A vármegye kisebb igazgatási alegységekre, járásokra tagolódott, élükön kinevezett főszolgabírákkal. A városokat választott polgármesterek irányították, a városi tanáccsal karöltve.
1877-ben Háromszék vármegyét hat szolgabírói járásra osztották: Kézdi-alsójárás Alsócsernáton székhellyel, Kézdi-felsőjárás Kézdivásárhely központtal, Orbai-járás Kovászna székhellyel, Sepsi-alsójárás Sepsiszentgyörgy központtal, Feketeügy melletti járás Uzon központtal, Miklósvár-járás Nagyajtával. 1881-ben a hat szolgabírói járást eggyel csökkentették: az addig két sepsi-járást egyesítették, Sepsiszentgyörgy székhellyel. Az országgyűlési választókerületeket is kijelölték: Kézdi választókerület Alsócsernáton székhellyel, Orbai választókerület Kovászna központtal, Illyefalvi választókerület Illyefalva központtal, Miklósvári választókerület Nagyajta központtal. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely önálló választási kerületként működött.
Háromszék vármegye főispáni méltóságát első ízben Szentiványi Gyula töltötte be. Sok ideig nem munkálkodhatott a vármegye szervezésén, mert időközben Brassó vármegye főispánjának is kinevezték. 1877 nyarán Szentiványi Gyulát saját kérésére felmentették háromszéki tisztségéből, és helyébe Hatolykai Potsa Józsefet, Kis-Küküllő vármegye alispánját nevezték ki.
Potsa József, noha Marosvásárhelyen született 1836. május 14-én, háromszéki gyökerekkel és birtokokkal is rendelkezett, amint előneve is igazolja. Édesapja Potsa Pál, édesanyja csíkszentmártoni Szabó Karolina volt. Iskoláit Kolozsváron végezte, jogi tanulmányokat folytatott. Azt követően az önkényuralmi állapotokra való tekintettel közszolgálatot nem vállalt, inkább birtokainak rendezésével foglalkozott, előbb Háromszéken, majd Küküllő vármegyében. 1859-ben feleségül vette rokonát, Potsa Máriát. Négy gyermekük született, három fiú és egy lány.
Potsa 1861-ben bekapcsolódott a közéletbe Küküllő vármegye jegyzőjeként, majd generális székbírónak választották. Néhány év után megint visszavonult dányai birtokára gazdálkodni. Többek között szőlészettel foglalkozott. Bortermelőként elismerést vívott ki rajnai rizlingjével vagy zamatos muskotály fajborával. A vármegyei Gazdasági Egyesület alapítói közé tartozott.
A kiegyezéssel egyidejűleg visszatért a közéletbe. 1867-ben közigazgatási főbírónak, 1872-ben pedig Küküllő vármegye alispánjának választották, ahonnan pályája 1877 júniusában a Háromszék vármegyei főispáni méltóság elnyeréséhez vezetett. 1877. június 27-én a megyei rendes közgyűlés alkalmával foglalta el főispáni székét. Az eskütétel utáni beköszöntő beszédéből idézünk részleteket: "Erős bennem a hit, hogy a közjó előmozdítására célzó törekvés törvényben gyökerező eljárás kifogástalanul mindenkivel szemben egyformán gyakorlandó igazságosság, melyet letett eskümhöz híven cselekedni ígérek, felkelteni a megye lakosaiban azon bizalmat, mely okvetetlen szükséges, hogy az autonóm megye és kormány képviselője között fennálljon. Arra, hogy úgy a kormány, valamint a megye kívánalmának megfelelő alkotmányos élet viruljon... Tisztelt bizottsági gyűlés, mielőtt székfoglaló beszédemet bezárnám, engedjék meg nekem ezen ünnepélyes percekben kinyilatkoztatni, hogy távolból egy őszinte székely szívet hoztam, mely e megye jó és balsorsában osztozand. Erős akaratom, hogy letett eskümhöz híven megküzdjek állásom nehézségeivel, őszinte szándékot úgy irányozni cselekedeteimnek, hogy a megye lakosainak bizalmát kinyerhessem."
A főispán legközelebbi munkatársa az alispán volt. Potsa Józsefnek hosszú főispánsága alatt alkalma adódott több alispánnal is együttműködni. Forró Ferenc volt Háromszék vármegye első alispánja, aki ötvenéves közszolgálat után királyi tanácsosi kitüntetéssel vonult nyugállományba. 1884-ben báró Apor Gábort választották a megüresedett posztra. 1891-ben Apor Gábort Kis-Küküllő vármegye főispánjává nevezték ki, helyét 1892-ben Tompa Miklós foglalta el. 1895. december 17-én Gábor Pétert választották meg. Az ő halálával megüresedett hivatal élére 1899-ben Szentiványi Miklós addigi főjegyzőnek szavaztak bizalmat.
A történelem során ismétlődő elégedetlenségre adott okot Erdővidék szétdaraboltságának a fenntartása, mint ahogy örökös vita tárgyát képezte a kistérség egyesítésének szükségessége is egy törvényhatóság keretében. A vármegyésítéskor Erdővidék mindkét részének Háromszék vármegyéhez való kapcsolódása volt a tét. A vármegyei határok kialakításakor viszont a megelőző állapotot szentesítették, minden úgy maradt tehát, ahogy századokon keresztül volt: Miklósvárszék Háromszék vármegyénél, Bardocszék pedig Udvarhely vármegyénél. Potsa Józsefet 1883. november 27-én a belügyminisztériumi leírat Udvarhely vármegye területmódosítási szándékairól tájékoztatta, mely szerint a már addig is hozzá tartozó kilenc bardocszéki falu mellett igényt támasztott a többi, Háromszék és Nagyküküllő vármegyéhez tartozó erdővidéki település bekebelezésére. A kérvényezés indoklása szerint az elcsatolandó helységek az érdekelt két törvényhatóság létérdekeit nem veszélyeztetnék. Udvarhely vármegye területének növelése érdekében az országgyűléshez is benyújtotta saját módosítási javaslatát, melynek értelmében Erdővidék huszonegy települése Barót székhellyel külön közigazgatási és törvénykezési kerületet képezve egyetlen törvényhatósághoz csatolandó, és ez Udvarhely vármegye lenne. A belügy- és igazságügyi miniszter felkérte az érdekelt Háromszék vármegyei hatóságot, a hozzá tartozó tíz községet meglátogatva, az emberek véleménye alapján jól megindokolt jelentésben nyilatkozzék, hogy a megkérdezettek az elszakadás vagy a maradás mellé szegődnek-e. 1884-ben Háromszék vármegye felterjesztéséből kitűnt: az 1876-os megyerendezési törvénynek nagy hibája az volt, hogy a bardocszéki községeknek Háromszék vármegyéhez csatlakozása tárgyában benyújtott petícióját elutasította, mert akkor az elszakított községek helyett könnyen kárpótolni lehetett volna Udvarhely vármegyét kőhalomszéki településekkel, mely terület a vitatott erdővidéki részeknél közelebb is lett volna hozzá.
Az 1884-ben elindított mozgalom értelmében Erdővidék miklósvárszéki és bardocszéki községei Barót székhellyel szolgabíróság és járásbíróság létrehozásával kívántak egyesülni. Ezek a falvak eddig Udvarhely, Háromszék és Felső-Fehér vármegyéhez tartoztak. Századok óta Barót volt a térség gazdasági és kulturális központja, noha az Udvarhelyszékhez tartozó településeknek Oklándon, a Háromszékhez sorolt falvaknak pedig Nagyajtán volt a szolgabírósági és járásbírósági székhelyük. A vidék közvéleménye ezen az igazságtalan állapoton kívánt változtatni azáltal, hogy Erdővidéket egészében Háromszék vármegyéhez kapcsolják. Ugyanakkor arra is magyarázattal szolgáltak, hogy Ürmöst és Ágostonfalvát annak idején a megyerendezéskor tévedésből sorolták Nagyküküllő vármegyéhez Erdővidék helyett. Minden erőfeszítés dacára, a múltbeli kísérletezésekhez hasonlóan ez az egyesítési próbálkozás is sikertelenül végződött.
1901-ben Bodzavidék közigazgatási rendezésére is sor került. Háromszék vármegye törvényhatósági közgyűlése Bodzavám, Bodzaforduló és Szitabodza Magyarbodza néven nagyközségbe való egyesítését határozta el, és a belügyminisztériumhoz jóváhagyás végett felterjesztette az új megnevezés használatát. Az 1902-ben megérkezett belügyminiszteri jóváhagyás szerint a bodzavidéki részek: Bodzaforduló, Bodzavám és Szitabodza összevonásából nagyközséget alakítottak Magyarbodza elnevezéssel, melyet igazgatásilag Sepsi járáshoz soroltak. 1899-ben Étfalva és Zoltán egyesült, Étfalva-Zoltán néven, Fotost pedig összekapcsolták Sepsimartonossal Fotos-Martonos elnevezéssel.
(folytatjuk)
