Ágrólszakadt munkanélküliek segélykérő leveleivel bombázott minket a Roşia Montana Gold Corporation, meg kívánta nyerni a hazai közvéleményt, magát a megélhetést nyújtó, kenyéradó, a megmentő szerepében tüntetve fel.
E szívhasogató hangok, nem tudom, kit győztek meg, a kiszolgáltatott nyomorultak nevével való ügyködést nem ok nélkül nevezték egyesek manipulációnak. Nos, ha ez nem is jött be, de a politikusok meggyőzése, úgy látszik, sikerült, maga az államelnök kelt a ciántechnológiás terv védelmére, mi több, nemzeti érdeknek nyilvánította a kitermelés mielőbbi megkezdését. Újabb információk birtokában érdemes érdek és érdek közt "kicsinyég" disztingválni.
Tény, hogy a világ jelenleg számon tartott legnagyobb aranytartalékának birtokában van az állam, és mai ínséges állapotában, a válság csapásai alatt görnyedve ugyanvalóst szükséges nagyobb szabású tervekbe bevonnia az életet, munkát és megélhetést is hozó külföldi tőkét. De vajon a Grál-lovagi szerepben tetszelgő vállalkozó ezúttal mit kíván eladni kegyosztói gesztusával? A ciános technológiát ugyanis saját hazájában, Kanadában ötven éve betiltották, és bizonyára alapos okuk volt rá. Ne feledjük, kontinensünkkel felérő, hatalmas kiterjedésű országról van szó, ahol íme, mégis tilos a természet akár kicsiny részének is a mérgezése. A cég nem kíván tanulni a leckéből, hanem veszélyt hozó technológiájához ragaszkodva olyan partnert keres, mely rászorultságában nem ilyen igényes. Létezik ugyanis más kitermelési módszer is, az azonban kétszer drágább. Vigyázat, nem ráfizetéses, csak kétszer költségesebb, és nyilván kisebb profittal kecsegtet. Viszont környezetkímélő.
Érdeke-e államunknak és lakosságának, hogy a saját tudományos akadémiája, sok más fórum tiltakozását megfontolva, ne harapjon rá a mostani csalétekre? Nos, úgy véljük, messzemenően az. Az Érchegység szívében hatalmas cianidos zagytározó jönne létre, s az évekkel korábbi nagybányai eset – az Aurul ausztrál–román cég tározójából szabadult áradat végigpusztította a Tisza völgyét (a katasztrófa kettős volt: a halpusztulás stb. mellett a kártérítés alól is kibújtak egy trükkel a lelkiismeretlen üzletemberek) – figyelmeztet, mekkora kockázatot jelentene mindez. Okkal nyilvánítják időzített ökológiai bombának a környezetvédők.
Kihatása a Tisza egész vízgyűjtő rendszerét fenyegeti, s azon túl az Al-Duna minden államát. A román szuverenitás emlegetése a döntés kapcsán siralmas érv. Itt kontinentális botrány magját vetnék el az üzleti haszon hajszolói, s ráadásul a szerencsétlen mócok földjét is lakhatatlanná teszik-tehetik, minden csábos ígéretük ellenére.
