A bálványosi Incitato képzőművésztábor meglátogatása után – ahol idén Hunor és Magor. Ló a vadászatban volt az alkotói téma – egyenesen az Angyalos melletti Bábolna-árok fölötti hegyi legelők lipicai ménesének nyári táborhelyére jutottam. Megkapó és meditációra hajlamosító élmény volt, amint a művészi elvonatkoztatás világából a nyers és utánozhatatlan szépségű valóság közelébe kerültem.
A Csente-tető alatti hegynyeregben negyven lipicai kanca és csikó sarjai ménes közösségébe szerveződve pipáltak a nyári hőségben a ligetes erdei fenyvesben. Csak egy ébenfekete csikós fehér kanca vonult félre néhány napos csemetéjét óvva, féltve a legyeket szép testükről farkukkal-sörényükkel sepregető bolytól azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a csikócsemetét a boly lovai el ne tapossák.
Két gombászás között öt éve figyelem a Váncsa Jenő és fia, Jenci családi vállalkozását a Bábolna árkában – az egykori sarkiróka-farm helyén –, már attól kezdve, amikor itt az állomány mindössze két, a dálnoki farmról származó lóból állt. A mai negyvenes egyedszámú tisztavérű faj meghonosítása bizonyítéka annak, hogy igaz az a mondás, miszerint a jó gazda szeme hizlalja a jószágot, de az is nyilvánvaló, emellé olyan környezetet, takarmányozást, ápolást kell biztosítani, amely megteremti azt a csodát, amelyben Angyalos fölött és a Váncsa-farm istállóiban gyönyörködhetünk.
Váncsa Jenő és fia a kőröspataki gazdaemberek állatszeretetét és szakértelmét hozta magával. De ez nem elegendő! Tulajdonképpen már a rókafarm megvásárlásakor, tíz esztendővel ezelőtt távlati tervként a telephely megszerzésének szándékában ott rejlett, hogy ez a hely a településektől tisztes távolságban, de mégis a közelükben fajállattenyésztésre megfeleljen. A Bábolna árka ebből a szempontból Háromszék, Székelyföld egyik legalkalmasabb helye.
A telep gazdája szülőfalujában azt is megtanulta-tapasztalta, hogy a fajlovak tenyésztésének anyagi és természeti hátterét csak jövedelmező ipari-kereskedelmi gazdasági ágazat kiépítésével lehet megteremteni. A lipicai állomány negyven fősre szaporítását elsősorban a nemzetközi gépkocsi-fuvarozás felfuttatásával tehette meg. A fő ágazat a tartálykocsis vegyianyag-szállítás az Angliától Törökországig terjedő térségben. Jellemző, hogy a kényes vagy veszélyes anyagok szállításának megszervezéséhez előbb szívós munkával és kitartással olyan műszaki-gazdasági hátteret hozott létre, amely környezetvédelem szempontjából is mintaértékű. Először is olyan korszerű kocsimosót építtetett, amelynek mérgező anyagai annyira nem lehetnek környezetkárosítók, ahogy mintegy szemléltető példaként és ellenőrző laboratóriumként a teljes degradálódott egykori halastavat újrakotortatta, természetes kőfallal bélelte. A halak igen érzékeny lények, ha bármilyen okból talaj- vagy vízszennyezés következnék be, ezt rögvest jeleznék. A kocsikarbantartó és -javító műhelyeiben bérmunkát is vállalnak.
Tíz esztendő alatt olyasmi nem fordulhatott elő, hogy a tó vize veszélyt jelezzen, hisz a telepen példaértékű tisztaság és rend uralkodik.
A lóállomány felfuttatásához nagy kiterjedésű legelők, kaszálók, megfelelő szántóföldi vetésforgó beállítása szükséges. Váncsa Jenő másfél száz hektár földön gazdálkodik. A terület egy része vásárlások révén a saját tulajdona, de bérel szántóföldeket, legelőket is. (Az Incitato táborban mesélték, hogy a háromszéki lapály közepén, Mezőföldön vagy Kovászna és Zágon térségében hatalmas területek kerültek idegen jövevények kezébe. Lapjainkban hiába pécézzük ki ezeket a "DE VANZARE" magyarokat, az ingóságok és ingatlanok idegen kézbe juttatása, jelentős mezőgazdasági és erdőterületek eladása elképesztő méreteket öltött.)
Váncsa Jenő esetében a kőröspataki gazdaember, diplomás közgazdászokkal is lépést tartva, szülőfaluja tapasztalatait a modern gazdálkodással ötvözve, maga termeli meg a lovak és egyéb állatok – tehenészet, mangalicák stb. – számára a teljes takarmányszükségletet. Lucernát, herét, zabot, árpát, rozsot, egyszóval mindent.
A lónevelés alapja a tenyésztésre alkalmas legelőtestek kialakítása, amelyek létesítésekor azt is figyelembe kell venni, hogy a legelő talaja a ló testalkatának formázására is alkalmas legyen. A Bábolna árka fölötti legelők talaja ilyen. A megfelelő nagyságú területek takarmánytermelését szakszerű műveléssel biztosítják. Szakemberek bevonásával – bár a gazdának is vannak ilyen tapasztalatai – a legelők és kaszálók szénatermését meszezéssel serkentik. A legelőtesteket villanypásztorral kerítették el, amelyet az állatok, de még a medvék is respektálnak. Itt a tehén nem legelhet a lovak birodalmában, a juhokról nem is szólva. Váncsa Jenő arra is hajlandó volt, hogy egy öthektáros kaszálóért tizenöt hektárnyi legelőt ajánljon fel tulajdonos szomszédjának, csak hogy az egy tagba szervezett terület ellenőrzése az ő kezében legyen.
Egyébként a jelenlegi állományt a tápióbicskei Kincsem farmmal kialakított együttműködés révén teremtette meg, a lovak fele-fele arányú tulajdonban vannak, a tenyésztésből származó szaporulaton is osztoznak.
Váncsa Jenő tenyészménjei alakra, viselkedésre is gyönyörűek. A lótenyésztés gyakorlata és a költészet, a festészet, szobrászat, a művészi grafika és más műfajok határmezsgyéjén mozog. A bálványosi Incitato-tábor kézdivásárhelyi kiállításmegnyitóján a nagyszámú egybegyűltnek mondtam is, hogy a képzőművészek, a költők a legkiválóbb lónemesítők az őskori barlangrajzok készítőitől napjainkig, a Bábolna-árok telephelyén és a Csente-tető alatti nyereghajlatban viszont a hely szelleméhez igazodva Petőfi-versparafrázissal abba az irányba módosítottam ezt a megjegyzést, hogy "Oh, természet, oh dicső természet! / Mely nyelv merne versenyezni véled."
