Az emblematikus képsorok persze folytatódnak, ott sorjázik közöttük – nem feltétlenül idősorrendben – Sztálin kettévágott bronzcsizmája, az orosz tankok, a fegyvert szorongató gyerekek, a mésszel leöntött holttestek, a nyugati határ felé induló teherautók. Olyan film, amelyet legfogékonyabb korunkban eltitkoltak előlünk, rosszabbik esetben agymosó célzatú ferdítéssel igyekeztek elültetni agyunkban.
De hol tart ma a magyarság ötvenhatos tudata? Azoké, akik kiszálkásodott idegekkel figyelték, hogy közeledik vagy távolodik az utcai fegyverropogás, vagy merre hurcolják el családtagjaikat. Azé a száznyolcvanezeré, akik félelemből, bizonytalanságból a külföldre menekülést választották, s akiknek soha nem múló hiányérzetére, kórossá vált békétlenkedésére ma ingerülten legyintenek a magyar emigráció fiatalabb nemzedékei: eh, ötvenhatosok... Vagy azoké, akik az elszakított nemzetrészek tagjaiként csatlakozni akartak a nagy egészhez, segíteni a testvérnek, hogy aztán évtizedeken át itthon nyögjék a kisebbséginek "járó" halmazati büntetéseket.
Mert míg március idusa ünneplésének gyakorlata örvendetesen elfoglalta a maga megérdemelt helyét a magyar nemzeti össztudatban, ötvenhat megragadt a csonka anyaország távoli eseményének szintjén. Tévéközvetítés a Kossuth téri zászlófelvonásról, a délutáni kisebb-nagyobb népgyűlésekről, de különleges menü legfeljebb akkor kerül az asztalra, ha az évforduló éppen vasárnapra esik. Pedig forradalom volt a javából, olyan kitörési próbálkozás, amelynek sikere alapjaiban változtathatta volna meg a térség sorsát. Nem tehette, a történelem és a nagyhatalmak nem látták elérkezettnek az időt.
Az elmúlt év során több forradalom is a változtatni akarók győzelmével ért véget. A kor kommunikációs lehetőségei révén mindről részletesen értesülhettünk, és ma Kadhafi vagy Mubarak minden bizonnyal veri ismertségben Nagy Imrét. Hogy a kommunizmus korának közelsége még nem teszi lehetővé a történelmi felülnézetet? Részben helytálló a magyarázkodó érvelés. Csakhogy ugyanennek az állapotnak megvan az az előnye, hogy az "adatszolgáltatók" közül néhányan még közöttünk járnak. Ők azok, akik még megpróbálták, amikor lehetett. Többet érdemelnek post mortem főhajtásnál.