A 14. század elején már templommal rendelkező parokiális hely. A pápai tizedjegyzékben 1332-ben Kalnuk néven jegyezték. Az 1567-es regesztrumban 16 kapuval szerepelt. Mindvégig kis település maradt. Az 1602-es összeírásban 18, 1614-ben 35, 1703-ban 53 családdal szerepelt. 1850-ben 625-en, 1880-ban 696-an, 1930-ban 748-an, 1966-ban 635-en lakták. 1602-ben tizenegy lófő-, hat kisnemes- és egy jobbágycsaládot írtak össze. 1703-ban a két nemes, 32 lófő- és gyalogoscsalád mellett 19 függőségben élő, azaz tizenöt jobbágy- és négy zsellércsalád élt Kálnokon. A falu lakossága református és unitárius vallású. Az elején közösen használták templomukat, de a 17. század közepén viszálykodni kezdett a két felekezet. Szonda Tamás 1675-ben írt gúnyversében szóvá is tette:
Vallás felett nem nyughatik egymás között Kálnok,
Gondolattya practicája kisebb résznek álnok,
Vagyon immár mindeniknek különös Templomok,
De hívségben kegyességben nem igen finomok.
A fallal körülkerített, szerény méretű, többször átépített templom jóval idősebb, mint azt eddig feltételezték. A legújabb ásatások és feltárások kétségtelenné tették, hogy a mai református templom már a 13. századtól létezett. A majdnem négyszögletű hajóból és négyszögletes szentélyből álló Isten házát már a 14. század során átalakították. Ekkor félköríves záródású szentélyt és egy vele egybeépített sekrestyét kapott. A következő században újból átalakították, a templomhajót lekeskenyítették és megnyújtották, valamint a hajó felől a sekrestye mellé egy csonttárat építettek. Az utolsó nagyméretű átalakítást a 17. században, a reformáció utáni időkben végezték. Ekkor a diadalív környékének kivételével szinte az alapokig visszabontották, és a mai formájára építették újra. Ekkor látták el festett kazettás mennyezettel, amely nem sokáig díszítette a templom belsejét, 1666 áprilisában Apafi Mihály a reformátusok és unitáriusok közötti vitát úgy oldotta meg, hogy az unitáriusoknak új templom építését és a reformátusoknak ítélt régi templomból a kazettás mennyezet átszerelését rendelte el. Eredeti szépségében ma már nem látható, 1939-ben Régeni Ütő Áron iskolamester átfestette.
A templom épületén 1749-ben végeztek állagmegőrzési munkálatokat. Egy újabb felújításba 1854-ben kezdtek. A hajó falait alacsonyabbra bontották, és téglaköpenyezéssel látták el. Feltehetően ekkor kapták az ablakai mai formájukat. A déli bejárat elé ugyanekkor egy fából készített kisméretű portikust is emeltek. A templomon utóbb 1880-ban, majd 1910 körül végeztek javításokat. Ekkor építették a ma is álló portikust és a déli oldal támpilléreit. A templomot eléggé keskeny, ovális fal övezi. Az alacsony falak lőrései a várudvar szintjéről, mellmagasságban nyíltak. Ezek közül a déli falszakaszon néhány még ma is látható. A templom mellett, a nyugati oldalon áll a fából épített, feltehetően a 17. század végén, esetleg a 18. század elején emelt harangláb. A rá vonatkozó legkorábbi feljegyzés 1740-ből való. 1765-ben két harang szólt benne. A mai harangok közül az egyiket 1775-ben, a kisebbiket 1936-ban öntette a református eklézsia. A haranglábat legutóbb 1962-ben javították.