Mózes László
Sepsiszentgyörgy, múlt vasárnap, késő este: a színház előtt, az őszi kirakodóvásár utolsó koncertjén néhány aprócska roma gyermek ropja a táncot felnőtteket lepipáló lendülettel s önfeledtséggel. Nem csak ők hódolnak szenvedéllyel a lüktető, ritka jó muzsikának, a téren maradottak is – akik kíváncsiak voltak a tiszta forrásból származó zenére – mámortól sugároznak.
Indokoltan, hiszen e városban ebben az esztendőben a budapesti Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band koncertje akár a legjobb szabadtéri zenés produkciónak tekinthető, mely tisztességgel felülmúlja a Szent György-napokon fellépő, megkopott nevű zenekarokat, a mostani, eleven ritmusok friss vérként hoztak mást mindazoknak, akik a muzsika minőségét, s nem a közönség számát tekintik legfontosabbnak.
Ez egyrészt azért jó, mert sokan fogadták örömmel az őszi vásárhoz társított kulturális kínálatot, másrészt arra is rávillant, mekkora lehetőség rejlik egy-egy nyári vagy kora őszi, igényesen és hozzáértéssel szervezett kisfesztiválban. Most, egy újabb idény végén jól látható, a forró hónapok nem jelentenek szükségszerűen uborkaszezont művészeti, közművelődési szempontból. Például a Székely Nemzeti Múzeum idén életre keltett kultúrkertjében – szabadtéri kávéházként is emlegették – tartott számos rendezvény hozott újat, meghittséget, meglepetést azoknak, akik eddig unalmas holtszezonként tekintettek ezekre a hetekre. Vagy ki hitte volna, hogy az Erzsébet parkban megrendezett, székelyföldi fotográfiákat felsorakoztató tárlatra egy augusztusi vasárnapon akár több százan is kíváncsiak? És hogy sokak érdeklődését kelti fel a szintén a parkban berendezett, a művészekre s az alakuló művekre egyaránt rápillantást biztosító alkalmi szobrászműterem? Szerencsére sorolhatóak még a példák, a következtetés viszont adott: érdemes nyáron, kora ősszel nyílt, zöld terekre, s jó levegőre kivinni a rendezvényeket, hiszen azok más környezetben bensőségesebbek, könnyebben befogadhatóak, s végül, de nem utolsósorban több érdeklődőhöz jutnak el.
Arról nem is beszélve, hogy a háromszéki falunapokon még viszonylag ritka, de üde és szükséges színfolt a minőségi kultúra, s ahol élnek e lehetőséggel, ott bizony varázslattöredék születhet. Az pedig a jövő vállalható kihívása, hogy valamelyik hangulatos, Szentgyörgytől nem túl távol eső vidéki településen érdemes lenne – a magyarországi Ördögkatlan vagy Művészetek Völgye Fesztivál mintájára – egy kisebb, emberibb léptékű kulturális nyári rendezvénysorozatot szervezni, vendégcsalogatóként, s az itthon maradottak örömére.
