Labdarúgás, megyei bajnokság

2007. november 1., csütörtök, Sport
Folytatódik a Kilyén—Papolc versenyfutás

Kilyén pontokat veszített Tamásfalván, Papolc pedig gólzáporral verte Rétyet, így aztán a kettejük között korábban fennálló pontkülönbség háromra csökkent. ,,Emberközelbe" került a két élen haladó csapat, s mivel az ,,üldözők" — Kommandó, Torja, Uzon, Lécfalva — pontokat veszítettek, nőtt az élen haladók és a mezőny közötti különbség.

Hasonló a helyzet a rangsor végén, ott a két utolsó helyezett, Zabola és Bereck egyre távolabb kerül a középmezőnytől. A vasárnapi forduló részletes eredményei: Papolc—Réty 12—0 (gólszerzők: Kóréh, Tarczali, Nagy D. 3, Kiss 3, Szakács 2, Nagy M.), Szotyor—Lécfalva 3—2 (Székely, Korodi M., Dénes, illetve Tompos, Majláth L.), Zágon II.—Kommandó 3—2 (Török S. 3, illetve Tusa, Nagy R.), Bölön—Uzon 1—0 (Kisgyörgy), Tamásfalva—Kilyén 1—1, Zabola—Kőröspatak 1—2, Torja—Maksa 2—2 (László B., Pruteanu, illetve Nagy L., Miksán), Nagyborosnyó—Bereck 3—3 (Ilie C., Gödri, Ilie C., illetve Tuzson, Szőke). Kézdiszentkereszt szabadnapos volt.

1. Kilyén 10 1 1 31—8 31

2. Papolc 9 1 1 53—9 28

3. Bölön 7 1 4 41—13 22

4. Torja 6 2 3 40—25 20

5. Kommandó 6 2 3 19—15 20

6. Uzon 6 1 4 25—13 19

7. Borosnyó 6 1 4 22—15 19

8. Lécfalva 5 2 4 28—19 17

9. Szotyor 5 1 5 27—29 16

10. Maksa 4 4 3 15—2O 16

11. Tamásfalva 5 1 5 17—29 16

12. Kézdiszentk. 4 3 4 19—12 15

13. Kőröspatak 3 2 6 14—24 11

14. Réty 3 2 6 22—51 11

15. Zágon II. 3 1 7 19—28 10

16. Bereck 1 0 11 9—41 3

17. Zabola 0 1 10 7—47 1

A Bölön—Tamásfalva mérkőzés góllövői: Csipő, Bucşa R., Kozma 2, Kisgyörgy 3. Ezek után, na és természetesen a vasárnapi forduló gólszerzőinek figyelembevételével így fest a legeredményesebb játékosok élmezőnye: 17 gól: Nagy D. és Kiss C. (mindkettő Papolc), 16 gól: Kisgyörgy (Bölön), 13 gól: Majláth L. (Lécfalva), 12 gól: Korodi M. (Szotyor).

IFJÚSÁGIAK

A helyzet változatlan

Azaz továbbra is Csernáton és Bereck áll az ifirangsorok élén, a sereghajtók szerepkörét pedig Dálnok és Lécfalva tölti be.

IV. Liga: KSE—Barót 3—1, Zágon—Szentkatolna 3—1, Bardoc—Sepsiszentgyörgy 1—1, Csernáton—Ozsdola 2—1, Illyefalva—Perkő 7—1, Dálnok—Gelence 0—2, Szitabodza—Bodok 4—2. Hidvég állt.

1. Csernáton 9 1 1 47—7 28

2. Szitabodza 8 1 2 41—14 25

3. KSE 8 1 2 41—19 25

4. Bodok 8 1 3 39—21 25

5. Bardoc 7 1 3 44—14 22

6. Gelence 7 0 5 27—18 21

7. Zágon 6 1 4 16—15 19

8. Barót 6 0 5 36—17 18

9. Sepsiszentgyörgy 4 2 5 17—17 14

10. Ozsdola 4 0 7 18—28 12

11. Illyefalva 4 0 7 28—49 12

12. Katolna 3 2 6 21—38 11

13. Perkő 2 0 9 8—33 6

14. Hidvég 1 1 8 12—67 4

15. Dálnok 0 1 10 12—46 1

Megyei bajnokság: Nagyborosnyó—Bereck 0—6, Bölön—Uzon 3—0 (az uzoniak késtek), Zágon II.—Kommandó 5—0, Szotyor—Lécfalva 12—0, Zabola—Kőröspatak 3—0, Torja—Maksa 7—0, Tamásfalva—Kilyén 2—1, Papolc—Réty 2—6. Az egy héttel korábbi fordulóból: Kommandó—Bölön 0—3 (a kommandóiak nem biztosították az orvosi asszisztenciát).

1. Bereck 9 1 1 51—10 28

2. Szotyor 8 3 0 52—7 27

3. Tamásfalva 8 0 3 32—15 24

4. Uzon 7 2 2 73—17 23

5. Torja 7 2 2 30—9 23

6. Kézdiszentk. 7 1 3 35—18 22

7. Réty 7 1 4 40—28 22

8. Kilyén 6 1 5 35—28 19

9. Kőröspatak 4 2 5 20—25 14

10. Maksa 4 1 7 22—52 13

11. Zabola 4 1 6 28—34 13

12. Bölön 4 0 8 24—54 12

13. Zágon II. 3 2 6 25—24 11

14. Borosnyó 3 2 6 23—49 11

15. Kommandó 2 1 8 16—48 7

16. Papolc 1 1 9 13—51 4

17. Lécfalva 1 1 9 7—73 4

MINIFOCI, C-osztály

A 12. forduló

Spartanii—Real 4—7, IGO I.—FC No. 1 3—4, Ifjúsági FC—Wink 7—3, Sky—Joga Bonito 8—1, Jamaica—AZ 8—1, Unical & Dr. Office—Dava 2—3, Milan—Puskázó 7—2, Trauma Team—Csipet Csapat 4—5, Phoenix—Boca Junior 6—2, Riske—Csifa 6—4. Az élmezőny állása: 1. Ifjúsági FC 30 pont, 2. FC No. 1 28 pont, 3. Real 27 pont. (kiss)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 667
szavazógép
2007-11-01: Sport - Tibodi Ferenc:

Negyedik a Spicom (Futsal)

Két győzelem, egy döntetlen és két vereség — ez a sepsiszentgyörgyi B-osztályos futsalcsapatunk mérlege az őszi idény felénél. Az elmúlt hét végén a Spicom a Déva otthonában tudott nyerni, s ezzel feljött a tabella negyedik helyére. Az ötödik forduló eredményei: Marosvásárhely—Piskitelep 8—3, Déva—Spicom 2—7, Gyergyószentmiklós—Craiova 3—0.
2007-11-01: Család - Jártó Kocsis Edit:

A tökéletes élet (Holtvágányon)

Margit néni élete úgy alakult hosszú éveken keresztül, hogy minden ismerőse irigyelte egy kicsit. Egy kellemes irodában töltötte munkaéveit egészen a nyugdíjig, jó fizetést kapott, volt egy gyermeke, aki szintén jól boldogult.