A La Manche-csatornánál lévő észak-franciaországi Dinard tengerpartján szürke zászlók lengedeznek, amelyek nem a tenger állapotát jelzik, hanem a bolygóét. Wilfredo Prieto kubai művész (1978) lobogói színüket vesztett nemzeti zászlók. A szeptember 11-ig látható installáció címe Apolitico, és részét képezi egy olyan kiállításnak, amelynek témája meglehetősen keménynek tűnik egy vidám nyári üdülőhelyen: a művészet és a politika vagy inkább a politikák kapcsolatát vizsgálja.
Az érdekes megközelítésről a párizsi Le Monde számolt be, idézve Sylvie Mallet polgármestert, aki feltette a kérdést: "Vajon csak azért, mert nyár van, tiltani kellene azt, hogy egy kicsit eltöprengjünk a világ állapotán?" Ashok Adicéam, a kiállítás kurátora 32 alkotót kért fel, hogy elgondolkodtató munkákkal gazdagítsa a nyári szemlét, amelynek címe Big Brother: a művész a zsarnokokkal szemben. Az Apoloticótól néhány méterre Kendell Geers (1968) dél-afrikai művész nagy neoninstallációja látható: az angol believe (hinni) szó, amelynek három központi betűje – lie – más színben fénylik. Lie azt jelenti: hazudni. A dinard-i művészeti palota falain belül látható kiállítási anyag is elgondolkodtató alkotással kezdődik: a kínai Csang Huan, aki 1965-ben született, és Sanghajban él, monumentális Buddha-kezet öntött olyan más bronzszobrok darabjaiból, amelyeket a kínai kulturális forradalom (1966–1976) idején törtek össze Tibetben.
A kiállítás több részre oszlik, a totalitarizmus különböző arculatait mutatja be. A múltba visszatekintve felidézi Käthe Kollwitz (1867–1945) művészetét, a német festő- és szobrásznőt a nácik megfosztották tanári állásától, és betiltották kiállításait. A dél-afrikai William Kentridge (1955) egyik videója Mussolini etiópiai hódító háborúját leplezi le. Andrej Molodkin a 2009-es velencei biennále orosz pavilonjában bemutatott művével szerepel, amelyen katonák vérét vegyítette kőolajjal – a két anyagban az volt a közös, hogy mindkettőt a háború dúlta Csecsenföldön gyűjtötte össze. Dinard-ban Molodkin elmondta: a biennále alkalmával szervezett sajtóértekezleten azt kérték tőle küldöttségének vezetői, hogy ne feleljen az alkotásának politikai értelmét feszegető újságírói kérdésekre, csak a metafizikai vonatkozásokról beszéljen. Diktatúrává válhat a művészet is – sugallja Ziad Antar (1978) videója, amelyen felülről filmez egy zongoristát, aki Mozart Török indulóját adja elő, ám egy olyan zongorán, amelynek nincsenek húrjai. Így csak a billentyűkön futkározó ujjak okozta zörejt hallani. Ha a néző behunyja a szemét, a hang katonai indulóvá változik, a csizmák csattogására emlékeztet. Abszurd helyzetet fejez ki az olasz Maurizio Cattelan alkotása, amelyen az ő műveit forgalmazó képkereskedő, Massimo De Carlo válik áldozatává: a De Carlót, vagyis a világ egyik vezető galeristáját megtestesítő figurát a művész ragasztószalaggal a falra tapasztotta. A frusztrált művész a következő címet adta alkotásának: Egy tökéletes nap. Lázadás a képkereskedő ellen? Vagy éppen annak helyzetét akarta érzékeltetni a művész diktatúrájához képest?
Dinard-ban van, min elgondolkodni a nyári vakáció idején.
