Új és üdvözlendő fejlemény a magyar–magyar viszonyban, hogy Kelemen Hunor, mentorától eltérően, természetesnek tartja a szavazati jogot az újdonsült állampolgároknak. Szó, ami szó, a magától értetődő dolgok gyakran természetesek.
No de állítólag vita dúl belső berkekben arról, hogy milyen formában gyakorolhatják a határon túliak elnyerendő szavazati jogukat. Hogy az csak listára adható majd le magyarországi lakhely híján, többen megszellőztették már, de ez még nem tűnik véglegesnek. Pár hónapja épp Kövér László házelnök állított olyasmit, amiből talán az következtethető ki, azoknak a mandátumoknak szorosabban kellene az erdélyiekhez, a dél- és felvidékiekhez, a nyugati diaszpóra állampolgársághoz jutott részéhez kapcsolódniuk. Velük a magyar parlamentben új csoport jelenne meg, mely akciószabadságát megőrizve pártok fölötti státussal is rendelkezve, egyértelműbben és egyéb nyűgöktől mentesen tudná szolgálni a nemzet mostoha sorsra jutott egyharmadát.
Említsük meg, igaz, háborús, rendkívüli körülmények közt Erdélynek például, behívott képviselőkkel, de külön párt dukált a "négy év" alatt is. Nem is igen vitatták, hogy ez volt a legcélszerűbb megoldás akkor.
És alighanem az lenne most is. Hogy a határokon túl mekkora lesz a szavazási kedv, az attól függ, mennyire fogja az erdélyi a magáénak érezni az általa delegált képviselőket. S hogy ő fogja-e egyáltalában delegálni őket.
Ne legyen senkinek az az érzése, hogy őt kihasználják, amolyan eszközként kezelik a belső, "kismagyar" harcokban. A Határontúliak Pártja, ha lesz ilyen, már eleve az összmagyar perspektívából szemléli majd az ügyeket, és saját "részmagyar" ügyeiben is autentikusabban tud majd szólni, mint bármelyik mentora. A legfontosabb tehát alighanem: szavatolják, hogy népünknek saját emberei juthassanak az Országházba.
