Szekeres Attila
Október 6-i ünnepségre és hálaadó istentiszteletre hív egy erdélyi nagyváros egyik magyar szervezete. Mit ünnepelünk? Miért a hála? – adódnak a kérdések, mert igazából gyásznapra emlékezünk.
A világosi fegyverletétel után 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar honvédsereg vezetőit, tizenkét tábornokot és egy ezredest. Az aradi vértanúk közül négyet katonához méltóan, golyóval, kilencüknek, az utolsó tolvajhoz hasonlóan, kötél általi halált szántak. Utóbbiak "bűnét" tetézte, hogy közvetlenül harcoltak az osztrák sereg ellen.
Azóta gyásznap október 6-a, s a magyar nép megemlékezik róla. Nem ünnepel, megemlékezik. És nemcsak az aradi tizenhármakról, hanem Magyarország első alkotmányos miniszterelnökéről, németújvári gróf Batthyányi Lajosról is. Őt is ezen a napon, de más helyszínen, Pesten végezték ki. A kivégzőosztag előtt térdre ereszkedett, s azt kiáltotta: Éljen a haza! Rajta, vadászok!
Kossuth Lajos Aradot a magyar Golgotának nevezte. A legjelentősebb megemlékezés minden évben Aradon zajlik: a vesztőhelyen s a Szabadságszobornál. Utóbbinál addig, amíg állt, s azóta, amióta 2004-ben visszaállították. De rendezvények zajlanak minden magára valamit adó városban, vagy akár kisebb településen is.
Jó jel, hogy Háromszéken együtt lesznek az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői. Ez alkalommal nincs széthúzás, senki nem sajátítja ki a szervezést, nem kezdeményez ellenrendezvényt. Hasonló a helyzet Marosvásárhelyen, ahol a magyar nyelvű orvosképzés ellehetetlenítése ellen emelik fel szavukat a megemlékezés után.
De ne csak alkalmakkor legyen ilyen, hanem mindennapjainkban is. Amint a múltunk fontos mozzanataira közösen tudunk emlékezni, úgy a jelenben munkálkodva a jövőt is teremtsük együtt, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy – mint történelmünk kevésbé dicső időszakaiban annyiszor – egymás ellen harcoljunk. A mártírok előtt hajtsunk fejet, aztán emeljük fel azt, jelképesen fogjuk meg egymás kezét, s cselekedjünk önrendelkezésünk megvalósításáért.
