Borcsa Mihály (1824–1913) lelkészt, iskolamestert, népnevelőt és 1848–49-es honvédet post mortem Négyfalu díszpolgára címmel tisztelték meg. Ez alkalomra jelent meg Veres Emese Gyöngyvér szerkesztésében és előszavával (Barca Kiadó, Dunavarsány, 2011) a Csángó fiú a Cenk tövében című könyv, amely az ünnepelt prózai írásaiból és verseiből, népköltészeti gyűjteményéből tartalmaz válogatást.
A könyv olvastán fogalmat alkothatunk a lelkész-népnevelő rendkívül sokrétű munkásságáról és főleg mély sodrású nemzeti elkötelezettségéről, amely ma a sok helyen és sokszor kompromittált díszpolgár titulust igazi értékkategóriaként jeleníti meg.
Borcsa Mihályt életében tisztelet és megbecsülés övezte. Orbán Balázs nagy művének, A Székelyföld leírásának barcasági anyaggyűjtése során a hétfalusi csángók apostola látta vendégül, és széles körű helyismerete, történelmi és irodalmi jártassága révén rendkívüli szerepe volt a könyv Barcaság fejezetének létrejöttében. Borcsa Mihály Zajzoni Rab István kortársa és barátja volt. A matuzsálemi kort megérő lelkész-írót halála után – meglehet, a hétfalusi csángóság számarányának csökkenése, az itt élők székelyföldi kapcsolatainak sorvadása és egyebek miatt – elfeledték. (A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon is megfeledkezett róla.) Ezt a csorbát köszörüli ki a díszpolgári titulus adományozása és a most kiadott könyvecske is.
Egyébként Orbán Balázs műve a megértés kulcsa ahhoz is, hogy a miért kell nekünk, székelyföldieknek is "földinkként", testvérünkként befogadnunk Borcsa Mihályt. Ehhez kiváló fogódzó az a történelmi tény is, hogy 1848 októberében az Agyagfalván megtartott Székely Nemzeti Gyűlésen a Brassó környéki csángó falvak képviselői arra kérték a nagygyűlés vezetőségét, hogy ők is a székely honvédelmi rendszerhez tartozhassanak. Ezért a későbbiekben aztán a csángók kiirtására felesküdött, a falvakra rátörő martalócok tömegmészárlásokba kezdtek. Jellemző, hogy Borcsa Mihály 1849-ben önként jelentkezett honvédnek, és ezt megelőzően lelkészként is arra biztatta a férfiakat, hogy jelentkezzenek honvédnek, s a kesergő édesanyákat, hitveseket arról győzte meg, hogy a haza a "lenni vagy nem lenni?" állapotában áldozatokat követel.
Borcsa Mihály visszaemlékezéseiben – ezek egy részét a brassói magyar lapokban is közölte – rendkívül érzékletesen jeleníti meg kora eseményeit, valósággal sugárzik írásaiból a magyarság- és hazaszeretet. Ez alkalmi verseiben romantikus fennköltséggel párosul.
Érzelmi vonzódása és cselekedetei a szabadság eszméjének érvényesítéséért a Tömösi-szoros székely és csángó magyar védői hősiességének ecsetelésében, de iskolaalapításokban és tanodák építésében is tetten érhető. Nagy élménye a Cenk egyik ormára emelt, a köztudatban Árpád-szoborként ismert, honfoglaló harcost megjelenítő alkotás, amelyről és amelyhez több verset is írt. Rendkívüli szerepe volt abban is, hogy Négyfalu erdő- és legelőbirtokait visszaperelte a Brassó környéki falvakra rátelepedő nagyváros szász hatalmasaitól.
Kiss Jenő, az ükunoka meséli, hogy a tanács díszpolgári titulust adományozó ünnepi közgyűlésén a magyarok számát messze meghaladó többségi román képviselők, akik között sok az új telepes, rákérdeztek arra, a javasolt miért is érdemli meg ezt a díjat? A település alpolgármestere, Jónás András azt mondta: nézzenek ki az ablakon, azokat a hegyeket, melyeket ott látnak, Borcsa Mihály perelte vissza Négyfalunak.
A tanács nagy szavazattöbbséggel fogadta el a díszpolgár cím adományozását, mi pedig annak külön is örülünk, hogy vannak olyan díszpolgáraink, akik ezt közösségük szolgálatával és nemzetük megbecsülésével érdemlik ki.
