Nyári utakMeghódítottuk Törökországot

2011. augusztus 27., szombat, Kultúra

(Mottó: Bármely hasonlóság megtörtént eseményekkel vagy személyekkel, pusztán a véletlen műve.)
Miután közzétettem Hol érdemes nyaralni című írásomat, sokan reklamáltak, hogy hőseimmel és szomszédaikkal így elbántam. Embereim, akik otthon maradtak, füstölnek a tömbházlakók orra alá, és a töméntelen sör elfogyasztása után még késő este is zajonganak, és bömbölik a Za­varos a Nyárádot.

Jóvá akarván tenni ballépésemet, kedvet kívántam kelteni egy igazi jó nyaraláshoz. Elhatároztam, elutazom egy nem túl távoli országba, potom pénzen, hátha beszámolóm után mások is kedvet kapnak, felkerekednek, és elmennek hanyatt-homlok ugyanoda, nyári szabadságra. Hogy értelmesen, hasznosan és olcsón nyaraljak, tanulmányoztam a lehetőségeket. És rájöttem: Törökországba érdemes menni!
A bosszúvágy
Először is az motivált, hogy a törökök 1526-ban tönkrevertek Mohácsnál. Ideje lenne visszaadni a kölcsönt. De ha már erre mostanában nemigen akad lehetőségünk, hát másképp tör­lesszünk. Legalább úgy, mint Lehel tette volt, mikor kupán vágta kürtjével Kondrád császárt, akinek búcsúzóul csak annyit mondott, hogy: szolgám leszel a másvilágon!
És forraltam a bosszút, és azt mondtam magamban: saját pénzemmel elbódítalak, és azért (ki)szolgálni fogtok engem, legalább egy hétig, még ezen világon. Egy utazási irodánál jobbnál jobb ajánlatokkal kecsegtettek. Elkészítettük a haditervet. Mint minden háborúhoz, ehhez is csak három dolog kellett: pénz, pénz, pénz. Elő hát a megtakarított pénzzel a szalmazsákból! A kiruccanás olcsó, a svájci frank drága, kell a franc(k)nak. Egyszer élünk, búsuljon a ló! Lóra fel, irány Törökország.
És lerohantuk...
Manapság ez könnyen megy, csak felpattan az ember a repülőre, és két óra alatt ott is van. Erősítésként vittem magammal feleségemet, lányomat és négyéves unokámat.
Minden meg volt szervezve. Éjjel egykor elvittek Brassóból a bukaresti repülőtérre. Mi az, hogy vittek?, röpítettek. Időnként azt hittük, hogy máris a repülőgépen ülünk. Két óra alatt ott voltunk, majd újabb két óra múlva már repültünk is a Boeing 737-800-assal. Én egy kissé félek a zuhanástól, mert egyszer már aláhulltam három méterről, egy fáról, és akkor néhány oldalbordám és bal térdem nagyon megbánta. Két hétig ülve aludtam, és állva reggeliztem, mert egyik pozícióból nehéz volt átállni a másikra. Ismerős­eim nyugtattak, hogy ha a repülő lezuhan, nem kell ülve aludnom, sőt, egyáltalán nem kell többé reggeliznem sem.
Minden jó, ha a vége jó: szerencsésen megérkeztünk Törökországba, ahol a törökök nem hódítóként, hanem barátként vártak. Fel a buszra, és elszállítottak előre lefoglalt szállodánkba vagy 130 kilométerre. Az első meglepetés ott ért, mert igen hamar rádöbbentünk arra, hogy lemaradtunk. Megelőztek az oroszok. Ott mindenki – a törökön kívül – oroszul beszél. Hiába, ők ügyesebbek, és most lehet, hogy a krími háborúban elszenvedett vereségükért állnak bosszút.
A magyarral, angollal, némettel mit sem lehetett elérni. Szerencse, hogy moldovaiak is vannak, akik az orosz mellett románul is tudnak. Ők leginkább idegen(félre)vezetőként és tolmácsként működnek. De azért a törökökkel is elég jól tudtam értekezni, mutogatással. Például, ha lepedőt kértem, egyszerűen lefeküdtem a földre, és rángattam magamra a képzeletbeli takarót. De ez még odébb volt.
Szóval, megérkezünk a négycsillagos szállóhoz, ahol várnunk kellett, mert még nem takarították el az előző hódítók nyomait.
Aztán jött a meglepetés. Megkaptuk a szobát, és le akartunk pihenni, mert repülés ide, oda, huszonnégy órát talpon, illetve a fenekünkön ülve töltöttünk. Becsuktuk magunk után az ajtót. Ret­te­netes döngetés hallatszott kintről. Ritmikus bumm, bumm, bumm. Kiderült, hogy a szoba egy fürdőmedencére nyílik, ahol egész nap bömböl a diszkózene. Tolmácsaink tájékoztattak, hogy ide nem aludni, hanem szórakozni járnak a vendégek.
Nagy nehézségek árán kaptunk egy csendesebb szobát, ahová csak éjszaka hallatszott fel a hasonló zenebona. De ezt akkor még nem tudtuk. Örültünk, bár a szoba kissé kicsi volt. Mi három felnőtt helyért és egy gyerekért fizettünk, ezzel szemben kaptunk egy kétágyas szobát – egy nagy matracot és egy kicsit. Én aludtam a kicsin és az unokám a nagyon.
Alkoholisták lettünk
Az esti lefekvéskor derült ki, hogy a turisták nem csak nappal szórakoznak, hanem éjszaka is.
Egy darabig élveztük a szomszéd hotel diszkójának zaját, aztán kezdtük törni a fejünket, hogy mit lehet tenni? És a megoldás kéznél volt. Mivel teljes ellátás (all inclusive) járt hadisarcként a pénzünkért, korlátlan mennyiségben lehetett tömény italt, sört és bort inni. Nincs más megoldás: kábára kell innunk magunkat, és akkor tudunk majd aludni. Sajnos, nagyon sokat kellett magunkba dönteni, mert az italaik nagyon gyengék. De mi legyen a gyerekkel? Szerencsére eszünkbe jutott egy ősrégi megoldás. Pálinkás kenyeret adunk neki, attól aztán ő is fogja húzni a lóbőrt. Az eredmény nem maradt el. Félholtra ittuk magunkat, és nem érdekelt a zene, zaj, aludtunk, mint a medvék. Este berúgva, nagy zsivajban tértünk nyugovóra. Reggel kissé másnaposak voltunk, és nem volt, mit tenni, mert szombat és vasárnap következett, és nem volt, hol reklamálni. A dolog másnap és harmadnap megismétlődött. Napközben aztán sörrel gyógyulgattunk. Csak az volt a baj, hogy a gyerek is kezdte követelni söradagját. Sörrel hűsöltünk, mert a tenger is meleg, több mint harminc fokos volt.
Éjszaka működött a légkondicionálás. Meg­történt, hogy reggel dideregve ébredtünk, a szesz bódító hatására. De aztán, ha kivánszorogtunk, képen vágott a 36 fokos meleg. Még a hűtőszekrényben is meleg volt.
Mikor lehetett, nem tartózkodtunk a szobában, mert nem volt szék, asztal, fogas meg ilyesmi. A szekrényt nem lehetett használni, a földön heverő matracok miatt nem tudtuk kinyitni az ajtaját. Mivel megígértem barátaimnak, hogy villámpostán (interneten) tartom velük a kapcsolatot, erre egyetlen lehetőség adódott, ha a kézi számítógépet (laptopot) bevittem a fürdőszobába, leültem a lecsukott tetejű budira. A víz a bokámig ért, mert a lefolyó nem a fürdő legmélyebb pontján volt, de ez nem zavart. A kapcsolatfelvétel működött is egy darabig, míg csak le nem merült a számítógép akkuja. Mit volt, mit tenni?, be kellett dugni a töltőjét. Igen ám, de én nem vettem figyelembe a lábam alatt locsogó vizet. És ahogy fogtam a billentyűzetet, egyszer csak irtózatosan megrázott az áram. Az áramütés miatt akaratlanul is földhöz vágtam a gépet. Sze­rencsére ekkor a dugasz kijött a konnektorból, és én életben maradtam, de a számítógép nem. Így szűnt meg kapcsolatom a távoli hazával.
Hétfőn reklamálni kezdtünk újból. Attól tartottam ugyanis, hogy mire hazajövünk, az egész család alkoholista lesz. Azt mondtuk, hogy ezt a szállót négycsillagosnak adták el nekünk, de itt még két csillag sincs. Ezek után valami olyasmit magyaráztak nekünk, hogy nézzünk csak ki este az ablakon, és több csillagot is látunk ott négynél. Végül ajánlottak egy megoldást. Szereznek egy másik szállodát, szintén négycsillagosat, de az átköltözést kell fizetnünk, és még különbözetet is. Ezt nem nagyon értettük, ha szintén négy csillagos, akkor miért kell fizetnünk, de hajlottunk a megoldásra. Kémeink, akiket némi aprópénz segítségével szerveztünk be, elárulták, hová érdemes menni. Csak egy baj volt, hogy nem volt elég pénzünk. Márpedig pénzt kell szerezni.
Miként szerezzünk pénzt?
Én vállalhattam volna munkát, mert amúgy is végeztem. Eltakarítottam az előttünk étkezők után az asztalt. De ezért rosszul fizettek volna. Ezt onnan tudtuk, hogy panaszkodtak az alkalmazottak. Hosszú időre lett volna szükség, míg összegyűl négy nap utánafizetésére. Maradt, hogy a hölgyeket munkába állítsam. Arra gondoltam, én leszek a futtatójuk, bonyolítom az üzletet, és nekik nem kell mást tenniük, mint a legrégebbi mesterséget űzniük. A gond csak a kliensek megtalálása volt. Mutogattam egy-két töröknek, hogy miről lenne szó. Majd ők bizalmasan (tolmácson keresztül) elárulták, hogy bár a törvény tiltja a többnejűséget, nekik titokban azért több feleségük is van, és otthon is alig tudnak helytállni a nagy melegben. Ráadásul a hölgyeik nagyon féltékenyek.
Mikor az ukrán maffia kezdett érdeklődni az üzlet iránt, jobbnak láttam pontot tenni a dologra.
Nem volt, mit tenni, telefonáltam haza. A barátok aztán összedobtak egy kis pénzt, és gondjaink megoldódtak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1542
szavazógép
2011-08-27: Élő múlt - :

Fábián Ernő: Egy esztendő a diktatúrából

Tíz éve távozott közülünk Fábián Ernő (1934–2001) kovásznai tanár, szellemtörténész és nemzetiségi politikus, lapunk egykori vezércikkírója. Halála után előkerült titkos naplója (Naplójegyzetek 1980–1990), a Kriterion jelentette meg Bárdi Nándor és Filep Tamás Gusztáv gondozásában, Németh Zsolt bevezetőjével, akinek ajánló soraiból idézünk. Az elkövetkezőkben szemelvényeket közlünk a könyvből, ezúttal az 1988-as év feljegyzéseiből tallózva. F. Á.
2011-08-27: Kultúra - Farcádi Botond:

Hogyan utazzunk tizenkét órát Marosvásárhelyig?

Legyen tiszta és világos: a hosszú hétvége egyik napját, a drága szombatot nem fogjuk ám azzal tölteni, hogy egész nap utazunk.