Margit néni élete úgy alakult hosszú éveken keresztül, hogy minden ismerőse irigyelte egy kicsit. Egy kellemes irodában töltötte munkaéveit egészen a nyugdíjig, jó fizetést kapott, volt egy gyermeke, aki szintén jól boldogult.
A leginkább irigylésre méltó azonban a párkapcsolata volt. Férjével jól megértették egymást. A hasonló gondolkodásmód hasonló szakmával is társult, nem kellett nélkülözniük egymás társaságát munkaidőben sem. Így otthon is nyugodtan tárgyalhatták meg a napi eseményeket, hiszen közösek voltak a problémák, a munkatársak.
Az sem borította fel lelki nyugalmukat, hogy egyetlen lányuk külföldre ment férjhez, hisz megmaradtak ők egymásnak.
Nyugodtságuk, kedvességük jó hatással volt a munkatársakra is, de valahogy mégsem kerültek közelebbi kapcsolatba senkivel. Az évek folyamán csak egy konflikusra került sor egyik fiatal kolléganőjükkel. Csak arra figyelt fel mindenki, amikor Zsóka idegesen kifakadt: Engem zavar az örökös tökéletességük!
A többiek magukban elismerték, hogy a házaspár kedvessége mindig személytelen, nem érdekli őket a mások problémája, és a magukéról sem beszélnek senkinek, de ezért nem róhatta meg őket senki. Így Zsóka maradt alul a maga véleményével, sőt, még az irigysége számlájára is írták a felháborodását.
A lányuk, igaz, ritkán jött haza, de mindig küldött csomagot, így Margit néninek a nehéz időkben is volt finom kávéja, néhány különleges ruhadarabja, divatlapja.
Már közeledett a férj nyugdíjazásának napja, és tervezgették, hogy hosszabb időre a lányukhoz mennek, amikor a szeszélyes sors változtatott a forgatókönyvön. A férfit tévénézés közben érte a végzetes szívroham.
Margit néni élete egy szempillantásra úgy omlott össze, mint a kártyavár. A temetést követően még egy hétig vele maradtak a lányáék, a szomszédok is be-benéztek, de aztán elment mindenki. A csend elviselhetetlenül befészkelte magát a lakás minden zugába, a magány meg az idősödő nő lelkébe.
Hiábavaló volt a lánya rimánkodása, nem evett, nem aludt, csak ült révetegen a férje karosszékében, és várta, hogy egyszer csak megszólal egy hang, és azt mondja, hogy mindez csak rossz álom.
A hang, ami végül elhatolt a tudatáig, az orvos hangja volt, az orvosé, akit a szomszédok hívtak ki. Ő volt az az ember, aki el merte mondani neki, hogy a boldogságra senki sem válthat bérletet, és élni másokért is érdemes.
Míg a kórházi ágyon a szomszédasszony a levesét kanalazta, Margit néni eldöntötte, hogy ha hazamegy, meglátogatja őket egy finom kávéval. Arra is gondolt, hogy egyedül utazik el a lányához, hiszen neki is szüksége lehet az édesanyja közelségére.
