Örömmel nyugtázhatnánk, milyen jó, hogy több évszázada élünk itt, 800, 700 évesek községeink, megyeszékhelyünk is várossá válásának 550. évfordulója előtt tiszteleg. És valóban büszkék lehetünk múltunkra, értékeinkre, de vajon ünnep után tudunk-e kitartóan dolgozni is?
Mert lehetetlen nem észrevenni, hogy eme kétségkívül rangos, közösségünk számára fontos események sorozata egyben kiváló alkalmat jelent vezetőink, polgármestereink, megyeitanács-elnökünk számára a szónoklatra, szereplésre – egyszóval kampányolásra is. Hiszen fél évnél kicsit több maradt csak hátra az önkormányzati választásokig, tisztségeikért aggódó politikusaink pedig jól tudják, hogy cirkusz és kenyér kell a népnek. S mivel utóbbiból egyre kevesebb, hát legalább az előbbiről gondoskodnak, tudván, a tavaszi voks előtt az idei nyár az utolsó alkalom erre.
Folyik hát a kampány javában, kitetszik ez nem csupán a fesztiválsorozatból, hanem a közvéleménykutatás-zuhatagból is. Esélyeiket latolgatják a politikusok, s mert a statisztikát manipulációra is lehet használni, hát nem fogják vissza magukat. Hetek óta szivárogtatják ki és verik nagydobra az RMDSZ által rendelt legújabb felméréseik adatait, jóllehet – mint a szociológus végzettségű Antal Árpád lapunknak elmondta –, az eredmények megyei összesítése még nem készült el. Az RMDSZ-es vezetőket ez nem zavarja, a kézdivásárhelyi és a baróti felmérést sietve közhírré tétették. Ama két várost – minő véletlen – éppen MPP-s polgármesterek irányítják, így fölöttébb hatékony módszernek találták, ha számokkal bizonygatják, mennyire elégedetlenek is a polgárok. Mintha csakis eme két helyen lennének ily csüggedtek az emberek, nem pedig országos jelenségről volna szó, amely a nemzetközi gazdasági helyzetben és a kormány hozzá nem értése miatt kialakult létbizonytalanságban gyökerezik. Az az ellentmondás is a manipulatív szándékot tükrözi, hogy például Kézdivásárhelyen a megkérdezettek többsége (48,3 százalék) szerint az elmúlt két évben fejlődött a város, 46,5 százalék véli ennek ellenkezőjét, ugyanakkor, különös módon, közel háromnegyedük (72,7 százalék) úgy látja, rossz irányba halad a település.
S miközben két dínomdánom között vezetőink számháborút vívnak, megfeledkezni látszanak arról, hogy a régiósításról korántsem tett le a hatalom – a háromszéki betegnyugdíjasoknak például már Brassóba kell utazniuk, ha elégedetlenek az orvosi vizsgálat eredményeivel, a belügyminisztérium államtitkára arról nyilatkozik, hány alprefektusa lesz a majdani mamutmegyéknek – vagy hogy továbbra is kullogunk a befektetések, munkahelyek, fizetések rangsorában.
Lenne hát, min dolgozni, csakhogy nálunk elkezdődött a kampányidény. De vajon lesz-e Székelyföld, vagy éppenséggel megye, annak pillalatnyi gőgjével, mire véget ér?