"Mik voltak a Ceauşescu-féle diktatúra körülményei között publikálatlan, sőt, szóban is elmondhatatlan gondolatai annak az embernek, akit a nyolcvanas évektől a nemzeti és kisebbségi kérdés tekintetében mesterüknek tekintettek a következő két évtizedben a nemzetpolitika frontvonalába kerülő erdélyi és magyarországi fiatalok? Mi lehetett a titka, a kulcsa Fábián Ernőnek? (...)
A lapokon ugyanis nem csupán a diktatúra legsötétebb évtizede kel életre, hanem egy párját ritkító emberi csúcsteljesítmény is. Ernő bácsi tudása mellett a maga mélységében csak most feltáruló erkölcsi teljesítménye tette nemzedékünk mesterévé és példaképévé.
Fábián Ernő úttörő volt a nacionalizmus tudományos tanulmányozásának magyar adaptálásában. Ez eszmetörténetileg fontos adalék Fábián Ernőnek az utóbbi évtizedek magyar történelme és tudományossága alakulásában betöltött jelentőségéhez. Maga a napló azonban pont az ellenkező irányból enged bepillantást ugyanebbe. Nem azt mutatja ki, hogy a diktatúra határain átcsempészett irodalom alapján mit adaptált egy magyar gondolkodó a nyugati szellemi irányzatokból. Hanem annak a lenyomata, hogy milyen erkölcsi természetű válaszokat adott önmaga számára a konkrétan, saját környezetében, a Ceauşescu-rezsim Romániájában, a magyarságra nehezedő nyomás közepette Kovásznán felmerülő kérdésekre. Hagyjuk az utókorra annak az eldöntését, hogy Fábián Ernő életművének megítélése tudományos vagy éppen naplóírói teljesítményén alapul majd. (...)" Németh Zsolt
I. 30.
A román rezsim semmit sem tanul és nem változik. A súlyosbodó gazdasági bajok, társadalmi és politikai krízis ellenére sem mérsékeli a nacionalista fogásokat.
Egy ma történt akció: magas személyiségek a tanügyi minisztériumból beültek az óvodába a gyermekek közé – három-négyéves gyermekek közé –, és román nyelvismeretükről kezdték vallatni (őket). Mivel elkéstek, az ebédelő gyermekeket választották kísérletük alanyának. Még étkezni sem hagyták (őket). Milyen emberek, ha emberek, akik az anyanyelvüket is most tanuló gyermekektől román nyelvtudást várnak? S ezek állítólag értelmiségiek. A véletlen szimbolikussá tette az akciót. Mert azt sem hagyják, hogy a falat nyugodtan lemenjen a gyermekek torkán.
III. 14.
Osztják a kartellákat (élelmiszerjegyeket). Újabban keresztvíz alá tartották, és elnevezték abonamentnek (előfizetés). Egész pontosan osztanák. Mert csak azoknak adnak élelmiszerjegyeket, akik valamilyen terményre szerződést kötnek. Egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy valaki úgynevezett őstermelő-e vagy nem. Ez is egy nóvum a történelemben. Ha termelő vagy, ha nem, köteles vagy olyanra szerződni, amivel nem foglalkozol.
Egyébként a megígért évi 70 kg húsból eddig 1,5 kg-ot osztottak ki.
III. 16.
Az Erdélyből menekülteknek a magyar parlament 300 milliós segélyt szavazott meg. (Az 1989. január 16-i kormányszóvivői tájékoztató szerint 1988-ban 74 millió forintot fordítottak a magyar költségvetésből az erdélyi menekültekre.) Ezzel akarják segíteni a mintegy tízezer menekültet, akik között szép számmal románok is vannak.
A magyar kormány másképpen nem tehet. Megengedhetetlen, hogy a Ceauşescu-rezsimnek ezreket kiszolgáltasson.
III. 17.
Március 15-én Budapesten több mint tízezres tömeg tüntetett, és követelte azokat a jogokat, melyeket a kormány megtagad.
Ez volt a legnagyobb politikai megmozdulás 1956 októbere óta.
A politikai válság mélyül. A régi garnitúrának mennie kell! Sem politikai, sem erkölcsi tekintélye nincsen.
III. 25.
Újból lehullott a román álarc. Bécsben a NATO-országok javasolták, hogy foglalják a záróokmányba a kisebbségek utazásainak és kapcsolatainak megkönnyítését.
A román delegátus hevesen tiltakozott. A kisebbségek szerinte egyenlő jogokat élveznek.
Miért éppen a román delegátus tiltakozott? Miért nem a svéd, a finn vagy a holland delegációk szónokoltak az egyenjogúságról? Az olyanok tiltakoznak, akiknek van mit félteniök. Primitív és utálatos eljárás. Ennél csak a nemzetiségpolitika álnokabb és utálatosabb.
III. 26.
Folytatódnak a behívások. A bukaresti építkezések mindennél fontosabbak. Óriási tér kell a felvonulásoknak és az éljenzéseknek. A hatalom fitogtatása.
IV. 6.
Elrendelték, hogy a romániai magyar sajtóban a helyneveket többé nem szabad magyarul írni. A ma reggeli újságok, még a gyászjelentők is, csak román helyneveket használnak.
Ilyen közleményeket lehet olvasni: A Tîrgu-Mureş-i színház, a Megyei Turisztikai Hivatal Băile Felixre szervez kirándulást, Sylvester kanonokot (derék pap volt) a Sfîntu Gheorghe-i katolikus temetőben helyezik örök nyugalomra, a Megyei Tükör szerkesztőségének címe Sfîntu Gheorghe, Presei utca.
De más intézkedés is jött. Többé semmilyen vonatkozásban a nemzetiségi kérdésre nem szabad hivatkozni, mert az megoldódott.
Ehhez hasonló intézkedésre a királyi diktatúra és Antonescu idejében került sor. E mostani nem egyszerű megismétlése a korábbinak. Akkor a tollforgatók a helyneveket továbbra is magyarul írták, a cenzúra kihúzta, és az eltávolított szavak helye üresen maradt. Most a tollat államosították, mint a gyárakat, földet stb., aki ír, kell alkalmazkodnia, mert ha nem ezt teszi, többé nem ír. Ez a szupertotalitarizmus.
Április 4-én a bukaresti magyar követnek megtiltották, hogy a tévében elmondja a szokásos ünnepi beszédet. Ilyen sem történt a szocializmus viharos történetében.
Ezzel bizonyítja a rezsim a nemzetiségi kérdés "megoldását". Érdemes összefoglalni az utóbbi napok, hetek intézkedéseit.
Kezdődött azzal, hogy N. C. a KB plenáris ülésén kijelentette, ellentmondást nem tűrő határozottsággal, hogy mi, magyarok magyar nemzetiségű románok vagyunk. Még azelőtt: minden baj forrását a magyar kormány nacionalista politikájában kell keresni. A román delegátus Bécsben (a Helsinki Egyezmény betartásának utókonferenciája) tiltakozott, hogy a záróokmányba bevegyék a kisebbségi jogokat. Módszeresen eltávolítják a még – itt-ott – létező magyar feliratokat. A végzős diákok kicsengetési kártyáján nem fordulhatott elő egyetlen magyar szó sem. (A neveket még, ki tudja, meddig, megengedik.) Most a helynevek írása.
A kulturális gettó után szorítják a numerus valachust, irtják a magyar nyelvet, ellenőrzik az érintkezést, verik az embereket!
Minden bizonnyal lesznek koncentrációs táborok és gázkamrák is.
Az újságban a dél-afrikai rezsim apartheid politikája ellen írnak.
IV. 9.
A néptanácsokba leküldötték azokat a neveket, melyeket a születés bejelentésénél hivatalosan beírhatnak a születési bizonyítványokba. A magyar nevek, Árpád, Attila, Ildikó, Enikő stb. hiányoznak a lajstromból. Csak román nevek írhatók be, vagy csak románra átfordíthatók, és csak románul.
E kimondottan fasiszta rendelkezés még azt a jogot is megvonja, hogy a nemzetiségekhez tartozó szülők gyerekeiknek nekik tetsző nevet adjanak.
IV. 26.
Mondhatom, "zseniális" intézkedések. A megyei napilapban olvastam, hogy a juhokat a mezőn legeltetni nem szabad, csak az erdőgazdálkodás által kijelölt hegyi legelőkön, ahol jelenleg félméteres hó van, vagy még annál is nagyobb. Ilyen rendkívüli időjárás (ilyen havazásokkal) egy évszázada nem volt. Mit csináljon a juhosgazda? Éppen ilyen rendelkezésre van szükség.
V. 19.
A környező falvakban "forradalmi eszközöket" alkalmaznak. Aki nem vállal cukorrépa-kapálást, függetlenül attól, hogy hol dolgozik, nem kapja meg a kenyér- és más élelmiszer-fejadagot. Mivel a tavaly semmi terményt nem osztottak, a fizikai megélhetés kétségessé vált. Marad a lopás, csalás vagy más csalárd, nem tiszta eszközökkel végzett beszerzés.
Bodok község sem marad le a "nemes" forradalmi versengésben. A boltban szeszt osztottak, és csak az olyan honpolgár – ha volna hon – részesülhetett a jótéteményből, aki két döglött csirke árát is kifizette. Mert az történt, hogy a csirkék megdöglöttek, és valakivel meg kellett őket fizettetni. Ki más lehet az a valaki, mint a dolgozó. Kafka és Beckett, de még Orwell is pirulhat sírjában, ekkora fantáziájuk az abszurdról nekik se volt.
VII. 3.
Újabb bizonyosság a nemzetiségi kérdés "megoldására", melyet a román propaganda tele torokkal kiabál. A líceumi osztályok számát (IX. és XI. osztályok), melyekben eddig magyar nyelven folyt az oktatás, az új tanévtől 50 százalékkal csökkentették. Kovásznán a IX. osztályok felében románul fognak tanítani. Eddig a három XI. osztályból kettőben magyar nyelven folyt az oktatás, az új tanévtől megfordul az arány. Kovászna és környékének népessége 85–90 százalékban magyar. A nemzetiségi összetételt egyáltalán nem veszik figyelembe. Ez a diszkrimináció évről évre fokozódik.
A legnagyobb baj és veszedelem, hogy majdnem teljesen hiányzik a szülők határozott ellenállása. Az értelmiség gyáva és bátortalan. Ha ezen az úton haladunk, önmagunkat fogjuk felszámolni.
VII. 5.
Ami történik, hadiállapotra emlékeztet. A Magyarországra utazókat a határon valósággal kikergetik a vasúti kocsikból, és arra kényszerítik, hogy a legelső vonattal elhagyják a határzónát. A költségeket senki nem téríti vissza. Legalább a vasúti jegyek árát kifizethetnék, mert az utazó turista vagy a rokonokat látogató nem tehet arról, hogy az állam a normális forgalmat fenekestül felforgatja. Egy kecskét is többre értékelnek az embernél.
A magyar turistákat egyszerűen nem engedik be az országba.
VII. 30.
A megye összes iskoláinál negyven százalékkal csökkentették a líceumi osztályokat. Senki nem tiltakozik. Ezt nem lehet félelemmel magyarázni. Miért fél? Tennie kellene.
Közben a román delegáció az ENSZ Genfben (ülésező) bizottsága előtt arról hazudozik, hogy az anyanyelvű oktatás "minden fokon" gyakorlatilag is biztosítva van, és a szülők szabadon határozzák meg, hogy gyermekeik milyen nyelven folytassák tanulmányaikat.
X. 14.
Csak tudnám, hogy miért lett ilyen hitvány és gerinctelen a székelység? De ez elmondható az erdélyi magyarságról is. Mindenkiről, aki kibírja és mosolyog, ha kényszeredetten is, lenyakaztatásához. Mert ez történik. Gyáva és megalkuvó lett az egykor oly fényesen vitézkedő székelység. Elvesztette jellemét. Tűri az igát, naponta megvásárolja a kötelet saját nyakára, beolvad, jóváhagy, elismer, mindent elkövet, csak egyet nem tud, önmagához ragaszkodni.
Mindig irigyeltem, most már szinte csodálom az olyan kisebbségeket, mint az albánok (Koszovó), írek, baszkok, örmények, észtek, litvánok, lettek, kurdok, még akkor is, ha eszközeiket és módszereiket vitatni lehet. A lényeg: tudnak cselekedni önmagukért. A magyar kisebbségi helyzetben gyáva, halott népség.
X. 15.
(Hogy) mennyire gerinctelen(ek) a városi középrétegek, akik sehová sem tartoznak, se nem munkás, se nem paraszt vagy értelmiségi foglalkozás szerint, abból is kitűnik, hogy gyerekeiket vagy a román szekcióra íratják, vagy eltűrik, mert nem merészelnek szólni, hogy erőszakkal oda írják be (őket). A falusiak (azok, akik falun laknak) következetesebbek, jobban ragaszkodnak önmagukhoz. Az egyik IX. osztályban, ahol most osztályfőnök vagyok, a tanulók jórészt a környező falvakból jöttek (olyan falvakból is, melyeket a falurombolás halálra ítélt), még erőszakkal sem lehetne őket román nyelvű tanulásra kényszeríteni.
Nem így az orvos, tanár, hivatalnok stb. – az úgynevezett úri banda –, akik szeretik magukat kiváltságosnak tekinteni, az általuk elképzelt érvényesülésért önként tépik ki saját gyermekeik szájából az anyanyelvet. Aztán négy fal között siránkoznak. Halkan és óvatosan, nehogy lehallgassák, amit mondanak. Pedig senki sem hallgatja le őket, minek a készülékre költeni, amikor önként feladják magukat. A közélet színterén (azt is) teljesítik, amit nem várnak el tőlük.