A közismert magyarországi zenész-humorista a hét végén Kézdivásárhely vendége volt. Fellépése előtt beszélgettünk vele.
– Huszonkilenc éve van a pályán, sikere töretlen. Mi ennek a titka?
– Jómagam is csodálkozom ezen, de hála Istennek még mindig hívnak fellépésekre. Szerintem ennek az lehet a titka, hogy nem politizálok, nem beszélek nyilvánosan csúnyán, maximálisan, azaz "maksimálisan" vállalom az őszinteségemet, a saját véleményemet, és ez nem divatos manapság. Az, hogy kiáll egy emberke, és megmondja a véleményét mindenről, ami a nagy k betűs élethez, ahogy szoktuk mondani, hozzátartozik, ez egyszerűen szokatlan, új dolog. Ráadásul azért is szeretnek, mert a Maksa Híradó annak idején aranyos, kedves műsor, a Magyar Televízió műsorai közül a legnézettebb volt; nemcsak annak idején, hanem ma is az. Nagyon jó tanítómestereim voltak, Nagy Bandó András, Hofi Géza és természetesen néhai Antal Imre, aki a felvétel előtti percekben olyan vicceket nyomott le, hogy amikor nekem be kellett köszönnöm, még mindig fuldokoltam a röhögéstől. A Szeszélyes évszakok felvételeinek szenzációs hangulatuk volt, ami számomra örökre élmény marad. Most, ennyi év után érzem először azt, hogy kezd küldetéstudatom lenni. Ez borzasztó furcsa érzés, mert eddig mindig úgy voltam ezzel, mint egy szolgáltatással, meghívtak, odamentem, előadtam a műsoromat, megtapsoltak, felvettem a gázsimat, és hazamentem boldogan, örömmel és elégedetten. De most látom ezt a borzasztó fásultságot, fáradtságot és kiábrándultságot az embereken, ami számomra mondhatni nem teljesen meglepő, hiszen egy folyamat eredménye, de úgy érzem, mindenképpen kezelendő.
– Érez-e különbséget az otthoni és az erdélyi közönség között? Hogyan fogadják nálunk műsorait?
– Tudom, hogy ilyenkor udvarias dolgokat kell mondani az erdélyi közönségről, de az a helyzet, hogy az erdélyi közönség húsz évvel van lemaradva a magyarországihoz képest, amihez hozzáfűzöm, hogy ez teljesen pozitív dolog, mivel romlatlan, tiszta, érdeklődő, aranyos, eleve van egy jó hangulat, nem érzem azt a depressziót, amit otthon tapasztalok. Pont olyanok, mint amilyenek voltak a nyolcvanas években a magyarországiak, amikor úgy mindenki jól megvolt a maga kis berkeiben egy olyan fizetéssel, amiből meg lehetett élni úgy-ahogy stb., stb. Nem voltak ilyen mérhetetlen elvonások, illetve nem szakadt a nyakunkba ez az idézőjeles "amerikai kultúra", ami nagyon keményen irtja a gyermekeinket agyilag.
– Hogyan áll össze egy Maksa-műsor? Például a mostani.
– A kézdivásárhelyi előadásom válogatás, mindenféléből csipegettem egy kicsit az eddigi műsoraim közül, van benne olyan is, ami a Konyhashow-nak a része, és olyan is, ami az Öninterjú része, ami az ötvenedik születésnapomra készül, és amivel októbertől indulok turnézni, ez egyórás stand-up show, és kizárólag rólam szól, összeírtam az utóbbi huszonkilenc év alatt leggyakrabban elhangzott újságírói kérdéseket, és azokra adok egy-egy frappáns, humoros választ. Egyszer végre már közvetlenül a közönségnek, hogy ne kelljen várni, amíg megjelenik, és amúgy is terjedelmi okokra hivatkozva kihagyják a felét a válaszaimnak. Ezt nagyon szereti a közönség, mert ez annyira emberi. Beszélek a családomról, a gyerekemről, a kutyámról, akármiről, tapasztalataimról és mindenféle dologról, ami annyira személyes, hogy megnyílik az ember ebben a világban, amikor mindenki magába zárkózik. Én a színpadon nem vagyok más, hanem teljesen ugyanaz az ember vagyok, mint a magánéletben, nekem nem okoz problémát, ha valaki odajön hozzám, és kér tőlem egy viccet. Ha éjszaka igazoltatáskor rendőrökkel, vagy amikor átjövök a határon, vámosokkal találkozom, örülnek nekem, megállítanak, hogy meséljek valamit.
– Ön egy háromszéki település nevét viseli. Véletlen ez?
– Erre nagyon büszke vagyok. Kiderült, hogy apai ágú üknagyapám innen, erről a vidékről származott, tehát van háromszéki kötődésem. Egész apai ágon a Maksákat gyanúsan jó humorral áldotta meg az Isten, ezért biztos vagyok benne, hogy ereimben székely vér is csörgedez. Mindenkinek a családban szenzációs a humorérzéke, akárcsak a székelyeknek. Heves megyében, Ecséd nevű faluban, ha végigmegyek a temetőn, a fejfákon szinte csak Maksa nevet lehet látni. Oda vándorolhattak ki az őseim, és egy másik részük Hódmezővásárhelyre. Antal Imre, aki odavalósi, mesélte nekem, hogy náluk is nagyon gyakori a Maksa név. Biztos vagyok abban, hogy az itteni Maksa falu őseim szülőfaluja volt.
– Mikor lépett fel legelőször és legutóbb a Vigadóban?
– Tíz esztendővel ezelőtt jártam legelőször Kézdivásárhelyen, amikor operetténekesekkel léptem színpadra, amíg ők átöltöztek, addig szórakoztattam a közönséget, de akkor még nem így nézett ki a Vigadó. A szünetben kimentem a főtérre, és megnéztem Gábor Áron szobrát. 2008. október 28-án az Apám, ha látná... című előadással léptem fel legutóbb több ismert erdélyi humorista társaságában.
Kérdezett: Iochom István