Baráti körből ifjúsági szervezet

2007. november 3., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Interjú Szabó Tímeával, a kézdivásárhelyi EMI vezetőjével

— Mi az EMI, kik vagytok? És mi a célotok?

— Az EMI az Erdélyi Magyar Ifjak rövidítése. A szervezet az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét. Az EMI olyan fiatalokból áll, akik történelmünk, értékeink, kultúránk elmélyült megismerésével és ápolásával tudatosan, együtt akarják megélni magyarságukat, és ebből a tudásból táplálkozva szeretnék segíteni nemzetünk felemelkedését. Egészséges nemzettudatú s ezáltal teljes értékű életet élő erdélyi magyar ifjúságot akarunk. Szeretnénk elősegíteni egy olyan kulturális és gazdasági háttér megteremtését, amely alapfeltétele az itthon maradásnak.

— Mikor és honnan indult a szervezet?

— A szervezet magját Kolozsváron vetették el öt évvel ezelőtt a Babeş—Bolyai Tudományegyetem akkori hallgatói. Először egy baráti kör volt az egész, majd fokozatosan bővült, így bejegyeztették magukat. Az EMI név akkor vált híressé, amikor a diákok elvégezték az egyetemet, hazatértek, és szülővárosukban létrehozták a szervezet ottani képviseletét. Így ma helyi szervezetek működnek Kolozsváron, Csíkszeredában, Gyergyó­szentmiklóson, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden, Nagyvá­radon, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.

— Miket valósítottatok meg eddig?

— Tavasszal indítottunk egy könyvcsomagakciót, amelynek során könyveket juttattunk vagy juttatni fogunk a környékbeli iskoláknak. Továbbá Adj, király, katonát! címmel vetélkedőt szerveztünk általános iskolásoknak Családban élés témával. Tevékenységünk tetőpontja a gyergyószentmiklósi III. EMI-tábor volt, amelybe mi is besegítettünk.

— A Dsida-felolvasásról is szólj.

— Mivel Dsida Jenő idén lenne százéves, Psalmus Hungaricus címmel felolvasóesttel emlékeztünk rá október 12-én. Dsida-versek, műfordítások, publicisztikai szövegek hangzottak el.

— Milyen terveitek vannak még?

— Hosszú távú terveink egyelőre nem nagyon vannak, mivel nemrég alakultunk. Így csak olyan rendezvényeket szervezünk, amelyeket Erdély-szerte minden ,,tagszervezet" előkészít.

Sz. T.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1314
szavazógép
2007-11-03: Kovakő - diákmelléklet - x:

Megtalált kapcsolatok a KOVAKÖ-képzésen

Október 12-én kezdődött a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének (KOVAKÖ) képzéssorozata. A rendezvény első megállója Sepsiszentgyörgy volt, és bátran kijelenthető: az eddigi legsikeresebb találkozót tudhatjuk magunk mögött.
2007-11-03: Kovakő - diákmelléklet - x:

Évszázadok két hét alatt

,,Olvasótábor. Múltunk jelen időben" — az olyan diáknak, aki nemrég kapta ki nyári vakációját, ez a legszörnyűbb cím, amit olvashat. De vajon mit is jelenthet? Első pillantásra semmi szórakoztatót, amit érdemes lenne beszorítani egy izgalmas nyári vakációba.