Hat évvel ezelőtt észak-amerikai utam során nagyvárosokban és nemzeti parkokban egyebek mellett utcabútorokat is fotóztam: fenyőrönkökből ácsolt rusztikus ülőalkalmatosságokat és asztalokat a pihenőhelyeken.
Megcsodáltam azt is, hogy a magashegyi üdülőtelepeken milyen mélységes tisztelettel viseltetnek a természetes anyagok iránt, itt a kő kő marad a kerítés- és épületalapban, és nem pingálják le mindenféle kenceficékkel, mint újabban mifelénk, amikor erejét veszítve szánalmas papírmasészerű hatásúvá degradálódik a szikla.
Mindig is bosszantott idehaza, hogy rothadó téglafalú, budiszerű építmények szolgálnak buszmegállóként, amelyek hamarosan vizeldékké vedlenek át, mert a sötét, nyirkos, zárkaszerű idétlenségek valósággal otthont teremtenek, menhelyet biztosítanak a civilizálatlan viselkedésnek. Zavart az is, ha rikácsoló színezetű, olcsó anyagokból összetákolt buszmegállókat láttam.
Hazai és magyarországi lapokban amerikai úti beszámolóimban alkalmat kerítettem arra is, hogy ezeket a jelenségeket szóvá tegyem. És nem kis meglepetésemre Tikosi Ernő sepsiszentgyörgyi gépészmérnök, a Proiex Trans vállalkozás vezetője az Erzsébet park kovácsoltvas hídjának mesteri elkészítése után buszmegálló-fotókért keresett, és most, hat év múltán az árkosi Szentkereszty-kastély bejáratánál rám köszön az egyik houstoni megálló hasonmása. A masszív fémcsöves szerkezet falai áttetszőek. Az útszéli menedékhely emiatt nem alkalmas sem a vécéköltészet falfirkás-rajzos művelésére, sem egyéb rondaságra. Az áttetsző falak védelmére támaszkodásra is alkalmas masszív fémkorlátok szolgálnak. A megálló belső terében fogasok, hogy a fölösleges ruhadarabot, kézi csomagot ne kelljen a padlóra helyezni. Hinni merem, hogy ez az esztétikai értékeit tekintve is szemrevaló, funkcionális építmény nem esik vandál pusztítások áldozatául, eleganciájának ugyanis respektust kell kiváltania.
Nem szoktunk általában lelkesedni a külföldi példák majmolásáért, de ebben az esetben egyébről van szó: a fémszerkezet és az áttetsző falak, a forma eleganciájának érvényesítéséről. Persze, most örülök, hogy Észak-Amerika más vidékeiről a makrógiccseket nem mutattam be – természetes nagyságú szarvasok és őzek, műanyag bölények "legelésznek" némely farmok tájékán –, bőven elég nekünk a műanyag kerti törpék és a giccs iránt fogékony lelki törpék ízlésrontó útszéli kirakóvására.
