A régi falusi gazdálkodó ember nem ismerte a "holtidőt", a mezőgazdasági idénymunkákon kívül is megkereste és elvégezte a maga dolgát, télen ganézott, erdőlt, szerszámokat készített és javított, vagy éppenséggel kosarat font.
Mindezt az önellátás parancsára tette. A dologkerülőt kinézték, és végül kiközösítették maguk közül, az "ingyenélő" megbélyegzéssel illették, ami igen súlyos erkölcsi elmarasztalás volt. Nem kéregettek könyörületes alamizsnáért, és nem ácsingóztak a munka nélkül kapott szociális segély után. Az Óriáspince-tető Székely Vágtáján ez a mezőgazdasági eszközökkel megrakott szekér s a "holt időt" kitöltő kosárfonó kézműves jól szemlélteti, szavak nélkül is elmondja azt, amiről én itt szólok. És a kosarak igazi míves, művészi alkotások, de hasznos tárgyak is, mert pityókaszedésnél, s a hasított fűzfavesszőből fonottat a háztartásban nem lehetett nélkülözni.
