Kézdimartonos, illetve Bereck A borvíz útja pályázaton a Martonosi Gyógyfürdő útjának megépítésére jelentős pályázati összeget nyert, amelyből el is készült a keskeny nyomtávú, jó minőségű – legalábbis újonnan annak tetsző – műút.
Ennek mindenki örül. Amiért nemcsak én, hanem mások is békétlenkednek, az a hídfők – nyelvjárásiasan: az átereszek betonbütüjének – kiképzése. Szögletesek, fölöslegesen testesek és magasak. Nem a porták bejáratának irányába igazodnak, hanem többnyire keresztbe feküsznek ezeknek. Gépkocsival legtöbb esetben két mozdulattal lehet csak a telekre beállni.
Nem egyedi jelenségről van szó, Sepsibesenyőn is ugyanez a helyzet. Ha nem sejtenénk, hogy mindez valamiféle szabványhoz igazodó tervezési hiba, akkor mindkét településen a helybéliek mondják el, hogy hídépítés közben hiába mondták és mutatták, miként kellene a hídfőket kialakítani a terep valóságához igazodva, a válasz az volt: a megadott formához és méretekhez a kivitelezőnek igazodnia kell, másképp a munkát nem veszik át.
Kézdimartonos esetében télen, minden szülői tiltás és jó szó ellenére, a gyerekek szánkózni fognak ezen az útszakaszon, ahogy a régiek is cselekedték.
Van olyan kettős hídfőkiszögellés, amely között a szlalomozás még nyáron is veszélyes.
Mindenesetre, ha ez a helyieken múlna, a bobpályák elkészítését nem bíznák erre a tervezőre és a bákói cégre.
