal számtalan grafikát ajándékozott az intézménynek, amelyeket eddig az Írisz Ház folyosóin láthattunk,
Az öreg Casanova
most pedig néhány hétre átköltöztek a nagyobb látogatottságnak örvendő, árkosi Istálló-galériába, hiszen az intézmény vezetője, Kopacz Attila úgy gondolta, érdemes nagyobb nyilvánosságot biztosítani e kiváló rajzoknak. Az ajándékozás nemes gesztusával Gyulai Líviusz azt bizonyította, igenis, fontosak számára a hátrányos helyzetben, fogyatékkal élők, és a maga módján segíteni szeretne nekik. Egyébként rajzain, illusztrációin, de rajzfilmjein is – ha minden igaz, a tárlatmegnyitó után majd ezekből is láthatunk néhányat – megfigyelhető egy határozott és félreértelmezhetetlenül plebejus vonás, együttérzés a megalázottakkal és megszomorítottakkal. Ezek a rajzok – s ezt határozottan illik, a félreértések végett leszögezni – elsősorban illusztrációk. A művész sikeres indulása óta nagy szeretettel és csillapíthatatlan érdeklődéssel fordult az irodalmi művek felé, könyvek százait illusztrálta, ezek közül a hetvenes évek elején Weöres Sándor kitalált, tizenkilencedik század eleji költőnőjének életét felelevenítő rajzok – melyekből mutatóban szintén láthatunk – egész egyszerűen elbűvölőek, s ezért a kötet máig az egyik legszebb magyar verseskönyv. Gyulai Líviusz – s ezt már számtalanszor leírták, leírtuk Róla – úgy hűséges az irodalmi művekhez, melyeket hosszú élete során oly ötletesen s olyan elhivatottsággal illusztrált, hogy időnként el is szakadhat tőlük, de egyről – s ezt bizonyítja a kiállítás bűvöletes, elsodró anyaga is – soha nem mond le, vállalva az elkerülhetetlen kockázatot (hátha az irodalmi művek szerelmesei a hősöket mégsem így képzelik el?): láthatóvá teszi őket, Jónás prófétát s Casanovát, Robinsont, Psychét vagy éppen Balzac hőseit.
Jónás
A művész sokáig illusztrálhatta a Balzac-sorozatot, a Mester mérföldhosszú regényeit, sok humorral elevenítve meg egy feltörekvő polgári világ feltörekvő hőseit, amint mindenáron az önmegvalósításra törekednek, háttérben pedig felsejlik a tülekvésnek éppen a Balzac-hősök fénykorát jelentő időszakban kiépülő világváros, Párizs a maga komor, sejtelmesen perfid miliőjével...
Említettük Gyulai Líviusz vérbő, erőteljes, néha szarkazmusba is átcsapó humorát – itt van Casanova, az öregedő szerelemművész, amint ló híján önmagát fogja be a szeretett nő elé a kordéba, vagy Jónás próféta, amint fáradhatatlanul az Istennel perel, s a magányos Robinson is papagájjal a vállán –, amelyet talán legjobban Schiller ideillő kifejezésével lehet jellemezni. Igen, a Schiller-féle "bűbájos irónia" a legmegfelelőbb pont betájolni eme fantasztikus és felejthetetlen rajzokat, amelyek irodalmi műveket tettek láthatóvá, és nemzedékeket neveltek képzelődni, tanítottak látni abban a boldog tegnapban, amikor még olvastak is az emberek...