Az öreg Casanova

most pedig néhány hétre átköltöztek a nagyobb látogatottságnak örvendő, árkosi Istálló-galériába, hiszen az intézmény vezetője, Kopacz Attila úgy gondolta, érdemes nagyobb nyilvánosságot biztosítani e kiváló rajzoknak. Az ajándékozás nemes gesztusával Gyulai Líviusz azt bizonyította, igenis, fontosak számára a hátrányos helyzetben, fogyatékkal élők, és a maga módján segíteni szeretne nekik. Egyébként rajzain, illusztrációin, de rajzfilmjein is – ha minden igaz, a tárlatmegnyitó után majd ezekből is láthatunk néhányat – megfigyelhető egy határozott és félreértelmezhetetlenül plebejus vonás, együttérzés a megalázottakkal és megszomorítottakkal. Ezek a rajzok – s ezt határozottan illik, a félreértések végett leszögezni – elsősorban illusztrációk. A művész sikeres indulása óta nagy szeretettel és csillapíthatatlan érdeklődéssel fordult az irodalmi művek felé, könyvek százait illusztrálta, ezek közül a hetvenes évek elején Weöres Sándor kitalált, tizenkilencedik század eleji költőnőjének életét felelevenítő rajzok – melyekből mutatóban szintén láthatunk – egész egyszerűen elbűvölőek, s ezért a kötet máig az egyik legszebb magyar verseskönyv. Gyulai Líviusz – s ezt már számtalanszor leírták, leírtuk Róla – úgy hűséges az irodalmi művekhez, melyeket hosszú élete során oly ötletesen s olyan elhivatottsággal illusztrált, hogy időnként el is szakadhat tőlük, de egyről – s ezt bizonyítja a kiállítás bűvöletes, elsodró anyaga is – soha nem mond le, vállalva az elkerülhetetlen kockázatot (hátha az irodalmi művek szerelmesei a hősöket mégsem így képzelik el?): láthatóvá teszi őket, Jónás prófétát s Casanovát, Robinsont, Psychét vagy éppen Balzac hőseit.

Jónás

A művész sokáig illusztrálhatta a Balzac-sorozatot, a Mester mérföldhosszú regényeit, sok humorral elevenítve meg egy feltörekvő polgári világ feltörekvő hőseit, amint mindenáron az önmegvalósításra törekednek, háttérben pedig felsejlik a tülekvésnek éppen a Balzac-hősök fénykorát jelentő időszakban kiépülő világváros, Párizs a maga komor, sejtelmesen perfid miliőjével...
Említettük Gyulai Líviusz vérbő, erőteljes, néha szarkazmusba is átcsapó humorát – itt van Casanova, az öregedő szerelemművész, amint ló híján önmagát fogja be a szeretett nő elé a kordéba, vagy Jónás próféta, amint fáradhatatlanul az Istennel perel, s a magányos Robinson is papagájjal a vállán –, amelyet talán legjobban Schiller ideillő kifejezésével lehet jellemezni. Igen, a Schiller-féle "bűbájos irónia" a legmegfelelőbb pont betájolni eme fantasztikus és felejthetetlen rajzokat, amelyek irodalmi műveket tettek láthatóvá, és nemzedékeket neveltek képzelődni, tanítottak látni abban a boldog tegnapban, amikor még olvastak is az emberek...