Ellenőrzött kísérleteket nem végezhetünk, mert a valós gazdasági beavatkozások nem visszafordítható hatásokkal járnak. A makrogazdaságnak megvan a válasza erre a problémára: hozzunk létre mesterséges gazdaságokat (modelleket), és ezekben elemezzük a gazdasági esemény vagy gazdaságpolitikai beavatkozás várható hatásait.
Egyszerűnek tűnik, de nem az. A modellépítés számos kérdés átgondolását igényli, és magas szintű technikai jártasságot, így szakmai berkekben nem okozott meglepetést, hogy a közgazdasági Nobel-díjat idén annak a két közgazdásznak ítélték oda, aki a 70-es, 80-as és 90-es években igen sokat tett a modellépítési gyakorlat megújításáért: Thomas J. Sargentnek és Christopher Simsnek. A hivatalos indoklás szerint a díj "a makroökonómiában feltárható ok-okozati viszonyok empirikus vizsgálatáért" járt.
A gazdaság komplex rendszer, ahol egy adott pillanatban számos esemény késztetheti a gazdasági szereplőt döntései módosítására. Igazi technikai kihívás ezen események közül egynek a hatását kiszűrni. A Christopher Sims által kialakított ökonometriai módszerekkel azonban igen nagy lépést tett a makroökonómia ezen akadály leküzdése felé.
És mit adott Sargent? Szemléletet és sok-sok további technikát. A határozott célokkal rendelkező "sargenti" gazdasági szereplő döntéseit múltbeli és jelenbeli események sorozata, valamint a gazdasági változók jövőbeli alakulásáról alkotott elképzelés egyaránt befolyásolja, ami módszertanilag dinamikus modellhez, elméletileg pedig az optimális gazdaságpolitikai beavatkozásról, valamint a fiskális és monetáris politika lehetőségeiről alkotott kép átértékeléséhez vezet. A gazdaságpolitika formálja a gazdasági szereplők magatartását, de a gazdasági szereplők várakozásai visszahatnak a gazdaságpolitikára, és ezzel arra késztethetik a döntéshozót, hogy módosítsa eredeti elképzelését. Íme a díj indoklásában is hangsúlyozott "ok-okozati viszony". (A vg.hu nyomán)