Cseh Tamás (1943–2009) dalait játszani nem csupán talentum, hanem bátorság is kell. Nem kifejezetten azért, mert a néhai mester pótolhatatlan és utánozhatatlan, hanem azért is, mert Sepsiszentgyörgyön jól ismerik, többször is koncertezett, mi több, A telihold dalai című albumát itt is bemutatta 1997-ben, és jóbaráti szálak fűzték e város néhány lakójához. Rövid időre bár, de itthon volt e városban.
Miként jól tudjuk, Cseh Tamás dalai – a szövegek írója (egyetlen album, a Mélyrepülés kivételével) Bereményi Géza – hiteles korlenyomatok, a hetvenes, nyolcvanas s valamelyest a kilencvenes években lélegezni próbáló emberre, annak élettöredékeire villantóak. Hasonlóan egy fekete-fehér filmmel betöltött fényképezőgéphez, rögzítették az akkori sors- és hangulatfoszlányokat, melyek azóta ugyan átalakultak, de lényegüket tekintve alig változtak. Így aztán Cseh Tamás művei továbbra is mának üzenő, hanggal és szöveggel vértezett fontos korlenyomatok, nem csak Budapesten, hanem Sepsiszentgyörgyön is. És ezért is örülhetünk annak, hogy itteni fiatal és tehetséges muzsikusok, Orbán Ferencék – a trió másik két tagja Kerezsi Csongor és Lőfi Gellért – belevágták fejszéjüket egy jókora fába, s emlékezetes emlékestet szőttek Cseh Tamás egyedi, színes, "szokványostól távoli" szálaiból. "Egy sötét korban hirdetni a reményt, tükröt tartani a társadalomnak – Cseh Tamás muzsikálásának ez volt leginkább az értelme" – magyarázza a dalokat éneklő, gitáron játszó Orbán Ferenc.
A Cseh Tamás-emlékestet harmadszor adták elő Szentgyörgyön, ezúttal szabadtéren, a múzeum varázslatos kultúrkertjében. Valójában ezt nem is tervezték be, a tavaly januári, Erdély több városát érintő koncertsorozat után Orbánék úgy gondolták, félreteszik a műsort, ám felkérésre most mégis elővették. Ha csak az elénekelt dalok refrénjeit s az elhangzott Cseh Tamás-vallomásokat tennénk szépen sorba, egymás mellé, úgy is beszédes szövegfüzér lenne, miközben egyértelmű, többről van itt szó. Mindenik eljátszott dal jól szól, némelyik kifejezetten jól (Fehér babák, Csönded vagyok, Budapest stb.), így hármuk produkciója több, mint figyelemre méltó, sajátos szentgyörgyi zenei színfolt. Bármennyire kritikusan viszonyulna az emlékesthez egy megrögzött Cseh Tamás-rajongó, nehéz fogást találni rajta.
A népzenéből sokat és jó ízzel táplálkozó (de nem népzenész!) Orbán Ferenc – magát egyébként "zsigeri", saját dalait játszó, alkotó muzsikusnak nevezi – más hangszínnel, kicsit másként, de hitelesen továbbítja Cseh Tamás dalait, egyrészt, mert általa "megbecsültek", másrészt, mert közvetlen környezetéből, tanítványaitól tudja: ma is kérik, igénylik azokat. Orbán nosztalgikusnak érzi a dalokat, ugyanakkor úgy véli, továbbra is átértelmezhetőek, így időszerűek. Mert rólunk is szólnak. Két kedvence A jobbik részem és a Csönded vagyok, "félig viccesen mondva, bánom, hogy nem én írtam ezeket, annyira magaménak érzem". "Nekem nagy öröm – hangoztatja Orbán Ferenc –, hogy ilyen sokan együtt voltunk a múzeumkertben, és remélem, ezt Tamás fentről mosolyogva és jó érzéssel fogadta"...
És az már ráadás – akárcsak a koncert végén a közönséggel együtt újraénekelt Tíz év múlva című, "mosókonyhából" felkapaszkodó dal –, hogy Cseh Tamás hódolói, akár e dal okán is, már most eltöprenghetnek, hogy tíz év múltán – "Magamat láttam tíz év múlva itt,/ hallottam ezt, a mostani dal hangjait,/ és attól féltem: nehogy majd ez legyen,/ csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!" – éppen melyik dal és miért szól majd...
