Falunapokon változatlanul rendhagyó esemény egy-egy frissen megjelent könyv bemutatója, különösen ritka a közösséghez kötődő, helytörténeti ízzel is bíró, vállalható munka. A múlt hét végén tartott kommandói faluünnep maradandó, egyben meghatározó momentuma a kisvasúttal kapcsolatos, első igazán alapos, dokumentum értékű kötet vázlatos ismertetője, amelyet stílszerűen két, vasúttörténeti szempontból is fontos gőzmozdony társaságában tartottak az egykori vasútállomás s a mozdonyszín szomszédságában.
A Vasúti vontatójárművek Kovásznán és Kommandón* című, frissen megjelent könyv szerzőgárdája több nemzetiségű és állampolgárságú, ám a bécsi Hans Hufnagel, a bukaresti Şerban Lăcriţeanu, a budapesti Markója Szilárd és a sepsiszentgyörgyi Papucs András közös jellemzője, hogy mindannyian elkötelezettek a székelyföldi, keskeny nyomtávolságú kisvasút ügye mellett, évek, évtizedek óta szenvedéllyel keresik, kutatják az ipartöréneti értékű létesítmény dokumentumait, s nem csak az íróasztal mellett tevékenyek, nem a még meglévő sínpárok, mozdonyok és a Sikló környezetében önkéntes munkával próbálják menteni, ami menthető még ebből a sajátos, ám dicstelenül lehanyatlott vas- és acélbirodalomból. Nem rajtuk múlott, hogy az ipartörténeti műemlék, illetve műkincsek rehabilitációja még jóformán el sem kezdődhetett. Mi több, Háromszék e különleges vagyontárgya még mindig méltánytalanul lehangoló állapotban várja a majdani újjászületést. "Jelen könyv szerzőit – írják kötetük ajánlójában – egyetlen közös cél vezérli: az, hogy mielőbb újra megindulhasson a forgalom a Kovászna-kommandói Erdei Vasúton (KOKEV). Az 1999–ben leállított különleges vasútüzem és a szervesen hozzá tartozó, Európában egyedülálló gravitációs siklópálya megmentésére megalakult a Sikló Egyesület, amelynek romániai, magyarországi, ausztriai alapító tagjainak közös munkáját tartja kezében a kedves olvasó. Eredetileg csak a hét megmaradt gőzmozdonyt szerettük volna szerényebb kiadványban bemutatni, de a kezünkbe került régi fényképfelvételeket átnézve nehéz szívvel mondtunk volna le azok közzétételéről. Így lett célunk az egykoron itt közlekedő mozdonyok, sínautók minél teljesebb bemutatása."
A kötet egyik vitathatatlan erőssége valóban a rendkívül gazdag, az igényes nyomdai és szerkesztési munkának köszönhetően jól élvezhető fotóanyag, részletes képaláírásokkal, utóbbiak – miként a kötet további írott anyaga – négy nyelven olvashatóak, a magyar és a román mellett németül, illetve angolul is. Papucs András nem csak azt említette meg a bemutatón, hogy a kiadvány egyik legfontosabb támogatója Georg Hocevar mozdonyrestaurátor–vállalkozó, egyben a kommandói falunapok állandó kisvasút-üzemeltetője, hanem azt is megjegyezte, a kötet átmenet ismeretterjesztő és vasúttörténeti szakmunka között, ő helytörténeti adalékanyaggal erősíti a gőzösökre vonatkozó információkat. Lapozva a könyvet, mostani szemmel lenyűgöző, milyen méretű erdei, hegyvidéki vasúthálózat létezett Kommandó s az egykori Gyulafalva környékén, a neruzsai sikló tájékán, s bizony elgondolkodtató, miért e nagy romlás, hogy mindebből mostanra csak a szépiás tónusú fotográfiák maradhattak...
Az egyik társszerző, a mozdonyvezetői jogosítvánnyal is rendelkező Markója Szilárd Kommandón, a kötet bemutatóját követően kérdésünkre úgy fogalmazott, egyrészt azt tartja fontosnak, három ország szerzője írta a könyvet, "példa nélküli", hogy osztrák, román és magyar állampolgárságú szerzők összefogtak e célból. Négy év gyűjtőmunkája áll mögöttük, s nem csak itt, Kovászna megyében, Székelyföldön kutakodtak, hanem Buzău megyében, Nehoiuban is, ahol a vasút másik végállomása volt, onnan is sikerült fotókat szerezniük. Terjedelmi korlátok miatt nem tudták megjelentetni az összes fényképet, a könyvbe mintegy háromszáz fotográfia került, a kiválasztott 350–400 helyett. Másrészt, valójában ez most már "Erdély legjobban dokumentált kisvasútja, meglepően sok fotó és egyéb ábrázolás maradt fenn, köszönhetően a hosszú történelmi múltnak, hiszen a vasutat a 19. század végén építették, és csak 1999-ben állt le; mivel a vasúthálózat is rendkívül hosszú volt, fénykorában elérte a 200 kilométert a Kárpátokban, úgy gondoljuk, érdemes ilyen méltó emléket állítani ennek a vasútüzemnek". De ennél többről van szó: a könyv reményeink szerint segítheti a kisvasút helyreállítását. "Ha rámutatunk fontosságára – hangsúlyozza Markója Szilárd –, ha kiderül, hogy a történelmi múlt ennyire nagyívű, ennyire mély és sokszínű, az sokkal jobban segíti a kisvasút mostani megismerését és azt, hogy ezáltal felismerjék: ez fontos és még több odafigyelést igényel, pályázati vagy állami pénzeket kíván, amiből fel lehet újítani; mert sokszor és sok helyen elmondtuk, Kommandónak és talán Kovásznának is az egyik legfontosabb bevételi forrása lehet a jövőben az idegenforgalom, magának a kisvasútnak a turistavonzó ereje, különféle egyéb idegenforgalmi szolgáltatásokat lehet erre felfűzni; tehát ehhez a komplex szolgáltatáshoz a kisvasút elengedhetetlen és nélkülözhetetlen".
*Vasúti vontatójárművek Kovásznán és Kommandón, 2011 – a könyv megjelenését a magyarországi Nemzeti Civil Alapprogram támogatta, kiadta a sepsiszentgyörgyi Sikló Egyesület és a budapesti Kisvasutak Baráti Köre Egyesület
