Több területünkről eltűntek azok a mocsaras övezetek, ahol tömegesen virítottak ritkább növényeink, mint Nagy­borosnyó alatt a kockásliliommal ékített rét, s lecsapolták Felső-Háromszéken azokat a tőzegtelepeket, amelyeket a gazdag talajvíz éltetett, s melyeknek alsó rétegeiben hatékony gyógyerejű tőzegiszap (szapropel) halmozódott fel. A Balaton nevű holtágat már csak neve miatt is éltetni kellett volna, mert a régiek szerint valamikor fürödtek is benne kánikulában a közelben dolgozó mezei munkások. Halak is éltek vizében. Történt ugyanis, hogy a folyó és a holtág közé védőgátat építettek, s a holtág csak magas vízálláskor vagy áradások idején kap vizet. Magunk is vizet találtunk, egy szürke gém reggelijét kereste benne. Sajnos, a falu Balatonhoz fűződő emlékei egyre halványabbak.

Kétséges névfejtés
A bitai Balaton kapcsán el kell mondanunk, hogy némely szakemberek szerint magyar neve a szláv blato szóból ered, ami mocsarat, lápot, sekély tavat jelent. Ennek bizonyítására több érvet hoznak fel a nyelvészek. A Magyar-tenger esetében azonban ezt sokan tagadják, mondván, hogy a Dunántúl területén nem voltak honosak a szlávok. Nálunk pedig igen, hisz e környékről is kerültek napvilágra szláv kori leletek. Szlovén, szerb és horvát nyelven az ilyen sekély vizű tavakat blatno jezerónak, blatenske jezerónak nevezik. De egy számunkra jobb hangzású fejtegetés szerint a Balaton nevét minden bizonnyal a Kárpát-medencében lakó ősnép adhatta, tehát már sok ezer év óta így hangzik a magyar nép nyelvén, és így él a néphitben s a magyar lélekben is. Az Élet vize tavának, az Élet tavának mondjuk és hisszük. E sorok írója különös módon talált rá a Bitai Balatonra. A geográfiában nem éppen jeleskedő bitai ipariskolai tanulók – egyféle mentőövként – azt a feladatot kapták földrajzórán, hogy rajzolják meg falujuk határát, írják be abba a ma is élő helyneveket. A térkép kiválóan sikerült, az érdemjegy is bekerült a naplóba, ám évtizedek múltán bevallották a tanítványok, hogy kissé turpis módon mással, ahhoz jobban értő személlyel – Csákány Csabával – készíttették el a térképet. Nos, az ominózus "mezőképet" ma is őrzi Szabó József. Rajta díszeleg ékes felírással: Balaton.

Él-e még a jövendölés?
A Vállasút pereméről jól be lehet látni a bitai határt. Harmincfokos melegben szemléztünk az említett Szabó Józseffel, aki a család háromhektárnyi területén gazdálkodik feleségével és fiával. Szabó Ernőt kerestük, aki a Réty községi tanács tagja, amolyan falufelelős, de dologidőben csak a mezőn lehet vele találkozni. Gépi erővel annak is megműveli földjeit, akinek már fogytán ereje. A búzaszalmarendeket fújatta szét a silózóval, mert arra nincsen szüksége, s meggyújtani tilos, így szántás után szerves anyagként visszakerül a földbe.
– Milyen a bitai határ, a termés?
– Elégedett vagyok. A búza 3500–4000 kg-ot adott, a zab különösen jól eresztett, a rozs 30 mázsán felül hozott. Elég jónak mutatkozik a burgonya, de Bitán még nem kezdték kiszedni. Nekem olyan háromhektárnyim van, fehér Fabula és Cosmos fajtákat ültettem. Soha ennyi kukorica nem volt a határban. Nagyon jól fejlődtek a hibridfélék.
Bár a falu eléggé nagy távolságra fekszik az erdős területektől, elmondták, megtörtént, hogy a vaddisznók kárt tettek a pityókában, az erdők felől éjjel lelopózkodó őzek pedig a kukoricásokban. Bitán már a régiek jövendölései sem állják a sarat. Úgy tartották, hogy "ha a csengere (értsd: cserebogár) erősen jár, jó lesz a törökbúzatermés!" Nos, ebben az évben alig lehetett cserebogarat látni, de olyan kukoricaszál is akad, amelyen három cső fejlődött ki.
– Mi a gondja a Bitát képviselő tanácstagnak? – kérdeztük Szabó Ernőtől.
– Gond volna elég. Örvendünk annak, hogy a bekötőutat és a főutcát aszfaltozták, de nagy szükség lenne a mellékutcák kavicsozására. Jó volna ismét megjáratni a tanács erőgépét a határban, mert nagyon leromlottak a mezei utak. Vannak olyan helyek, ahol a rakott szekér könnyen feldőlhet. Építtetett a tanács három vízáteresztő hidacskát a faluban, mi pedig itt kinn, a határban, ahol szükség volt rá, a Szent­györgy pataka sáncára s a Besenyő-patakon át.
– Átküldjük az erőgépünket Bitára – ígérte Dálnoki Lajos polgármester –, de pillanatnyilag nagyon foglalt, mert a községközpontban, ahol aszfaltozás lesz, be kell kötni a vizet és a kanálist a családi házakhoz. A 3.22-es integrált pályázatunk része Bita minden utcájában az ivóvíz- és csatornarendszer kiépítése. A kivitelezésre jövőtől másfél év áll rendelkezésünkre. Az ivóvizet a községi hálózatból fogja kapni a falu, a kanálisrendszernek külön tisztítóállomása lesz, amelyre a szükséges területet már 2009-ben megvásároltuk.
Dálnoki Lajos elmondta: hamarosan a végére érnek a két évtizede tartó földosztásnak is. Bitáról többen igényelték, a törvény ugyanis újabban előírja azt, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő legelőterületeket is ki lehet, ki kell osztani. "Már népgyűlésen is eldöntöttük, hogy a bitai legelőt kimondottan az igénylő helyi szarvasmarhatartók számára mérjük ki azzal a céllal, hogy azt a területet az a csoport továbbra is legelőként használhassa" – magyarázta a községgazda.

Újkenyér ünnepén
Amikor Dálnoki Lajostól azt kérdeztük, hogy a faluban ki az, aki érzi, látja és lehetősége szerint igazítja a maréknyi székely magyar kálvinista település jelenét, azt felelte: valójában a falu lelkésze, Róth Levente. Bizony, egyre jobban ismétli magát a történelem, mert miként a két világháború közötti "trianonos körülmények" között a lelkészek voltak a közösségek "iránytűi", a kisebb falvakban, ahol egy-egy községi tanácstag az úgymond "hivatalos személy", a lelkész az, akinek a kormánykerék mellé kell állnia.
Szabó Kinga református vallásoktató és magyar szakos tanár a bitai gyülekezet tagja, s mint presbiter és vallásoktató a gyerekmunkában segíti a gyülekezetet. Szavaiból kiderül, él ez a falu, zsibong az élet, a hét végi pihenőt pedig a gyülekezeti ház, a templom kínálja. A faluban él egy holland házaspár, mely különféle képzéseket tart felnőtteknek. Tavasszal egy színielőadást is szerveztek a faluban. Nagy sikert aratott, terveik szerint ősszel felújítják, és bemutatják a környéken is.
– Élénk itt a vallási élet. Minden hónap első vasárnapján a felnőttek istentiszteletével párhuzamosan tartunk külön gyermek-istentiszteletet. Az idén táborozni vittük gyermekeinket a Maros völgyébe, a Fehér megyei Magyarigen­be. Ez egy hagyományos rendezvény. Már negyedik éve, hogy közösen táborozunk az apanagyfalusi, a besztercei és az illyefalvi gyerekekkel. Itthon emlékkonfirmációra készülünk, melyet újzsenge alkalmával tartunk meg – magyarázta.
Beléptünk a falusi üzletbe is. Csákány Jolánka, a helybeli református nőszövetség elnök asszonya mindig tud friss hírrel szolgálni.
– Nincs olyan rendezvény, hogy mi ne vegyünk részt abban – mondta. – Ott voltunk az erdélyi imanapokon Lécfalván, most pedig készülünk, mert istentisztelet után a miénk a kínálmáció, az asztalterítés és tálalás feladata. Nagy szeretettel várjuk Váncsa Dezső tiszteletes urunkat, aki hosszú bitai szolgálata alatt sokat keresztelt, konfirmált, esketett és temetett. Igen hasznos gyakorlata a nőszövetségnek az ünnepi sütemények készítése.
Örömmel újságolták a helybeliek, hogy a faluban van valaki, aki gondol arra, hogy óvodás és iskolás gyerekeinknek is szervezzenek tartalmas, hasznos nyári vakációt. Tizenhat bitai gyermek egyhetes ifjúsági bibliahéten vett részt, amit három lelkész irányít – az angyalosi református lelkipásztor és felesége, valamint Róth Levente bitai lelkész – a Koen Alapítvány által elkészített és kiírt program alapján. Az angyalosi templom cintermének hatalmas hársfái alatt lázasan ügyködtek, varrtak, ragasztottak, díszítettek, rajzoltak a gyerekek a nagyobb diákok, az ikések bábáskodása alatt.
– Vigyázz, kész, rajt! Ez a tábor mottója – mondta Mátyás Judit tiszteletes asszony –, s mint ilyennek, az egész rendezvénynek verseny­jelleget adtunk, ez serkenti a gyerekeket. Arra is jó, hogy a gyermekek munkáját díjazni tudjuk.
– Az angyalosi gyerekekkel együtt nyolcvanhárman vagyunk – tájékoztatott tiszteletes Mátyás István, a házigazda. – Utolsó nap testületileg átmegyünk a gyerekekkel Bitára falunézőbe, közös szabadtéri játékra. Vasárnap az 50 és a 25 évvel ezelőtt konfirmáltak emlékünnepét és az új kenyér ünnepét tartjuk. Meghívottunk tiszteletes Váncsa Dezső 87 éves bitai nyugalmazott lelkész, aki Sepsiszentgyörgyön él. Az istentisztelet után közebéd a kultúrházban, ahol jelen lesz a presbitérium és a jubilálók családtagjai. Örömmel mondom, hogy a gyülekezet adományából elvégeztük a templom külső renoválását, amelynek kiadásaiba besegített a rétyi önkormányzat is.