Lankadatlanul és arcátlanul folyik a magyarellenes támadássorozat. A román vezetés az elmúlt hetekben már arra vetemedett, hogy a régiósítás ürügyén Székelyföld feldarabolását javasolja. A székelység egyharmadát magában foglaló Marosszéket és a színmagyar Nyárád mentét szeretnék leválasztani Székelyföld testéről.
A cél a magyarság gyengítése, mert tudják, hogy kisebb közösségekre darabolva és román többségű régiókba darálva könnyebb elbánni velünk. A napokban Nagyajta Barcaság felőli bejáratánál törvényszéki parancsra le kellett verni a megyetáblát, mert azon szerepelt Székelyföld neve, és látható volt a székely nép címere is.
Egy másik szemléletes példa a nyelvhasználatra: Kovászna Megye Tanácsa megvitatta a brassói táblabíróságnak a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére 2008-ban kiírt versenyvizsgát megsemmisítő végzését. Egyértelművé vált, a román nacionalisták a törvényszéki döntésre hivatkozva úgy vélik, hogy a helyi önkormányzatnak nincs joga a 85 százalékban magyarok által látogatott, többségében magyar könyvállománnyal rendelkező könyvtár igazgatójától megkövetelni a magyar nyelv ismeretét. Ezért a megyei tanács úgy döntött, hogy az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróságra viszi, és új versenyvizsgát hirdet a tisztség betöltésére. 2008-ban Dan Tănasă és Codrin Munteanu volt prefektus azért támadta meg a tanácshatározatot, mert feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete. Amelyet egyébként a Románia által 1995-ben aláírt kisebbségi nyelvek európai chartája is lehetővé tesz.
A napokban a prefektúra ismét akadályokat görget a megyei tanács által kiírt újabb versenyvizsga szabotálására: a Valentin Ionaşcu alprefektus aláírásával ellátott dokumentum azt kifogásolja, hogy az önkormányzat nem pontosította, miként kívánja felmérni a jelentkezők idegennyelv-tudását. Úgy vélem, nevezett alprefektusnak még mindig begyében, hogy az önkormányzat a magyar nyelvet a korábbi versenyvizsgán alapfeltételül kérte, és az új versenyvizsga meghirdetésében is benne a nyelvismeret igénye. Valójában a nacionalisták a nyelvi hegemónia fenntartására törekednek. Ezt igazolja Valentin Ionaşcu alprefektus ügybuzgalma, aki a prefektus szabadságát arra használja ki, hogy még a magáncégeket is kizárólag román nyelvű reklámozásra ösztönözze.
Az egyenlőség, a demokrácia újabb pofont kapott! Már edzettek vagyunk, de újdonság, hogy a román állam alapintézményeként tisztelt törvényszék olyan határozatokat hoz Bukarestben és Brassóban is, amelyek intoleranciája, magyarellenessége egyértelmű. Ez felráz, és figyelmeztet, hogy szükség van a belső önrendelkezésre, Székelyföld területi autonómiájára.
A nyelvi egyenlőtlenség felszámolására javasoljuk: vezessék be a magyar nyelv tantárgyként való oktatását a székelyföldi román iskolákba. Tegyék lehetővé azt is, hogy a nyolcvanszázalékos arányban magyar két és fél megye területén a magyarokat se érje nyelvi diszkrimináció. Az egyenlőséget csak úgy lehet megvalósítani, ha mindkét nép gyermeke kölcsönösen tanulja egymás nyelvét. Ha a székelyföldi románok és magyarok nyelvi egyenlősége megvalósul, akkor az valóban elősegíti a kölcsönös megbecsültség érzését. Mindkét nép számára biztosítani kell az egyenlő mérce elvét, tehát minden állami intézményben, beleértve a törvényszéket, a prefektúrát, a rendfenntartó szerveket is, biztosítani az anyanyelv használatát írásban és szóban. Kérjük az űrlapok kétnyelvűségét úgy, hogy azt mindenki a saját anyanyelvén tölthesse ki, a közhivatalok alkalmazottjai pedig mindkét nyelvet ismerjék. Természetes elvárás, hogy az állami intézmények homlokzatán mindkét nép szimbólumai egymás mellett láthatóak legyenek. Fontos feladat lenne az is, ha Románia felszámolná a prefektúrai intézményt, amelynek fenntartása rengeteg pénzt felemészt, akadályozza a helyi közigazgatás munkáját, s a magyar régiókban sem szolgálja a helyi magyar közösség jó közérzetét, a román–magyar együttélés szellemét. Míg az olyan önkormányzati kérdésekbe való beleszólása, mint az utcaelnevezés, megyetábla kihelyezése, egyértelműen magyarellenes tevékenységet, intoleranciát sugall.
Az itt élő székelység már kezdte megunni a nyelvi és kollektív jogoktól való megfosztását és azt az arcátlanságot, amellyel az ilyen és hasonló törvényszéki döntéseket passzívan kell szemlélnie.
