A Bejrút központjában lévő műhelyét díszítő képeken felséges módon kapcsolódnak a dőlt vagy hullámzó arab betűk, hogy megformázzák a Korán valamelyik szúráját, valamelyik arab mondást vagy egyszerűen egy keresztnevet alkossanak.
A számítógépek korában azonban a kalifák idejéből eredő művészi rajzolatok nehezen tudnak versenybe szállni a Word programban szereplő betűstílusokkal. A 75 éves Bajun, aki tizenéves kora óta ennek a művészetnek él, ma azt hangoztatja, hogy a kalligráfia ma nem annyira gyakorlati, mint inkább esztétikai értéke miatt fontos, a kulturális örökség részeként kell megőrizni. Mint valami ókori íródeák, a művész az köztársasági elnökség hivatalos fogadásainak étlapját kalligrafálja, illetve ő önti esztétikai formába a miniszterelnök személyes levelezését, amikor az részvétét nyilvánítja vagy gratulál valamelyik partnerének. A művész arra készül, hogy ismét – immár harmadszor – kalligrafálja a Koránt, az iszlám vallás szent könyvét. Ez az aprólékos munka minden alkalommal három évig tart. "Ez egészen más, mint a kereskedelmi munkák. Amikor a Koránt másolom, nagy szellemi és fizikai összpontosításra van szükségem" – hangsúlyozza a művész, akinek műveit az Egyesült Államokban és Iránban is kiállították.
A kalligráfia eredete az iszlám előtti időkbe nyúlik vissza, de ezzel a vallással kapott lendületet, mivel a hagyomány szerint a vallás arab nyelven világosodott meg Mohamed próféta számára. A Korán másolásával és terjesztésével hat különböző kanonizált kalligráfia stílus alakult ki, a kalligráfia pedig igen keresett művészetté vált. A hatból a szakértők szerint öt ma már számítógéppel is reprodukálható, egyedül a kalifák számára fenntartott legelegánsabb "diváni" stílust nem lehet komputerrel utánozni. A leghíresebb kalligráfiákat a Maghreb-országok és Andalúzia mecsetjei őrzik, de Libanon is neves művészekkel büszkélkedhet, ilyen például Kamel el-Baba (1905–1991) és Naszib Makarem (1889–1971). Bajun szerint ma Libanonban az igazi kalligráfusok száma nem éri el a tízet sem. Az utóbbiak egyike a 80 éves Szalah el-Hafi, akinek tehetségére még Kamel el-Baba figyelt fel.
Bejrút egyik népi negyedében lévő szerény lakásában Hafi azt mondja, korábban a kalligráfiával jól lehetett keresni. A számítógéppel már szinte semmi sem marad számára. Hafi, akinek kalligráfiáit Libanon 1943-ban elnyert függetlensége óta számos emléktáblára vésték fel, ma már csak sírkövekre vagy virágcsokrok szalagjaira kalligrafálja míves arab betűit. A mester az új nemzedékeket is meg szeretné tanítani az ezeréves művészetre, erre oktatási központot tervez, de nincs rá elég pénze. Libanonban nincsenek kalligráfiát oktató központok, Szíriában viszont 18, Egyiptomban 36, Irakban száz működik belőlük, Iránban pedig éppenséggel kétszáz.