Többször emlegettem már sógornőmet, Marit, s vele kapcsolatban a szókimondást, annak is azt a fajtáját, mely – hisz csíki székely menyecskéről van szó – szembeköpi az igazságot magával az ördöggel is, lesz, ami lesz. Nos, éppen ő mondta a nyáron – miután átrágta magát több kiló írott sajtóterméken, mely mai otthonomból és szülővárosomból származott –, hogy na!
Igen, így kezdte, ahogy szokta: Na! Ismerve "természetjét", vártam a letolást. De nem az következett, hanem két dicséret. Ami tőle nagy szó. Az első a mi kis békési lapocskánknak szólt, mely szerinte úgy tud érdekes, színes és helyi lenni, hogy nem válik közben provinciálissá. A Háromszék még nagyobb dicséretet kapott. És ez itt nem reklám vagy belterjes talpnyalás akar lenni, hanem egy őszinte ember őszinte véleményének közlése. Szerinte ugyanis ez az orgánum tartalmában és veretes, elemző, tartalmas és tartásos írásaiban lepipál nem egy "anyaországos" napilapot. Azóta ilyen szemmel is olvasom napi rendszerességgel a Megyei Tükör gyerekkoromban megismert mai utódját. És mit tapasztalhatok ez ügyben az egyik legnehezebb lapszámban, a hétfőiben például, ahol az évek óta így megszokott és elfogadott terjedelmes sportrovat mellett alig marad hely a hétvége aktuális társadalmi történéseinek? Tapasztalhatom azt, hogy például Lajos Bátyám nagyon is érthetően és magyarul magyarázza el, mi is a teendő a népszámláláskor székely magyar ügyben. Ennél már csak az szívmelengetőbb, ahogy a hozzászólók pontra teszik az egyetlen ellendrukkert. Ez a cikk is országos, nemzeti mélységű. Mint ahogy az a Szent Gellért-szobor avatása is. Bíró püspök atya jelenléte nem csak az anyaország üzenetét jelentette, hanem össznemzetivé tette az avatóünnepséget, hiszen ez az első ilyen erdélyi remekmű. Ugyancsak ezen a hétvégen vásári sokadalom volt a városban tiszta forrásból merítő zenével. Ilyen itt, Békésen is egyre gyakoribb esemény. Szükség van rá. Jó együtt lenni. De szól még a lap a pápáról, aki talán élete egyik legnehezebb útján van túl, hisz szülőföldjére látogatott, haza... Szó van álláskereső, életük vezérlő csillaga után kutató fiatalokról, honosításról. Az állampolgárság nagyon fontos és lényeges, hiszen magyar állampolgárként lehet igazán megmutatni, hogy a magyar mellett kiben mi lakozik még!
De nem akarok teljes laprecenzióval untatni senkit. Ezért hadd álljon itt zárásul az, ami Felsőrákoson hangzott el Kotecz József unitárius lelkész szájából: "Termésbetakarításkor kötelességünk köszönetet mondani mindazért a jóért, amit az elmúlt esztendőben kaptunk, s hogy minden hibánk és gyarlóságunk ellenére Isten feltétel nélkül szeret."
Ezek után teljesen értem Marit. Amit ő érzett, azt én úgy fogalmaznám meg, hogy a lap folyamatosan a valós helyzetet közli, de nem a szenzációkeltés kényszerével, hanem emberien és optimistán, a jó híreknek is helyet adva. Dixit. Azaz uff, én beszéltem.
