Slota és Voiculescu

2007. október 30., kedd, Máról holnapra
Egyre inkább úgy látszik, hogy újraszerveződik az a kisantant, mely hosszú évtizedekkel ezelőtt a maradék Magyarország és a magyarság elszigetelésére és végső tönkretételére szövetkezett.

Akkor Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia alkotta a véd- és dacszövetséget, ma Szlovákia vezeti, és Románia egyes politikai erői csatlakoztak hozzá. Nem arról van szó, hogy a jugoszláv örökös Szerbia nem táplálna már magyarellenes indulatokat, ám pillanatnyilag egyébbel van elfoglalva, nem nagyon ér rá a vajdasági atrocitások folytatására. Neki ott van az ,,ősszerbnek" tartott, de elsöprő többségben albánok által lakott Koszovó jövőjének bizonytalansága.

A ,,kórust", amint említettem, most Szlovákia dirigálja, egy olyan ultranacionalista pártelnökkel a pulpituson, aki rendre rákényszeríti eszement eszméit a pozsonyi parlamentre. Ján Slotának hívják, akinek egyetlen politikai krédója van: Szlovákia ősi nemzetállam, s a területén lakó magyarok — pártjukkal együtt! — nemzetárulók, akiket illendő naponta megalázni és jogaikban megrövidíteni. Az ő beintésére a pozsonyi parlament ,,újraszentesítette" a hírhedt Benes-dekrétumokat, s a minap ennél is tovább ment: nemzeti hőssé és szentté nyilvánította azt a Hlinka nevű pap-politikust, aki egészen nyílt fasiszta nézeteket hangoztatott, s nevével fémjelzetten alakulhattak meg a szlovákiai félkatonai fasiszta gárdák. Hogy Ján Slota Petőfi Sándor és Kossuth Lajos ,,tótságáról" beszél, az még bocsánatos bűn lehet, de az már nem, hogy az egész magyar népet elmagyarosított szlovákoknak, horvátoknak és románoknak nevezi, amelynek valamikori magját valami ,,kutyafejű" mongol törzs képezte volna.

Hát így megy ez Pozsonyban, de nem különb a helyzet egyes bukaresti helyszíneken sem. Dan Voiculescu ,,konzervatív" pártelnök kongresszusi összeröffenésre trombitálta egybe párthíveit, s nagy programbeszédében nem vala egyéb mondandója, mint az, hogy a szegény, védtelen románokat meg kell védeni Erdélyben a magyarok atrocitásaitól, meg kell szüntetni jogfosztottságukat, hogy szent hazájukban végre otthon érezhessék magukat. Egyéb programot meghirdetni nem tudván, a nagy kongresszus feloszlott anélkül, hogy Voiculescu és elvbarátai elmondták volna, hogyan kell egyik napról a másikra szétlopni egy országot, mesés vagyonokra tenni szert.

Ultranacionalizmusával Ján Slota Szlovákiában Meciar kenyerének javát vette el, idehaza Voiculescu mester lassan, de biztosan túltesz Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar ostobaságain. Mert Funar például már azt is elfogadná, ha a román állam ezer eurókat fizetne minden véglegesen távozó magyar nemzetiségű állampolgárának...

Történik mindez 2007-ben, a híres-neves Európai Unió területén. Mintha megbolondult volna a história.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2007-10-30: Életutak - Iochom István:

A fogyasztási szövetkezettől a díszgalambig - Beszélgetés Várdó Zoltánnal, a Kézdivásárhelyi Fogyasztási Szövetkezet elnökével

Várdó Zoltán 1943. október 26-án született Kézdivásárhelyen. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd 1957-ben a szövetkezet taníttatta, elvégezte a kétéves kiszolgálói és üzletvezetői iskolát Sepsiszentgyörgyön. Már kisgyermekként nagyon vonzotta a kereskedői pálya, elárusító akart lenni. 1959. szeptember elsején fiatal kiszolgálóként került a szövetkezet akkor megnyíló legszebb egységébe, a volt Szigethy-féle 1-es számú üzletbe, ahol ma a Román Kereskedelmi Bank székhelye található.
2007-10-30: Közélet - Iochom István:

Tőkés László kampánykörútja

Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, független EP-képviselőjelölt november elején Háromszéken folytatja erdélyi kampánykörútját.