Népszámlálás, 2011Hol számolják az egyetemistákat?

2011. október 24., hétfő, Közélet

Nem mindegy, milyen listán veszik nyilvántartásba más városban egyetemistáskodó gyermekünket vagy külföldön tartózkodó rokonainkat.

Megtörténhet, ha a kérdezőbiztos által ajánlott PPI (hosszan távol levő személy) űrlapra kerülnek, és nem érik utol őket jelenlegi lakhelyükön, nem kerülnek semmilyen nyilvántartásba, és nem gyarapítják sem egyik, sem másik város magyar lakosságát, sem Románia népességét. Ajánlás: esetükben is kérjük a P űrlap kitöltését.
Az esettel az első napok tapasztalatai alapján szembesültek, sok családban a PPI űrlapra iktatták az egyetemen tanuló gyermeket, a szabályzat is ezt írja elő, arra alapozva, hogy majd jelenlegi tartózkodási helyükön veszik számba őket. Igen ám, csakhogy minden eddigi tapasztalat azt mutatja, az egyetemistákat megszámolni igen nehéz, "nehezebb, mint egy zsák bolhát" – fejtette ki Székely István, az RMDSZ népszámlálásért felelős főtitkárhelyettese, többnyire az állandó tartózkodási engedély vagy hivatalos albérleti szerződés hiányában kerülik az összeírókat, s bár több ízben felhívták figyelmüket, hogy csak statisztikai adatgyűjtés folyik, senki nem büntetheti meg őket, félő, bizalmatlanság miatt elutasítják a számbavételt.
Éppen ezért azt tanácsolják a családtagoknak, a P űrlapot töltessék ki egyetemista gyermekek esetében, és ugyanezt tegyék azokkal a rokonokkal, akiknek állandó lakhelyük külföldön van, de évente legalább egyszer hazalátogatnak. Nem történik baj akkor sem, ha a diákot is utoléri a számlálóbiztos, az országos összesítés ugyanis kidobja a kétszeres iktatást, és csak a helyes marad a nyilvántartásban, nagyobb a veszélye annak, hogy sehol nem veszik számításba őket. Az RMDSZ adatai szerint 39 000 magyar diák tanul a romániai egyetemeken, ha a szülők a számlálóbiztosra hallgatnak, és PPI űrlapra kerül fel gyermekük, akár 20 000-rel kisebb lehet a magyarság lélekszáma a valósnál.
Tegnap az Országos Sta­tisztikai Intézet is eloszlatott egy félreértést: nem kötelező a személyi szám (CNP) bediktálása, nem büntethető senki azért, ha megtagadja ennek felfedését – közölte az intézet szóvivője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 104
szavazógép
2011-10-24: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Hézagpótlás fáklyás menettel

Már húsz éve lehet beszélni az 1956-os magyarországi forradalomról és erdélyi áldozatairól, de még sehol sem tanítják, ki-ki úgy szedi össze az ismereteit az 55 évvel ezelőtti eseményekről, ahogy tudja – s bár az utóbbi időben sokféle dokumentum és feldolgozás megjelent az első kommunistaellenes felkelésről, a Székely Nemzeti Múzeumban szervezett vasárnapi megemlékezésen megtelt a Bartók Terem.
2011-10-24: Máról holnapra - Csinta Samu:

Élő történelmi hősök

Elszántan bizakodó fiatal arcok, a szebbnek hitt jövő felé tartó menetek, a lobogók kivágott közepére valami megfogalmazhatatlan szépet álmodó emberek. Nekem, középkorúnak ezt jelenti ötvenhat.