Ők románok, hisz a két világháború idején is bebizonyították, hogy a székelyek vére a románokéval azonos! Punktum! Nem lehet véletlen az sem, hogy Nyárádszeredában, a hajdani székely mezővárosban a gazdasági nyomor idején néhány száz románnak tervezgetik a harmadik román templom felépítését – a városka parkjában.
Nos, az ortodox templomoknak valóban a székely települések központjában a helyük! Természetesen nem azért, hogy az átutazók a települést románnak véljék! Szó sincs róla! Óh, nem! Hanem abból a praktikus meggondolásból, hogy a székely jobban rátaláljon az ősi gyökerekre! Milyen dolog az, hogy miközben jóízűen majszolja a drága, friss és foszlós belű meleg román cipót, arcátlanul területi önkormányzatot követel! Milyen dolog az, hogy a népszámlálás során magyarnak fogja vallani magát!
Hát nem szemtelenség még a gondolata is annak, hogy ők az ország szívében meg akarnak maradni székelymagyarnak? Mindezt akkor, amikor a világtörténelemben páratlan gyorsasággal sikerült Erdélyt megszabadítani a német lakosságtól, a magyarok által többségben lakott városokat, régiókat elrománosítani. Milyen dolog az, hogy a magyar határtól keletre normálisan lehet értekezni száz kilométereken át – gondoljunk csak a Maros-völgyre –, és csak néhány magyar településbe botlunk, ahol, ahogy Moldvában is mondogatták, a ló, illetve az ördög nyelvét beszélik? Milyen elképesztő dolog az is, hogy a gyanútlan külföldi turista, ha a hosszú út során elszenderedik, és a kocsija begurul a székelyek földjére, hirtelen azt hiszi, hogy Magyarországra érkezett! Milyen dolog az, hogy ott a székelyek Székelyföldnek merik nevezni az ősi, a több ezer éves román ország szívét? Szegény turista, aki itt hirtelen idegen tájakon találja magát, ijedtében, hogy eltévedt, még arra is gondolhat, hogy a kocsija kereke Ázsi­ában gurul, és gutaütést kap. Az idegen turista nagy-nagy szerencséjére a román demokraták immár egy-egy évtizede egészségügyi, humanitárius meggondolásból leverik, lehúzatják traktorral a Székelyföld-táblákat Kökösnél és Nagyajtánál is. Szó sincs arról, hogy mindezt románosítási szempontból tennék!
Milyen aljasság az, hogy egy fáradt turista angol–román, de bármilyen szótárt szorongatva érdeklődik az "úgynevezett" székely településeken, és nem lehet biztos abban, hogy megértik. Miért? Mert itt, e vadregényes tájakon, főképp az idősebbek, gyatrán beszélik az ősnyelvet, a románt. Mindezt akkor, amikor még a hispán katona, a később császárrá előléptetett Traianus is beszélt dákoromán nyelven. Azonban a turista nagy-nagy szerencséjére a székelyek mindig balkezesek voltak, legalábbis ezt bizonyítja a történelmük, és soha nem éltek katonai társadalomban, mert bal kézzel nem lehet fegyvert forgatni. Ki tudja, ha nem lennének ütődöttek, mire vetemednének! Az 1918 után a székelyek földjére berendezkedő román hatalom kénytelen volt tudomásul venni, hogy még rendőrnek sem valók. Ezzel magyarázható, hogy néhány "kakukkfióka" kivételével a székely falvak többségében, immár több nemzedék óta, a rend őrei román anyanyelvűek! Persze, ha a székelyek akarnák, ők is kaphatnának rendőri kiképzést. Nem kellene elmenniük innen, mert abban a kivételes szerencsében van részük, hogy amire a román állam leszerelte a néphadseregét, megszüntette a kötelező katonai szolgálatot, gondoskodott arról, hogy Sepsiszentgyörgyön vadonatúj rendőrakadémia kezdje meg a működését. Hogy nincs magyar nyelvű képzés, önálló tagozat, érthető! Nem azért, mert a székely megbízhatatlan, vagy másodrangú állampolgár! Lehet, hogy a balkezessége mellett talán még a magyar nyelv sem alkalmas a rendőrképzésre?
Visszakanyarodva hősünkhöz, a nyelvszótárral idétlen­kedő turistához: őt a román rendőr megnyugtathatja. Elmagyarázhatja, hogy jó helyen tapiskál, azaz "ősromán földön" jár. Az ősromán lakók csak rövid ideig fognak nyelv­zavarban dadogni, mert még néhány évtized, és már folyékonyan fognak ősi nyelvükön beszélni! Ezért is nem dukál nekik állami egyetem. Különben is, már jól gagyognak románul. Tessék csak elmenni a zöldségpiacra, amikor a pungába beteszik az árdét, a vinetét, és máris fizetik a plátát.
Nos, az ország szívében nonszensz idegen szívvel élni! Ennek megakadályozására szolgál a régiósítás, Szé­kelyföld felszabdalása. Ezzel egyszerre több legyet lehet ütni. Egyrészt megszűnik a nyelvzavar, az a nyilvánvalóan kellemetlen dolog, hogy az ország szívében idegen szívűek búsítsák a "több ezer éves" múltú "őslakókat". Különben elképzelhetetlen a székely régió területi autonómiája, mert akkor fuccs az egységes és homogén államnak, álomképnek. Márpedig szegénység ide vagy oda, ez a legfőbb cél!
Álom ide vagy oda: mi, székelyek, magyar szívvel magyarnak fogjuk vallani magunkat a népszámlás idején, és senkinek a kedvéért nem mondunk le Székelyföld egységéről, önkormányzatáról.