Horváth Hanna húszéves, Kolozsváron lakik, ott született, három éve énekel az együttesben. Hosszú Áron huszonegy éves, gitározik. Kis Tamás húszéves, ő is gitározik. Zsigmond Norbert tizenkilenc éves, dobol. Gagyi Botond basszusgitáros, 2008 óta tagja a zenekarnak. A fellépés után a színpadhoz közeli Sörpatikában beszélgettem a Rehab tagjaival.
– Mindannyian kolozsváriak vagytok. Mikor alakult a bandátok, és hogyan?
Áron: Volt egy korábbi banda, R. I. O. T. néven működtünk, de 2010 őszén egy időre eltűntünk a közönség elől. Idén tavasszal már a Rehab Nation név alatt jöttünk vissza egy új albummal, új repertoárral, új stílusban. Teljesen átalakult minden, megváltozott a zenénk és a célközönségünk is. A Rehab Nation idén ősszel tölti első évét.
– Kiadtatok egy albumot. Ezt hogy sikerült felvenni, már az elejétől tudatosan törekedtetek erre?
Áron: Valójában nagyon távolinak tűnt az album felvétele és kiadása. Tavaly ősszel kaptunk egy próbatermet, ahol mind többet és komolyabban kezdtünk próbálni, s így egyre több számot írtunk, ezzel kellett valamit kezdenünk. És akkor a semmiből pattant az ötlet, hogy kéne lemez. Úgy gondoltuk, nem éri meg lemezkiadót keresni, és fizetni 100 eurót egy szám felvételéért. Ezért összeszedtük a felszerelést, mi magunk a próbateremben felvettük, lekevertük, ahogy tudtuk, és kész. Mi írjuk fel otthon cd-re, mi hajtogatjuk a borítókat, vagyis teljes egészében magunk csináltuk a lemezt. Valószínűleg a közeljövőben is ugyanígy lesz rá lehetőségünk, és a tavaszi lemezt is így fogjuk előállítani.
– Hogy jutottatok el a Félsziget Talent versenyének döntőjébe?
Botond: A Tran című számunkkal neveztünk, sokan szavaztak ránk. Nagyon pályáztunk erre a fellépésre, nem hitte senki, hogy bejutunk, csak én, de sikerült. Nem tudom, mekkora volt a sikerünk, tetszett-e az embereknek, de sokan voltak, úgy tűnt, jól érzik magukat. Ja, és Horvát Botondnak köszönjük szépen.
– Ez a fellépés fontos szerepet játszik a banda életében?
– Valószínűleg ez a legnagyobb koncertünk, ilyen nagy fesztiválon a Rehab Nation még nem léptett fel, nagyon jól éreztük magunkat. Fontos, hogy egy ilyen indulattal kikerüljünk az undergroundból.
– Az tűnt fel a koncerten, hogy több nyelven is énekeltek, legtöbbet románul meg angolul, és meglehetősen keveset magyarul. Miért? Van valami különösebb célja, vagy Kolozsváron ilyen az élet?
Áron: Ez a nyelvi nemzetköziség tulajdonképpen a nemzetiségi előítélet elleni törekvés volt.
Botond: Az International tulajdonképpen elmond mindent. Van egy számunk, meg a lemeznek is ez lett a címe. Lényegében az együttest jellemzi, hogy mi szerepel a borítón. És mi nem akarunk egy helyre tartozni. Mindenkinek szóljon a zene, ezt szeretnénk elérni leginkább.
Hanna: Próbálunk mindenféle népeknek, minden nemzetiségnek valamit nyújtani. Vé­leményem szerint az, hogy többféle nyelven is megszólal a zenénk, megszünteti ezt a fajta különbséget. És abban is segít, hogy több helyen megjelenjünk, és megismerjenek.
Botond: Lényegében kibontakozás az undergroundban, mondhatjuk, mert ott az egyik zenét csak egyfajta társaságnak kellene játszani, de ez a zene mindenkinek szól. Bárki, ha meghallgatja rádióban vagy bárhol, az megérti. Na­gyon sok embert szeretnénk megfogni vele.
– Ismét elhangzott egy szó, és elhangzott már a koncerten is. Underground zenekarnak tartjátok magatokat?
Botond: Hát ez azt jelenti lényegében, hogy eddig legtöbbet bárokban, egy társaságnak zenéltünk, amelyben legtöbben barátok voltak. Ötven hallgatóból húsz-harminc haver, a többieket nem ismertük, ez még eléggé under­groundnak nevezhető. Amúgy meg a régi együttesünk, a R. I. O. T. zenéje tényleg csak egyfajta közönségnek, egyfajta társaságnak szólt.
– Milyen lehetőségeitek vannak Kolozs­váron? Hogyan nyitnátok a nagyközönség felé?
Áron: Reméljük, hogy minél több emberhez eljut a zenénk. Az országban elég korlátozottak a lehetőségek, Kolozsváron is elég kevés koncertlehetőségünk van, de talán ezután több lesz.
Botond: Megtiszteltetés nekünk, hogy itt felléphettünk. Azt figyeltük meg, hogy az idén olyan együttesek is voltak, mint a Recycle Bin, amely a nagy színpadon kapott helyet, és ez jó. Végre az ilyen együttesek is kibontakozhatnak. Természetesen, kell lennie egy embernek, aki segít a kapcsolatot tartani, mert senki nem jön csak úgy hozzád, hogy most gyere a Félszigetre. Ezért dolgozni kell, és résen kell lenni, meg reklámozni magunkat, ahogy csak lehet. (bólogatnak)
A Rehab Nation a Félszigeten bemutatott koncertjével a vetélkedő harmadik helyét szerezte meg. Jövőre ugyanitt még nagyobb koncertet! – búcsúztam tőlük, ők meg kezembe nyomtak egy albumot, és elköszöntünk.
Ferencz Anikó