Dzsajháni azonban a magyarokról szóló adatait a IX. század derekán alkotó al-Dzsarmi írásaiból merítette, kinek adatai még korábbi időszakból származnak. Ennek ellenére a szakirodalom al-Dzsarmi adatait egyértelműen a honfoglalás korára, a magyar törzsszövetségre vonatkoztatva használja fel.
Dzsajháni beszámolója számunkra azért becses, mert több történeti forrásban ellenőrizhető, és ez az egyetlen olyan, népességgel kapcsolatos adat, amely a magyarságra és a korai időszakra vonatkozik. Sajnos, e forrás félreértelmezésének eredménye a szakirodalmat uraló kis lélekszám elfogadása. Kristó számítása szerint, ha a nomádoknál, a "nemzetközi összehasonlítás" szerint minden öt emberre jut egy fegyveres, akkor az arab forrásban említett húszezer magyar lovasról szóló híradás alapján, ötfős családokkal számolva, eljuthatunk a százezer fős magyar nép megállapításához.
Al-Dzsarmi – teljes nevén Muszlim Ibn Abu Muszlim – megírta a kazárok, a volgai bolgárok és a dunai bolgárok történetét. A 850 táján összeállított munkában lejegyzi a magyarokról szerzett információit is. Azonban a magyarság korábbi szálláshelyeinek megnevezései révén arra következtethetünk, hogy a népesség meghatározására felhasznált lovasok száma nem a honfoglalás korára vonatkoztatható. A szakemberek többsége már korábban észlelte, hogy valami nincs rendben e történeti forrás értelmezésével, de arra gondoltak, hogy Dzsajháni munkáját a későbbi felhasználók hibásan másolták le. Ugyanis nem mindegy, ha egy népességi adatot a 800 körüli évekre, vagy a honfoglalás korára használunk fel. Ha tudjuk, hogy egy nemzedék átlagéletkora mindössze harminc év, akkor a magyar törzsszövetség létrehozásáig, Anonymus 884-es dátumáig már háromnemzedéknyi idő telt el. Ennyi idő alatt a magyarok lélekszáma is lényegesen megváltozott.
Ugyanakkor az is elkerülte a figyelmet, hogy az arab forrás csak egyetlen törzset emleget. Számomra egyértelmű, hogy al-Dzsarmi nem a magyar törzsszövetségre gondolt. Dzsajháni elfogadhatja al-Dzsarmi adatait, mert 850 táján a különböző magyar törzseket más-más népként ismerik és tartják számon, ugyanis a nevezett időben még nagyon lazák a törzsszövetségi kapcsolatok. Minden törzs független, fejedelmük teljhatalommal vezeti saját országát. A szorosabb katonai szövetség is csak a honfoglalás előtti évtizedben alakult ki, amely az egyenlő jogú törzsek, népek katonai szövetségeként egyesül, a vérszerződés megkötése jelzi az egy néppé válás kezdetét. De az arab forrás korábbi időszakban való keletkezése miatt a benne szereplő adatok nem vonatkoznak a magyar törzsszövetségre. Dzsajháni alapján írja Ibn Ruszta: "A magyarok turk fajbeliek. Fejedelmök 20 000 lovassal indul ki hadjáratra." Gardézi ugyanezt állítja.
Mivel az arab forrásokban szereplő adatokat László Gyula is a honfoglalás korára értelmezi, számára megoldhatatlan rejtélynek tűnik, hogy Ibn Ruszta 930 táján úgy tudja, hogy a magyaroknak egy fő- és egy alkirályuk van, míg Bíborbanszületett Konstantin a türkök hét törzséről, hét fejedelméről ír. A kiváló régész figyelmét elkerülhette, hogy Ibn Ruszta a VIII–IX. századforduló tájáról származó híreket, adatokat rögzít egy későbbi időszakban, és nem véletlenül beszél a magyarok egyetlen királyáról. Tudósítása valóban egy törzsre, feltehetően a Megyerre vonatkozik, míg a bizánci császár híradása az Árpád vezette hét törzsből álló törzsszövetségre. Egyetérthetünk László Gyulának azzal a megállapításával, hogy a hét törzs hét rokon nép lehetett. A magyar nyelvű Megyer és a Nyék volt a legszámosabb, és a hozzájuk csatlakozó öt török eredetű kisebb törzs ötvözetéből alakult ki a magyar nép.

(folytatjuk)