Az idegeneknek és egymásnak a következőket szokták elmondani a városról:
Egyszer egy földbirtokos lóháton ment be a kávéházba.
A kereskedőkör futballszurkolói a városi labdarúgó-bajnokság végén temetést rendeztek a vesztes csapatnak. Koporsót vettek, szalagos koszorút rendeltek, gyászkocsival vonultak végig a főtéren. Utána ivás.
Van egy fehér szakállú örmény orvos, aki lovagolni szokott. Jó doktor, de szeret vágni. Azt is megoperálja, akit nem kell. Valamit tanulmányoz.
Kívüle csak a báró jár lóháton a szomszéd faluból. Az arról nevezetes, hogy döglött kutyáinak külön temetőt tart, s a fejfára felvéseti az ebek nevét, születési és elhalálozási évét. Ő is, az orvos is lovaglónadrágban lovagol. Innen tudják a városban, hogy a repedt ülepű nadrágokon a nagy folt lovaglófolt.
Nálunk is feltalálták a perpetuum mobilét. Egy ember – az újság is megírta – libatollat kötözött a kéménybe, s az örökké mozog.
Egy jó családból való úr olyan szégyentelenül elzüllött, hogy az apja temetésére nem ment el még a cigányzenekar sem. Annyi baj legyen! Feltette a patefont a gyászkocsi végére, rá egy gyászlemezt, s nyomás. A kávéház előtt a lovak elé szaladt: hó! Álljon meg a menet! Bekaptak egypár deci pálinkát, aztán tovább.
Egy spiritiszta szeánszon a médium megjósolta: visszajön még az a volt-idő, amikor olyan szegénységben tengődött a város, hogy gyökereket, sáskát ettek, halotti koszorúkból varrtak ruhát. Egyik-másik polgárnak éppen az északi felére esett a kegyeletes szöveg: Béke poraira!
Van egy hóbortos ember is a városban, aki újesztendő napján léket vág a folyó jegén, s fürdik.
Ennek ellenére gyönyörű a vidék. Van kávéház, kereskedőkör, legényegylet (bélyegzővel), múzeum, teniszpálya.
Később mint régi dolgokat mesélték ezeket, de ritkábban, mert az újak miatt kevesebb idő maradt rá.
A báró hirtelen ellovagolt.
Az orvos lova hadimén lett.
A szegények elszemtelenedtek.
A helyi lap címe megváltozott, a régi cím elé biggyesztették az új szót.
A múzeumban nem kellett belépti díjat fizetni.
Jelszavakat festettek a falakra,
A szabadegyetem egyik előadója azt mondta: Nincs Isten, csak természet van.
A teniszpályán nemigen ugráltak a labdák.
Az inasokat tanoncnak kell szólítani. A hatvan tanonciskolás sötétkék egyenruhát kapott. Énekelve meneteltek mindennap a főtéren.
Mi nem jut eszükbe ezeknek a mostani fennforgolódóknak! Hatvan teniszütőt vágattak bükkfadeszkából. Olyan mindegyik, mint a pékek bevető lapátja, csak a nyele rövid. Azzal vonulnak a tanoncok négyes sorban:
"Marsol a munkásgárda" – énekelik.
Valaki beszédet mondott a teniszpályán:
– A tenisz úri sport volt! Mától kezdve nem úri sport!
Nehéz faütőkkel supogtatják a labdát a sovány inasgyerekek. Teniszruhájuk sincs.
Hiába erőlködnek! A teniszhez angolul is kell tudni, úgy számolnak. S azt mondják, szet, meg mindenfélét...
Így kezdődött, furcsán, farakettel, valami új a város történetében.