A megyében minden ötödik ingázó diák tanulhatna saját településén, a szülők mégis az utaztatást vállalják annak reményében, hogy ezáltal gyermekük jobb iskolában gyarapíthatja tudását. Míg a jelenség akár pozitívnak is mondható, hiszen arra vall, hogy ezekben a családokban érték a tanulás, a tudás, olykor érthetetlen, miért teszik útra kisiskolás és gimnazista gyermekeiket azok a szülők, akik szülőfalujukban végezték a kötelező oktatást, és a legközelebbi város középiskolájából ballagtak.
A másik szereplő az iskola, amelynek olyan a vonzereje, hogy megéri az ötödik-hatodik faluból is oda járni, még ha a községközpont gyalog is megközelíthető, illetve közelebb a régió városa, mint a választott falu iskolája. Arra kerestük a választ, milyen iskolaválasztási és továbbtanulási szokások uralkodnak Háromszék településein. Az okok megfejtésére nem vállalkoztunk, ellenben szakmai körökben lehetne foglalkozni azzal, miért kerülik a szülők némely tanintézményeket, és miért választanak tömegesen másokat, illetve miért nagyobb az általános iskola utáni továbbtanulási kedv az egyik faluban, mint a másikban.
A megyei tanfelügyelőség adataiból kitűnik, hogy az elmúlt tíz év alatt a legnagyobb diáklétszámfogyás az V–VIII. osztályokat érintette, 2000–2005 között harmadával (több mint négyezerrel) csökkent a gimnazisták száma, azóta állandósulni látszik e korosztály összetétele. A létszámcsökkenés ugyanolyan arányú volt falun és városon, de VIII. osztály után jóval tetemesebb a lemorzsolódás vidéken. Ez ellenben nagyon változó, attól függ, milyen arányban vannak jelen a roma tanulók, mivel körükben alig 10 százalékos a továbbtanulás, de a települési szokások is számítanak. Míg például az Olt menti iskolák közül a sepsibükszádiból, mikóújfalusiból inkább a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba és a Mikes Kelemen Elméleti Líceumba felvételiznek, a rétyiek, uzoniak, maksaiak szívesen választják a szakközépiskolákat. Az említett sepsiszéki településeken az általános iskola végzettjeinek 50–80 százaléka folytatja tanulmányait középiskolában, míg Kőröspatakon, Árapatakon, Hidvégen ritka az az esztendő, amikor a tovább tanulók aránya eléri a 30 százalékot.
Az idei felvételi eredmények – bár beszédesek, mivel falun jóval nagyobb arányban buktak meg a nyolcadikosok az egységes felmérőkön, mint városon – mégsem tükrözik a IX. osztályok származás szerinti összetételét, mert az is beiratkozhatott, aki a vizsgákon nem érte el az ötös átmenőt. Az elmúlt tanévben ötven VIII. osztályos tanuló már év közben lemorzsolódott a vidéki iskolákban, románból minden negyedik, matematikából minden harmadik diák megbukott a felmérőn, hogy közülük hányan kezdték meg a középiskolát, egyelőre nem tudni. Azt azonban igen, hogy öt kilencedik osztállyal kevesebb létesült, mint amennyit az iskolák terveztek, ebben szerepet játszik az is, hogy olyan falvakból, mint Székelyszáldobos, Haraly, Ozsdola, tömegesen mentek külföldre dolgozni, és vitték magukkal a gyermekeket is. Míg az elemi osztályokban átlagban évente ezerötszáz-kétezerrel több diák tanul falun, mint városon, a gimnáziumban fele-fele az arány, a líceumokban ellenben a mérleg nagyot billen a városon nevelkedettek előnyére.
Hogy a háromszéki oktatásban tanuló több mint harmincnyolcezer óvodás és iskolás számára melyik óvoda, iskola a legjobb, kinek hol kellene tanulnia az egyénre szabott, minél jobb eredmények elérése érdekében, nehéz megállapítani, annyi ellenben biztos, nem nyereség, ha a diákok értelmetlenül utazgatnak naponta több órát azért, mert valahol valakik nem végzik jól a munkájukat.
