MagaslesHogyan legyünk öngyilkosok?

2011. szeptember 1., csütörtök, Jegyzet

A morbid kérdés azóta foglalkoztat, amióta hallottam egy dacos román blogger véleményét. A nevezett úr a ploieşti-i állomáson fényes nappal tanúja volt egy öngyilkosságnak.

Valakivel ott álldogált a peronon vonatjára várva, amikor egy férfi hirtelen a begördülő szerelvény elé vetette magát, s ott mindenki előtt, "érzéketlen és pofátlan" módon – már nem lehetett beavatkozni, nem volt idő – teljesedett be választott sorsa.
A szemtanú – aki mellesleg Se­bastian Lăzăroiu munkaügyi miniszter tanácsadója – nem tudván türtőztetni magát – a nyári kánikulában kissé sok volt ez az egész –, gyors bejegyzésében átkokat szórt az ismeretlen öngyilkosra, aki úgymond elrontotta jól megérdemelt vakációja utolsó napját. Noha kiderült, a bejegyző és miniszteri tanácsadó családjában is voltak már öngyilkosok, egyik nagynénje – de az ő tettét szerinte menti és magyarázza gyógyíthatatlan betegsége –, az úr semmifajta empátiáról nem tett tanúbizonyságot, nemes egyszerűséggel – a stílus maga az ember! – dobitocnak (marhának) nevezte az öngyilkost, nem is tudván, hogy tulajdonképpen miért követte el tettét. Kirohant az öngyilkosság ellen, s körülbelül annyi empátiáról és érzékenységről tett tanúbizonyságot, mint az öngyilkos tettében tevőleges szerepet játszó vasúti sín vagy mozdonykerék.
Hát igen, ennyit várhatunk a munka- és családügyi miniszter tanácsadójától. De ettől a címadó kérdés még kérdés marad. Ha már nem látunk magunk előtt más lehetőséget, reménytelennek érezvén törekvéseinket, megkeseredvén, esetleg gyógyíthatatlan betegségben szenvednénk, és eléggé el nem ítélhető módon öngyilkosságot akarunk elkövetni, ne tegyük nyilvános helyen, hogy lehetőleg ne sértsük embertársaink – akik között bármikor miniszteri tanácsadók, ne adj’ Isten miniszterek is lehetnek – érzékenységét. Vonuljunk el a világtól. Le­hetőleg a pusztába, mint Jónás próféta, bár a mezőgazdaság volt szocialista átalakítása, majd a földek visszaadása óta kies hazánkban nem nagyon van ilyesfajta puszta, inkább, mondjuk, az erdőbe, erdők még vannak. De itt is ránk találhatnak. Akkor már egyetlen lehetőségünk marad, aki nem akar maga után nyomot, válassza a tüzet, mondotta volt Voltaire.
Igen, gyújtsuk fel magunkat, lehetőleg néptelen helyen, akkor csak eltűnésünket vehetik észre, és még évekig kereshetnek, mint a megboldogult Elodiát...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 503
szavazógép
2011-09-01: Jegyzet - B. Kovács András:

Széttépett családok

Tanulni külföldre küldött gyermekek felvételi kudarcáról olvastam nemrég, s elgondolkodtam azon, hányan maradtak ott tanulmányaik elvégzése után.
2011-09-01: Jegyzet - Pálmai Tamás:

Bányarémek ideje (Békési levelek)

Tudós emberek szerint a bányarémet – kit némely helyen még bányaszellem vagy bányapásztor néven is emlegetnek – kontinensünk-szerte ismerik a különféle népek mint mondáikban előforduló természetfölötti lényt, aki a bányákat őrzi, és azok mélyén él.